Szobában duzzogás
Erika, 46
„Én az átlagosnál kicsit később, közel negyven évesen vállaltam gyereket, és bár soha nem gondoltam volna, azért egy-két „károgónak” igaza lett. Sokszor elvesztem a türelmem, érzem, hogy nem tudok visszamenni gyerek szintre, és sajnos néha még a régi rossz minták is kijönnek belőlem, amikor Virágot bezavarom a szobájába, hogy most akkor nagyon gyorsan „gondolkozzon el” a viselkedésén, vagy a feleselésén. Nem hiszem, hogy hatásos módszer, de erősebb szigort nem mernék alkalmazni, és félek attól is, hogy eltaszítom magamtól.
Virág, 7
„Anya a szobába szokott küldeni, ha visszafeleselek, és csak akkor jövök ki, ha bocsánatot kérek. Sokszor inkább olvasni szoktam, de azért mindig bocsánatot kérek, mert nem jó a szobában ülni.
Édességstop, majd barátnőmegvonás
Zita, 42
„Anna mindig nagyon tündéri gyerek volt, csendes, szótlan, csücsörítős pici babából viszont cserfes kislány, és végül a mások véleményére adó nagyobb lány lett, pláne, amióta eljöttek a korai tiniévek. Az öccsével nem áll szóba jó ideje, a menő korszakba lépett. Ha vita van, akkor az érzelmi zsarolás, és a hangulatingadozások miatt van, kell a színezett ajakbalzsam, kell a parfüm, a magas derekú farmer, drága sportcipővel, de azért, hogy meséljen magáról, beszélgessen velem, megnyíljon mint régebben simán, szinte könyörögni kell. A házimunkát utálja, a vitáink nagy része ebből van, mert ebből én sem engedek. Az eredménye – mivel a régi nincs csoki trükk nem működik már -, hogy a legfontosabb kéthetenkénti barátnős ott alvásra nem mehet el. Ehhez azért hozzátenném, hogy én magam is utálom ezt a fajta fegyelmezést, de muszáj valahogy tartanom a kontrollt. Félek, hogy később mi lesz, ha nem…”
Fotó: Thinkstock
Anna, 11
„Másoknak az osztályban nem kell segíteniük otthon, de anya mindig kitalál valamit, és amikor fáradt vagyok és nemet mondok, akkor azzal fenyeget, hogy nem mehetek át aludni a legjobb barátnőmhöz. Régen, amikor rossz voltam, nem ehettem például fagyit. Az nem volt ilyen igazságtalan, mint az, amikor a barátnőmtől eltilt.”
Végtelen türelem, hisztiző kisgyerek
Évi, 36
„Dinike még csak 2,5 éves, és igyekszem nem büntetni. Nála már az is büntetés, ha nem kapja meg amit akar, ami meg lényegében nekem az. A dackorszak szerintem szinte nem is kifejezés arra, amiben van, de próbálok türelemmel, megértéssel elmagyarázni neki mindent. De nehéz, mert a nagyszülői kényeztetés legalább annyit ront, amennyit a szép beszéddel én haladnék. Hallottam róla, hogy egy pohár hideg víz az arcba sokat segít, de őszintén szólva, én biztos nem fogom kipróbálni…”
„Hogy Dini, hogy reagál arra, ha nem kap meg valamit? Nyilvánvalóan nehezményezi, de nagy kegyesen és hirtelen, de végül mindig megbocsát.”
Az unalom szigete – büntiszék
Zsanett, 40
“Két lányom van, ráadásul egyedül nevelem őket. Nem nagyon szoktam filózni azon, hogy jól teszem-e, ha fegyelmezem őket… Három és fél év van köztük, mégis állandóan megy a vita, így bevezettem a „büntiszéket”. Csak akkor működik, ha következesen tartom. Ha csak fenyegetőzöm, vagy nem annyi időt töltenek el rajta, mint, amit beígértem, nem vesznek komolyan. Először ledöbbentek. Először, sőt, sokadik körig végigbőgték, de utána elhitték, hogy nem vicc. Általában nem egyszerre ültek rajta, de a korkülönbség ellenére mindkettő sokat időzik ott. Most már ritkán kerül elő, elég, ha felemlegetem..”
Petra,10
„Én utálom a büntiszéket, mert nagyon unalmas, és mindig nekem kell odaülnöm.”
Szponzorált tartalom
