A babatervezés a 21. században már nem ördögtől való, ezerféleképpen lehet védekezni egy nem kívánt terhesség ellen. A régi tévhitről ma már a legtöbben tudják, hogy nem igaz, vagyis szoptatás közben is teherbe lehet esni, tehát a pici babás anyukák is védekezzenek, ha nem akarnak azonnal kistestvért. Tekintve, hogy egy kisbaba szellemileg és fizikailag egyaránt megterhelő az anyukának, ezért érdemes várni egy kicsit a babával. Hogy mennyit, arról megoszlanak a vélemények.
Régebben azt mondták, a legideálisabb az, ha három év van a testvérek között, ugyanis mire a pici megszületik, addigra a nagy óvodás lesz, így az anyukának van ideje a kicsivel is foglalkozni, illetve a kisgyerek szempontjából nagyon fontos első három évet a nagy is úgy töltheti, hogy a szülők csak rá koncentrálnak. Persze mindenki döntsön saját belátása szerint, hiszen ha valaki kifejezetten arra vágyik, hogy két hasonló korú gyereke legyen, akkor gyorsan meg kell születnie a testvérnek.
A fiam és a lányom között majdnem pontosan három év a korkülönbség, mi kifejezetten ezt akartuk, és soha nem bántam meg. A kisfiam éppen ovis lett, mire megszületett a húga, jó testvérek voltak, sokat játszottak együtt, nekem nagyon ideális volt a három év közöttük. Most nagyokként is közel vannak egymáshoz, tudnak beszélgetni, számíthatnak egymásra. Ma ugyanígy csinálnám.
Kati direkt nagy korkülönbséget akart a két gyereke között, mert attól félt, hogy nem lesz ideje különben foglalkozni velük. És nem is bánta meg a döntését.
A lányom már 7 éves volt, amikor megszületett az öccse, és egy csöppet sem volt féltékeny rá, az első perctől imádta. Tulajdonképpen a kisfiamnak rögtön két anyukája lett, mert a lányom is azonnal gondoskodni akart róla, és ezt teszi a mai napig is. Nagyon jó testvérek, kölcsönösen ragaszkodnak egymáshoz, mindenben társak, még a nagy korkülönbség ellenére is. Soha nem bántam meg, hogy nem egymás után szültem, azt hiszem, jól döntöttem. Talán csak nekem lett volna jobb fiatalabb anyukaként szülni a másodikat, mert majdnem negyven voltam, amikor a fiam megszületett, de késő bánat. Bevallom őszintén, amikor megtudtam, hogy fiú lesz, akkor egyszerre voltam rettentően boldog, meg aggódtam is, hogy a lányom mennyire örül majd egy kistestvérnek, aki fiú. Kár volt aggódnom, és azt hiszem, hogy ők egész életükben jó testvérek lesznek. Nekem van egy nálam 18 évvel fiatalabb öcsém, és én is mindig nagyon szerettem, óvtam őt, most is nagyon közel vagyunk egymáshoz, remélem, a sors ismétli majd önmagát.
Kláriékhoz a gyerekek úgy érkeztek, szépen sorban, hogy alig volt közöttük 1, másfél év korkülönbség.
Azt hiszem, hogy egy konkrét téboly volt az egész, soha nem volt elég kezem babakocsit is tolni, szoptatni is, meg a gyerekek kezét is fogni. Sokszor alig aludtam éjszakánként, mert mindig felsírt valamelyik gyerek. Aztán amikor nagyobbak lettek, akkor enyhült egy kicsit a dolog. A szoptatás baromi macera volt, de mindig arra gondoltam, hogy szerencsére nem ikrek, így azért mégis kisebb macera… Az anyukám nagyon sokat segített, nélküle nem tudtam volna végigcsinálni! Utólag jó, hogy negyvenéves koromra van egy csomó nagy gyerekem, de még egyszer nem csinálnám végig, hanem legalább 4-5 év korkülönbséget tartanék közöttük. Egész egyszerűen azért, mert többet tudnék velük foglalkozni egyenként is.
Szponzorált tartalom
