Azonosította az Árpád-ház férfi tagjaira jellemző DNS-t III. Béla király csontmaradványaiból az Országos Onkológiai Intézet vezette nemzetközi kutatócsoport. Kásler Miklós professzor, az intézet vezetője elsőként a Magyar Időknek mondta el: vizsgálataik alapján az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek.
A közelmúltban jelent meg az Archaeological and Anthropological Sciences című tudományos folyóiratban a III. Béla király csontjainak és más, a székesfehérvári királyi bazilikából származó emberi maradványok DNS-vizsgálatáról szóló tudományos közlemény. A cél – mint azt a kutatást irányító Országos Onkológiai Intézet vezetője, Kásler Miklós elmondta – az Árpád-ház tagjaira jellemző DNS-szakasz meghatározása volt.
Kásler professzor 2014 márciusában vett mintát a korábban már meglehetősen nagy szakmai egyetértéssel III. Bélaként meghatározott férficsontváz, illetve a székesfehérvári kriptában eredetileg a balján nyugvó felesége, Châtillon Anna csontmaradványaiból.
Az elsődleges cél annak a DNS-szakasznak a meghatározása volt, amely az Árpád-ház tagjaira volt jellemző. A királyné DNS-ének vizsgálata pedig azért volt fontos, mert így a többi maradvány esetében meg lehet állapítani, hogy az illető felmenője vagy leszármazottja volt-e III. Bélának.
A kutatócsoport sikeresen definiálta III. Béla király apai ági (Y-kromoszomális) profilját, amely hivatkozásként szolgálhat az Árpád-dinasztia további maradványainak és vitatott élő leszármazottainak azonosításához.
Két csontváz közül az egyikről – III. Béla melett a másik egy olyan férfié, aki az eredeti temetkezési helyen III. Béla közelében feküdt – a DNS-vizsgálatok alapján bizonyos, hogy az illető nem leszármazottja, hanem felmenője volt III. Bélának, nagy valószínűséggel az apja, II. Géza vagy a nagyapja, Vak Béla.
Vagy mégsem?
Az Index elemző cikke megkérdőjelezi a fő következtetést: azt írja, hogy a finnugor nyelvcsaládba való tartozás nem a genetika kérdése, összekeverednek a fogalmak az interjúban, és az eurázsiai származásról az eredeti, angol publikációban még szó sincs. A másik ellenérv, hogy az r1a önmagában tehát annyira nem zárja ki a finnugor genetikai kapcsolatot, hogy a finnugoroknál is ez a legelterjedtebb.
Kásler professzor elmondta azt is: vizsgálataik alapján a két királyi maradvány az R1a haplocsoportba tartozik, ami azt jelenti, hogy az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek (a haploid az a génszakasz, amelyik egy családon belül a férfiak ágán változás nélkül minden időben ugyanaz, egy adott haplocsoport tagjai tehát vissza tudják vezetni DNS-üket egy közös őshöz).
Ezt az eredetet erősítik meg III. Béla testi jegyei is. 190 centiméternél is magasabb, erős testalkatú férfi volt, csontjai is robusztusak. A leírások alapján a család több férfi tagja is hasonló alkatú volt, ami szintén megerősíti a Turul-dinasztia eurázsiai eredetét.