nlc.hu
TV-sztárok
Bevallotta Nádai Anikó, miért szakított Aurelióval

Bevallotta Nádai Anikó, miért szakított Aurelióval

Alig pár hónap után ért véget az exvalóvilágosok kapcsolata. Nádai Anikó elmondta, mi zavarta Aurelio viselkedésében.

Amilyen váratlanul jött össze Aurelio és Nádai Anikó, olyan hirtelen érkezett a szakítás híre pár nappal ezelőtt. A fiatalok nem haragban váltak el, állítólag barátok maradnak, de Anikó már új kapcsolatok felé kacsingat, árulta el a Fókusznak.

A műsorvezető azt is elmondta, nehéz volt életben tartani egy olyan kapcsolatot, amit annyi kritika ért kívülről. „Senki nem akart hinni a kapcsolatunkban, és valahol azt éreztem egy idő után, hogy már a világnak is bizonyítani akarjuk, hogy márpedig mi majd megváltoztatjuk a dolgokat, és mi majd együtt maradunk csak azért is, de ennek így nem volt értelme” – fogalmazott Anikó.

 

Ráadásul Aurelio még nem volt kész megállapodni, szeretett hajnalig bulizni, Anikónak azonban már a gyermeke az első. „Abban, ami azelőtt szórakoztató volt, egy idő után már nem éreztem jól magam. Próbáltam terelgetni, anyáskodni felette, de nekem már van egy gyerekem, pont elég vele foglalkozni” – mondta a műsorvezető.

A kisfiát exével közösen nevelő Anikó egyébként rengeteget dolgozik, általában kéthetente van egy napja magára, így az ismerkedési lehetőségei meglehetősen korlátozottak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top