 |
Azt mondják, egyfajta példa lettél az országban. Annak a példája, hogy bárkinek valóra válhat az álma.
Én nem tartom magam példának, de számos levelet kaptam arról, hogy mások azt gondolják. Aminek persze valahol örülök. De ehhez kellenek a megfelelő emberek, nem győzöm folyamatosan hangsúlyozni, hogy a munkahelyem nagyon megértő, és ez nagy segítség számomra. Szóval egy olyan munkahelyre is szükség van, ami mellett ezt meg lehet tenni.
Mit üzennél azoknak a nőknek, akik veled egykorúak és hasonló cipőben járnak, mint te?
Csak annyit üzennék, hogy mindenki járja a saját útját, ahogy ő szeretné. Ne engedjük, hogy mások döntsenek helyettünk. Mi ismerjük magunkat, míg mások csak részeket kapnak belőlünk, és az alapján döntenének, ami felszínes, nem feltétlen helytálló választás lenne.
Kapsz te is tanácsokat?
Töméntelen mennyiségben, kéretlenül. De olyan furcsa tanácsokkal is jönnek idősebb hölgyek, hogy dobjam ki a cipőimet, szerezzek be új ruhatárat, és még sorolhatnám. Tanácsot kapok arról, hogy hogyan fejlesszem a tohonya mozgásomat. Azt gondolom, hogy mindenkit a kedvesség vezérel, csak azt nem látják, hogy én így érzem magam jól a bőrömben.
A férfiak is adnak tanácsokat? Esetleg udvarolnak?
Nem. A férfiak szerintem sikítva elmenekülnek a környezetemből. Én egy konkrét férfival nem találkoztam, ilyen irányú megkeresések nincsenek. A műsor alatt sem volt ilyen. Férfiúi jelentkezők, önjelölések, tanácsosztók nincsenek.
 |
| Rendeld meg a CD-t a képre kattintva! |
Egyébként tényleg egy álom vált valóra azzal, hogy megjelent a lemezed?
Egy lemezmegjelenés csodaszámban menő esemény az ember életében, de főleg az enyémben. Amikor beneveztem a versenyre, álmodni sem mertem volna, hogy valaha idáig juthatok. Még most is felfoghatatlan a számomra. Nézem a lemezt, forgatom a kezemben, de igazából még nem fogom fel, hogy az enyém. Ez már az unokáimnak is emlék, tudni fogják, mit csinált nagyanyó 2011-ben.
Mit gondolsz, mennyit segített abban, hogy eljuthattál oda, ahol vagy, hogy külföldön volt előtted egy Susan Boyle?
Erről már sok összeesküvés-elméletet szőttek. Sokan tudni vélik, hogy szándékos döntés lehetett a tévé részéről, hogy engem beválasztottak. Nekem erről nincs kialakult véleményem. A műsor elején erőltette a média, hogy párhuzamot vonjanak kettőnk között, de én semmilyen párhuzamot nem fedeztem fel közte és köztem. Hacsak azt nem, hogy mind a ketten a középkorúak táborából érkeztünk.
Végignéztük a küzdelmedet a műsorban, hogy nem bírtad a család nélkül, szenvedtél. Most, hogy megjelent a lemez, jönnek a koncertek, utazások. Ezt a terhet fogod bírni?
Optimális keretek közé kell mindent szorítani, és akkor menni fog. Az embernek ismernie kell a saját határait. Nekem három helyen kell teljesítenem: a családomnál, a főállású munkahelyemen és a színpadon. A három között kell megtalálnom az egyensúlyt.
 |
| Fotó: Sanoma Archív/press.tv2.hu |
Ezek szerint nem tervezed, hogy feladod az állásod, és csak az éneklésnek élsz?
Nem. A mai bizonytalan világban egy biztos munkahelyet, ahol még jól is érzi magát az ember, meg kell becsülni. Ma, amikor százával kerülnek az emberek az utcára, szerintem luxus a bizonytalanért egy biztos helyet kockáztatni. Emellett az is fontos szempont, hogy szeretem a munkámat és a kollégáimat.
A Megasztár alatt számos alkalommal kifigurázták a kardigánodat és a csíkos szatyrot. Ezt lelkileg hogy élted meg?
Egy mai dolgozó, középkorú, átlag magyar nőnek a kardigán és a szatyor a mindennapos velejárója. A táska strapabíró táska, azért részesítem előnyben a hagyományos nejlontáskákkal szemben. Egyébként szánalmas dolognak tartom, hogy valaki a mondanivalóját az ilyen dolgokban találja meg. De ha ez kell, megjelenek én egy celebgálán is a kardigánban a csíkos szatyorral, hogy meglegyen a bulvár napi betevője. Ha erre van szüksége…
Komolyan megjelennél benne?
Megfordult már a fejemben, hogy a következő gálán megjelenek a kék pulcsi – csíkos táska szettben, smink nélkül. Azt gondolom, hogy amikor már túlfeszítik a butaság határait, akkor arra vagy a cinizmus eszközével lehet visszavágni, vagy azzal, hogy nem vesszük fel a kesztyűt, és nem foglalkozunk a dologgal.
