nlc.hu
Család

Ólommérgezésben pusztult el a legidősebb hazai parlagi sas

Ólommérgezés, majd gázolás miatt pusztult el az a 22 éves parlagi sas, amelyet december 12-én lakossági bejelentés után talált meg Mátraalján a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A 22 éves sasmadár a parlagi sasok egyik legidősebb magyarországi képviselője volt, mígnem tavaly télen elgázolták. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) helyszínre érkező természetvédelmi őre begyűjtötte a tetemet, amely a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságára került. A mostanra elkészült kórbonctani és toxikológiai vizsgálatok eredménye kimutatta, hogy az állat májában magas ólomkoncentrációt találtak.

szakértők szerint a fokozottan védett parlagi sas pusztulását valójában az ütközéses trauma okozta, azonban az ilyen szintű ólommérgezés koordinációs zavarral jár. Ez a magyarázat arra, hogy a több mint két évtizedes élettapasztalattal rendelkező sas miért lehetett az általa jól ismert élőhelyén gázolás áldozata.

Tokaj, a mérgezésből felépült parlagi sas – MTI Fotó: Lehoczky Péter

Ez a mérgezés is felhívja a figyelmet arra, hogy a vadászatok következtében hatalmas mennyiségben természetbe kerülő és a táplálékláncban feldúsuló ólomsörét mekkora környezeti kockázattal jár.

A parlagi sas élete során 24 fiókának adott életet, köztük az elhíresült mentett, majd szintén mérgezés áldozatául esett Remény nevű sasnak is.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top