nlc.hu
Otthon
Tudatlan turisták hoznak bajt az erdő kisállataira

Tudatlan turisták hoznak bajt az erdő kisállataira

Egyre nagyobb veszélyben vannak a tudatlan turisták miatt a vadon élő állatok kölykei, akiket szüleik magukra hagynak, míg élelem után járnak. A gyámoltalannak tűnő kölyköket a jó szándéktól vezérelt túrázók meg akarják menteni, pedig nincs rá szükség.

Újra felhívja a túrázók figyelmét a Budakeszi Vadaspark arra, hogy nem kell megmenteni a túrázás közben talált, gyámoltalannak tűnő, árvának hitt állatkölyköket, mert azzal csak bajt okoznak a természetjárók. A kisállat „elhagyatottságának” megítélése a park szerint a tapasztalt és kompetens állatgondozó szakember feladata, hiszen ezek a csöppségek legtöbbször nem szorulnak segítségre, sőt összeszedésük könnyen az állat pusztulásához vezethet. 

  • Az őzeknél és a szarvasoknál például az anya csak rövid időre hagyja magára a gidát, emberi beavatkozást (pl. óvatlan simogatást, ölbe vételt) követően viszont az idegen szag miatt előfordulhat, hogy végleg elhagyja kicsinyét, így az éhen hal.
  • A mókusok az erdők világán túl kifejezetten kedvelik a zsúfoltabb városi környezetet is: nagyobb parkokban akár többedmagukkal is képviseltetik magukat. Azonban ha emberi közelséget éreznek, a fák aljánál keresnek menedéket, és rejtőzködő üzemmódjuk során elesettnek, elhagyatottnak tűnhetnek, ezért sokan megsajnálják őket, és segíteni szeretnének rajtuk.
  • A cuki, csíkos vadmalacok esetében biztosak lehetünk abban, hogy az utódait harciasan, felbőszülve óvó koca mindig a közelükben van, vagyis már csak ezért sem bölcs dolog megközelíteni vagy kézbe venni a csöppségeket. 

„Megmentett” kisállatokat nevel a Budakeszi Vadaspark – Forrás: Budakeszi Vadaspark

„Bármennyire is úgy tűnhet, hogy emberi segítségre szorulnak ezek az állatok, álljunk ellen a kísértésnek! Az anyjától elszakított kisállat, főleg ha vadon élő állatról van szó, nem lesz visszaengedhető a természetbe, nem tanulja meg a fajtársaival való kommunikációt, sőt a természetes félelemérzet is elvész belőle, így pedig könnyebben prédává válhat. Az első és legfontosabb szabály, hogy ne nyúljunk az árvának hitt kisállatokhoz, tartsuk tiszteletben a természet rendjét”– hangsúlyozta Jóba Katalin, a Budakeszi Vadaspark állatgondozója.

A Budakeszi Vadaspark állatgondozói jelenleg egy 4 hetes nyestet, egy 8 hetes mókust és egy 2 hetes vadmalacot nevelnek kézből, akiknek még legalább 2-3 hónapig az anyjuk mellett lett volna a helyük. A kisállatoknak a langyos kecsketej és az állatgondozók áldozatos munkája és szakértelme biztosítja a túlélést és az új esélyt az életre, azonban megfelelő felkészültség és tudásanyag nélkül a vadállatok kézből nevelése nem lehet sem eredményes, sem kellően megalapozott, sem felelősségteljes. A vadon élő állatok ráadásul sokkal több odafigyelést, törődést, nevelést és türelmet igényelnek a háziállatoknál, ami bizony még egy sokat látott szakember számára is megterhelő feladatot jelenthet a mindennapok során.

A Budakeszi Vadaspark ezért arra kéri a természetjárókat, hogy ne bolygassák a természet rendjét, és ne nyúljanak az elárvultnak hitt, a vadonban látszólag magukra hagyott kisállatokhoz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top