Hogy kinek mi számít luxusnak, az meglehetősen relatív. Sokunk vágyainak tárgya már a 30-40 ezres összeghatárnál feltűnik, míg másoknak valahol a Chanel-Gucci tengelytől felfelé kezd körvonalazódni, mit is szeretne, úgy igazán.
Vágy, ami összeköt
Egy dolog azonban jellemzi mindkét csapatot, ez pedig a vágy, hogy egy csodaszép és különleges táskaköltemény birtokosai lehessünk. Sőt, lehetőleg egynél többnek is. De vajon mi ez a lelkünk mélyéről feltörő késztetés, hogy olyan kiegészítőt válasszunk, ami anyagilag túlmutat a józan ész határain?
Nem véletlenül számítanak a luxusipar fejős teheneinek a kézitáskák (és persze a parfümök). Még a legrosszabb gazdasági helyzetben is könnyebben megugorható egy designer táska megvásárlása, mint egy ruháé, így a szélesebb tömegek számára ezek jelentik a “belépőt” a luxus világába.
Emiatt is váltak felkapottá az elmúlt években a minitáskák, amik bár praktikumban rendesen alulmúlják az eredeti változatokat, árban jóval elérhetőbbnek számítanak. Ráadásul, míg a ruhákat gyorsan letarolja a divat kerekének forgása, egy táska szezonokon keresztül lehet hű társunk, sőt, a klasszikus darabokat hosszú évek múltán sem lesz ciki elővenni.
Gucci táska 2006-ból – ma is menő (Fotó: Getty Images)
A 20. század hozta
A nők és a kézitáskák kapcsolata meglehetősen újnak számít, a mai formájában ismert tatyók ugyanis csak a 20. század elején terjedtek el, egészen addig senki nem érzett különösebb vágyat rá, hogy “malaclopó” méretű táskákat hurcolásszon magával nap mint nap. Igaz, a középkor embere messze nem volt annyira mobil, mint mi, így igazán szüksége sem volt efféle kiegészítőre. A táska akkor még nem bírt semmiféle boszorkányos hatalommal a női szívek felett.
Leggyakrabban övre vagy a derékrészre erősített erszényeket, kisebb táskákat vittek magukkal a férfiak is, majd a 16. században jelentek meg az ún. chatelaine-ek, a régi korok díszes “karabinerei”, amelyekre a hölgyek az apró erszények mellett kisollót, villát, kulcsot, tükröcskét vagy épp noteszt is erősítettek – mindent, amire szükség lehetett. A chatelaine-ek persze idővel igazi státuszszimbólummá váltak, amelyek kidolgozottsága, anyaga és díszítése sokat elárult viselője társadalmi és anyagi helyzetéről.
Ennél nagyobb kiegészítőre nem is volt szüksége a hölgyeknek, hiszen méretes, többrétegű szoknyájuk alkalmas volt rá, hogy a rajtuk kialakított zsebekben észrevétlenül hordozzák magukkal, amit akartak. A férfiak pedig a zsebek 17. századi megjelenésével le is építették a kis táskák cipelését.
Fotó: Getty Images
A retikülökkel kezdődött minden
A 18. században az ókori római és görög civilizáció csodái mind nagyobb népszerűségnek örvendtek, a klasszicizmus évtizedei alatt a női ruhák szabása jelentősen megváltozott. A mell alatt szabott, finoman leomló ruhák immár nem voltak alkalmasak rá, hogy diszkrét zsebeket alakítsanak ki rajtuk, így megjelentek a retikülök, amiket sokszor a hölgyek maguk készítettek el. A kecses, általában hímzésekkel díszített erszények mellett a 19. század magával hozta aztán az utazótáskákat is. A hatalmas, nehéz ládák mellé felsorakoztak ugyanis a kézipoggyászként is cipelhető alkalmatosságok, amelyekre szükség is volt, hiszen az ipari forradalomnak köszönhetően megnőtt a vasúton vagy hajóval utazni kívánók száma.
