Három hónapot adtak neki, de három év után is él

Arcod árulkodik a betegségekről

„Sosem derült volna ki, ha nem fáj a hasam, ott, a bordák alatt – kezd bele történetébe Aranka. – Évente jártam rendszeresen orvoshoz, vettek vért, nyomkodták a hasamat, de hát mindig mindent rendben találtak. Azonnal epehólyagra gyanakodtam, volt ugyanis már egy műtétem, kivették az epehólyagom, jó rég, igaz, de hát ugyanúgy fájt” – meséli az asszony, aki persze óvatos, felkészült betegként azonnal sietett a rendelőbe. Az orvos nyomkodta, vizsgálgatta, éles, hasító fájdalmat okozott minden mozdulata, de nem talált semmit. Az asszony persze ebbe nem törődött bele, kérte a beutalót, ragaszkodott, hogy nézzék meg neki ultrahanggal. Jól tette, a szakrendelésen azonnal látták: Aranka nem véletlenül panaszkodik, valami igenis van ott, a jobb bordaív alatt.

„Egy 11x12x13-as gócot találtak, ahogy a leletben nevezték, „inhomogén képletet”, ami persze nekem nem mondott semmit. Az már annál inkább, hogy azonnal jött a biopszia, vagyis a mintavétel, s küldték is a patológiára. Na, én már ettől pánikba estem, főleg amikor kiderült, hogy az a folt, amit ott láttak, valójában egy rosszindulatú elváltozás. Főleg ahogy a háziorvosunk csóválta a fejét és kegyetlenül a szemembe vágta: Ajjaj, Aranka, készüljön fel, három hónapja van hátra… Számítottam én a rákra, na de nem a májban” – beszél ma is elcsukló hangon Aranka azokról a napokról. A korábban a BKV anyagbeszerzési kereskedelmi igazgatóságán aktívan dolgozó asszony a hazafele utat végigsírta, napokig nem is tért magához a sokkoló hír után. Aztán összeszedte magát, felkészített mindenkit, rokonokat, barátokat arra, mi is vár most rá. „Anyukámnak méhnyakrákja volt, erre gondoltam én is. Őt megműtötték, kipakolták, de meg is gyógyult, még hosszú-hosszú ideig élt hál’ istennek utána. Láncdohányos is voltam jó sokáig, így a tüdőráktól is tartottam, de hát a máj? Inni sosem ittam, semmilyen panaszom sem volt soha, ez teljesen lesokkolt” – folytatja az asszony, akinél az orvosok azonnali műtétet javasoltak.

„…jött az izomgyengeség, nyomás a mellkasomban, de hát éreztem, gyógyulok”

„Néztem az órámat, amikor az I-es Sebészeti Klinika műtőjébe betoltak, s azt is, amikor kijöttem. Gyanúsan rövid volt az eltelt idő, mondtam is a férjemnek, te, nem csináltak semmit. Hiába nyugtatgatott, csak mondtam, éreztem, hogy valami nincs rendben. Könyörögtem már Sanyinak, a férjemnek, mondja meg az igazat, és akkor végre megmondta, elismételte az orvos szavait: sajnos nem sikerült. Visszazárták a sebet, a daganathoz hozzá sem nyúltak. Túl nagy volt és rossz helyen ahhoz, hogy kivegyék. Nem maradt volna elegendő ép májrész, amiből újraépülhetett volna az új szerv” – emlékszik ma már nagyon szakavatottan az asszony. És indult az orvosi konzultáció arról, hogyan is tovább? Úgy döntöttek végül, kipróbálnak egy új kezelést, hogy menjen össze a daganat akkorára, hogy operálható legyen.

A terápia hasonló volt a hagyományos kemoterápiákhoz, csakhogy nem infúzióban, hanem pirulákban érkezett a ráksejteket pusztító hatóanyag. Napi négy szemet kapott, s ahogy az elejére emlékszik, szörnyű mellékhatásokkal, de hajhullás és hányás nélkül vészelte át a kezeléseket. „Bőrelváltozások, végül már összefüggő hólyagok borították a kezemet, lábamat, volt pár hét, amikor nyelni alig bírtam a torokfájdalomtól, közben jött az izomgyengeség, nyomás a mellkasomban, de hát éreztem, gyógyulok. Egy év alatt látványosan összement a góc, már körülhatárolt, ráadásul harmadára zsugorodott a folt, így jöhetett az operáció” – folytatja küzdelmes történetét az asszony.

Aranka tehát ismét műtőasztalra került, a végén pedig az orvosok fellélegeztek, sikerült. A megmaradt máj megtisztult a rákos sejtektől, csakhogy újabb komplikációk adódtak. Véralvadási gondok miatt ugyanis az operáció előtt fel kellett függeszteni a gyógyszeres kezelést, a kontrollvizsgálatokon viszont a tüdőben talált három kisebb góc jelezte, a rákos sejtek újra megjelentek Aranka testében. Azonnal előkerültek ismét a tabletták, folytatódott a korábban már bizonyított terápia. És hatott, az újabb vizsgálatok már nem találtak semmit. Arankának, aki közben átesett egy csípőműtéten is, érszűkülettel is bajlódik, mindez újra reményt adott, hitet ahhoz, hogy a gyógyulása nagyban rajta is múlik, hogy legbelül is elhiszi: meg fog gyógyulni, hiszen csakis élni akar.

