nlc.hu
Aktuális
Katasztrófa a japán állatkertekben is

Katasztrófa a japán állatkertekben is

A múlt heti földrengés, illetve az általa kiváltott szökőár az érintett térség állatkertjeit, nyilvános akváriumait is érzékenyen érintette.
Katasztrófa a japán állatkertekben isFöldrengés Japánban – Rettegnek a kínaiak is

Súlyos károk érték a Fukusimai Akváriumot: a létesítmény alsó két szintjét teljesen elöntötte az ár, az akvárium munkatársait a legfelső szintről kellett kimenekíteni. Mivel a gépészet teljesen tönkrement, az akvárium gazdag gyűjteménye szinte teljesen elpusztult, egyedül a tengeri emlősök, illetve a madarak maradtak életben. Ezeket az állatokat a Kamogavai Vízivilágba fogják átszállítani, ennek előkészítésén már dolgoznak a japán szakemberek.
Ugyancsak súlyosak a károk Szendai városának akváriumában, amelyet teljesen elborított az özönvíz. Itt csak annyi bizonyos, hogy minden dolgozót sikerült kimenteni, ám az állatokkal kapcsolatban egyelőre nincsenek információk. Több japán állatkertben és akváriumban takarmányhiány okoz gondot, Akitában és Moriokában pedig teljesen áram nélkül maradt az állatkert. Sok helyen gondot okoz a fűtőanyaghiány is. Az Állatkertek és Akváriumok Világszövetsége (WAZA) mozgalmat indított a nehéz helyzetbe került állatkertek megsegítésére – tájékoztatott a Fővárosi Állat- és Növénykert kommunikációs osztálya. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top