Hölgy a poggyászaival, 1895-ben (Fotó: Getty Images)
Egyenjogúságunk, mint kiegészítő
A 20. század elején a nők egyre nagyobb önállóságra vágytak, egyre több jogot és lehetőséget harcoltak ki maguknak, az egyenjogúság pedig a szükségleteiket is átrendezte. Mind többen vállaltak munkát, rendelkeztek saját jövedelemmel, intéztek hivatalos ügyeket, saját autót vezettek, ami magával hozta annak igényét is, hogy magukkal vihessék, amire szükségük van. Pénzt, rúzst, cigarettát, zsebkendőt, noteszt, ceruzát, iratokat vagy épp mini varrókészletet. Hiszen bármi előfordulhat, tudták ezt már ükanyáink is.
Így hát beindult a táskagyártás, a kisebb és nagyobb márkák sorra jelentették meg remekeiket változatos méretben, színben, fazonban és anyagban. Praktikus bőrtáskákat nappalra, csillogó kövekkel díszített cluth-okat, fém minaudière-ket az estélyekre. A táskakészítésből luxusbirodalmat felépítő Hermès, Louis Vuitton vagy Prada mellett a divattervezők sem voltak restek és gondoskodtak a ruháikhoz illő táskákról is, gondoljunk csak a Chanel 2.55-re, amely 1955 óta hódít rendületlenül.
Chanel 2.55 kézitáska – Fotó: Getty Images
A nincs luxusa
A kézitáskák tehát egyszerű használati eszközből mindennapjaink társaivá váltak, akik velünk vannak hóban, szélben és napsütésben. Visszük őket munkába és nyaralásra, kávézóba és vásárláshoz. Alig van alkalom, amikor nincsenek velünk hétköznapi kincseink őrzői – még jó, hogy fontos lett a küllemük.
A luxusmárkák darabjai persze a státuszszimbólum szerepet is kiküzdötték maguknak, sőt, a legkülönlegesebbek azt is elérték, hogy a neves aukciós házak külön részleget szenteljenek nekik – gondoljunk csak a nemrégiben, rekord áron leütött Hermés Birkin táskára. A luxus legmagasabb szintje azonban mindezek árnyékában keresendő. Ott, ahol egyáltalán nincs rá szükség, hogy az ember bármit is cipeljen, mert megengedhető a személyi asszisztens és a sofőr. Ahol még egy Birkin táska is többször pihen a limuzin hátsó ülésén, mint azt megérdemelné.
Diane von Furstenberg és Anna Wintour (Fotó: Getty Images)
Persze mindez nem tömegjelenség, a szabad kezek lehetőségével még akkor sem élnek a tehetősek, ha megtehetik. Hiszen a praktikumot elhomályosítja az érzések kavalkádja és szülessen bár jómódba bárki, a kisgyermekkor rongyijaival felérő megnyugvást tudja nyújtani egy szép táska fülének a szorongatása. És ha mindez nem elég, van még egy vetülete annak, miért vagyunk úgy oda a designer táskákért.
A klasszikus szépségek mellett mind több variációban fellelhetők, így a legegyszerűbb, leghétköznapibb öltözéket is feldobhatjuk vele, miközben stílusosan tudjuk kifejezni valódi énünket, a bennünk rejlő kis kreatív gurut. No, meg pénztárcánk vastagságát.
Hogy drágák? Igen. Sokszor túlárazottak? Mindenképp. Amíg azonban komplett iparág (értsd: fast fashion) épül a másolásukra és szorgos kínai kezecskék készítik rendületlenül az utánzatukat, mégiscsak elvitathatatlan az elsőségük. Azzal pedig kár is foglalkozni, mi mindent lehetne venni az árukból, hiszen a drágaság relatív, aki pedig tehette, minden korban megtalálta a módját, hogy evilági hívságokkal fejezze ki vagyonát. Most épp a táskák vannak soron.
