A rendszerváltás előtt a chips valami olyan kuriózumnak számított, amit csak különleges alkalmakkor ettünk – vagy legalábbis ha ettük, különlegesnek éreztünk minden percet. A munkából hazatérő anyák nem voltak restek nekiállni krumplit pucolni, a burgonyát vékony szeletekre vágni, és bő olajban kisütni. Piros paprikával és sóval ízesítve igazi házi chips lett a végeredmény. Aki pedig ezt meg szerette volna spórolni, annak rendelkezésére állt az előrecsomagolt változat, a félkész burgonyaszirom.
1 liter olaj ehhez is kellett, de a krumplipucolás és szeletelés macerájától megkímélhették magukat a háziasszonyok. Ennek a retro chips-nek az íze a mostaniakhoz képest mondhatni igen furcsa volt, a lakás pedig olajszagban úszott, hiába szellőztettünk, mi mégis élvezettel ettük ezt a nasst, ami ma már minden jóérzésű életmód-tanácsadó és dietetikus legfőbb ellensége lenne.