„Volt persze időszak, amikor halálra kínoztam az orvosom azzal, hogy nem hiszem, hogy bármi is hatásos lehetne nálam. Az onkológus egyik alkalommal, amikor ismét a kételyeim kerekedtek felül, leteremtett: hagyjam már abba az állandó aggodalmaskodást, én vagyok az osztálya egyik büszkesége, annak örülnének, ha minél több betegnél olyan eredményeket lehetne elérni, mint nálam” – zárja az elmúlt három év történetét Aranka, aki most épp egy újabb csatán van túl: egy komoly érműtét miatt került újra a műtőasztalra. „Miközben a májrákot, a tüdőrákot legyőztem, a lábam okozott újabb megpróbáltatásokat. Pokoli fájdalmakkal mentünk az érsebészetre, ott már az orvosi szobáig sem bírtam elsántikálni. Az orvos karon ragadott és mondta: azonnal műteni kell, most döntenem kell. És ismét a sebészkés alá kerültem, óriási érműtéten vagyok túl, lábadozok, de csakis azon izgulok, hogy a műtét miatt most kimaradt kezelés nem okozott-e visszaesést. Nem jelent-e meg újra a rák a szervezetemben. Bár igazán már nem félek, látom, most már három éve, hogy a kezelés segít. Kordában tartja ezeket a pusztító sejteket és valószínűleg életem végéig el is kísér, de azt mondom: a szakadék széléről táncoltam vissza, és most már messze vagyok a szikláktól” – mondja már nagyon is magabiztosan az asszony.

Dr. Bodoky György

Dr. Bodoky György, az egyesített Szent István, Szent László Kórház onkológiai osztályának vezetője óriási sikerről beszél az asszonnyal kapcsolatban, ez a betegség ugyanis ilyen stádiumban az esetek döntő hányadában tragédiához vezet. Vezetett legalábbis eddig.

„Aranka betegsége az ötödik leggyakoribb rákfajta a világon, a 10. Magyarországon, viszont a legalattomosabbak egyike. Tüneteket ugyanis csak már előrehaladott állapotban okoz. Jelenleg hazánkban évenként körülbelül ezren halnak meg benne, az esetek 60-70 százalékában hepatitisz-C-vírusfertőzötteknél, 20 százalékban az alkoholos eredetű májzsugorból alakul ki a daganat, illetve a hepatitisz-B a harmadik leggyakoribb kockázat” – mondja a professzor, aki szerint legalább ezeknél a rizikócsoportoknál a szűrés sokat javíthatna az életkilátásokon. A hepatitisz-B- és hepatitisz-C-vírus a májzsugor előidézésén kívül egyéb mechanizmusokkal is hajlamosít a májrák kialakulására. A kockázat azoknál a személyeknél a legnagyobb, akik újszülött korukban vagy a méhlepényen keresztül hepatitisz-B-vírussal fertőződtek meg. Ritkábban egyes anyagcsere-betegségek, illetve hosszan tartó gyógyszer- és méreghatások is okozhatják a máj megbetegedését. Kulcsszó: a korai felismerés. Sajnos tüneteket leginkább már előrehaladott stádiumban okoz, azok sem egyértelműek: a hányinger, rossz közérzet, a hasfájás, bőrkiütés ugyanis akár más és sokféle betegség előjele is lehet. Éppen ezért ajánlott, legalább a rizikócsoportok számára a rendszeres ellenőrzés, egy egyszerű ultrahangvizsgálattal ugyanis időben felismerhető az elváltozás.

„A betegek döntő része ma olyan késői stádiumban érkezik, hogy szinte már esélytelen a gyógyulás, jóllehet a betegség korai szakaszában akár egy sebészeti beavatkozás is elegendő ahhoz, hogy végleg legyőzzük a rákot. Az említett kockázati betegségek megelőzése, kezelése mellett ezeknek a csoportoknak a rendszeres, évenkénti, ultrahangos vizsgálatával is sokat léphetnénk előre a májrák elleni harcban” – teszi még hozzá Bodoky doktor.

Magyarországon egyébként különösen az alkoholos eredetű májzsugorodási statisztikáink riasztóak, 8500 beteg hal meg ebben is évente, ebből több mint 6000 fiatalon, 35 és 64 éves kor között. Az alkoholizmus nálunk népegészségügyi problémát jelent: egyes felmérések szerint a lakosság 10 százaléka alkoholfüggőnek tekinthető. Az alkoholisták egyébként duplán veszélyben vannak: az ő körükben a hepatitiszfertőzések előfordulásának gyakorisága is nagyobb.