 |
Férfiagyú nő és női agyú férfi? |
Párizs, Barcelona, Róma, Berlin, New York stb… azért világvárosok, mert ezeken a helyeken ez mindig megvolt. Párizsban a Montparnasse, a művésznegyed, ami annyi turistát csalogat, hisz az ott élt művészek szellemisége ma is jelen van a városban. Barcelonában Gaudí elképesztő épületei, a Güell park (de még az artisztikus kreativitással megépített játszóterek is) arculatot, lelket, egyediséget adtak a városnak. Művészet és kultúra nélkül egy város lelketlenné és érdektelenné válik. És itt nem arra gondolok, hogy az adott fesztiválok kapcsán az illetékesek kipipálhatják a kultúra támogatását, hanem arra, hogy az alkotást és alkotókat folyamatosan érdemes megbecsülni.
Fesztiválok kapcsán panaszra nem nyílhat a szánk, mert Európában – de talán világszinten is – a fesztiválok országa vagyunk. De a fesztivál az már maga a bemutatkozás, nem pedig folyamatos jelenlét. Én egy állandósult művészeti negyed, alkotóközösség, alkotói tér jelenlétét szorgalmaznám. Ahogy a szentendrei művészek több évtizedes munkával adtak egy olyan pluszt a városnak, ami gyönyörű fekvése mellett ráadásként odacsalja a szépre és lelki táplálékra éheseket. Ugyanis azt gondolom, hogy a művészet a mi valódi, azaz „emberisten” nyelvünk. Pontosan megtanultuk a hétköznapi életben a szociális lét szerepjáték színterein, hogy mikor melyik maszkot illendő, érdemes felvenni, hogy ne lógjunk ki a sorból. (A maszk, azaz persona személyiséget jelent.) Az igazi művészet szabad és totálisan individuális. Épp ezért minden hatalom és társadalmi rend(szer) számára félelmetes és veszélyes.
Az individualizálódás kapcsán az emberek elkezdenek kételkedni az adott hatalmi rendszer igazában, ezáltal kevésbé lesznek irányíthatók, manipulálhatók. A saját útjukat akarják járni, nem kívánnak beállni a birkasorba. Jelenleg három nagyobb nyilvános előadói térrel is rendelkező alkotói tér és közösség is működik Budapesten: az egyik a Keleti Blokk, a másik az R33, a harmadik a Tűzraktér, aminek a bezárása ellen épp az elmúlt hétvégén tüntettek. Mindegyikben műtermek vannak, művészek élnek, kiállítótér és koncertterem van, a Keleti Blokkban és az R33-ban stúdiók, próbatermek, közös beszélgetőterek is. A Tűzraktér most szemet szúrt valakinek, hirtelen szüksége lett rá, ahogy annak idején az Almássy téri Szabadidő Központra is. Akkor is csak a zsebükig láttak az illetékesek, és képesek voltak az ezrek számára évtizedek óta oly fontos művelődési házat (ahol ráadásul az iskolák által folyamatosan használt uszoda is volt) eladni a 36 ezredik érdektelen és kihasználatlan szállodát építő vállalkozónak.
Milyen kisstílű, csupán az orrhegyig látó mentalitás, ha valaki a lelki-szellemi és közösségi életet tápláló perspektíva helyett csupán az azonnali lehetséges pénzforgalmat és bevételt látja! Épp ez az, ami ellelketlenít, és egy idő után lehúz egy várost! A turistákat Párizsban sem a szállodák és irodaházak vonzzák, hanem épp a művésznegyedek, és az általuk létrehozott minden ágban kiterjedő kultúra! Nagyszerű, hogy lett Nemzeti Színházunk és MÜPA-nk, de emellett szükség van kisebb, személyesebb, individuális terekre! Mért ne lehetne nekünk is művésznegyedünk, a maga bohémságával, szabadságával, lazaságával? Kiülős kávézókkal, nyitott galériákkal, lakájos terekkel… Nagyon is ráférne erre a városra (országra) a LAZULÁS, és ennek segítségével a pozitív gondolkodás. Sőt megkockáztatom, hogy a munkahelyek teremtése mellett épp erre lenne a legnagyobb szüksége az országnak! Végre elkezd egy ilyen hely kialakulni, és ahelyett, hogy ezt támogatnák, elveszik, hogy újabb szálloda, iroda vagy bármely más hirtelen pénztermelő intézmény legyen belőle, ami egy kisebb csoportnak remélhetőleg minél hamarabb pénzt tol a zsebébe.
Amikor hosszú évek után megérkezett az egyik mexikói–magyar barátnőm Budapestre, megkérdeztem, milyennek látja a várost. Azt mondta, hogy: „szép, de hideg, nem elég lakájos.” (Ezt a kifejezést tőle nyúltam.) Ez épp olyan, amikor egy lakásra azt mondják: nem elég otthonos. És mitől lesz otthonos? Az egyéni, személyes tárgyaktól, amik lelket visznek az egészbe! (Én nem vagyok a trendi egyen-minimál dizájn híve, ami leginkább a teljesítmény- és fogyasztáscentrikus 10–12 órás munkaidős, testet-lelket kicsavaró létformát segítik.) Egy város is attól lesz otthonos, ha vannak olyan terei, ahol úgy lehet elpunnyadni, lazulni, kiengedni, mint egy nappali kényelmes kanapéján, ahol nem kell viselkedni, elég csak lenni, és lehet töltődni.
Ha ezeket kiirtják Budapestről, akkor egy üres, viszont rengeteg szabad szállodai szobával rendelkező város lesz.
