Somló Cirqsz címmel dupla koncerten emlékeznek Somló Tamásra a fővárosi Akvárium Klubban. Vasárnap és hétfőn a hazai könnyűzenei színtér számos ismert szereplője előadásában szólalnak meg a tavaly elhunyt énekes, zenész, az LGT egykori tagja legismertebb dalai.
Somló Tamás november 14-én lett volna 70 éves, a mostani koncerttel gyermekei is tisztelegnek édesapjuk emléke előtt. Az általuk megszervezett műsorban régi pályatársak, barátok és fiatal zenészek előadásában hallhatja a közönség az LGT, illetve a szólókorszak ismert slágereit a 19 fős bigband, a Modern Art Orchestra közreműködésével – közölték a szervezők az MTI-vel.
Most jön az LGT többi tagja is
Az idei Sziget fesztivál mínusz egyedik napján, augusztus 9-én már rendeztek egy Somló Tamás-emlékkoncertet, szintén Novák Péter rendezésében és a MAO kíséretével a Magic Mirror sátorban. Akkor az LGT-ből időegyeztetési okokból nem lépett színpadra Presser Gábor, Karácsony János és Solti János, most mindhárman ott lesznek.
Sztárhegyek
Mellettük a nyári koncerthez hasonlóan játszani fog Bornai Tibor, Gerendás Péter, Roy és Ádám kiegészülve Köves Miklóssal, a Piramis dobosával, Charlie, az Animal Cannibals, Geszti Péter, Frenreisz Károly, Vitáris Iván (Ivan & the Parazol), Mohamed Fatima, Kama (Mary PopKids), a Blahalouisiana, Bródy János és a Somló gyerekek. A produkcióban Bródy János csak vasárnap lesz ott, akárcsak Zorán, viszont mindkét napon színpadra lép új közreműködőként Czutor Zoltán, Friderika és Papp Szabolcs.
A koncerten elhangzanak dalok Somló Tamás korai zenészéveiből, az Omega, a Non-Stop, a Kex együttes repertoárjából, és természetesen az LGT számos slágere, valamint a szólókorszak néhány száma is.
Természetesen lesz Nem adom fel, az Álomarcú lány, az Annyi mindent nem szerettem még, a Gondolsz-e rám?, az Ugye mi jó barátok vagyunk és A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián átirata.
A koncertet egy kiállítás egészíti ki az Akváriumban: a gyűjtemény Somló Tamás életútjába enged betekintést.