nlc.hu
Család
Újabb olasz faluban ajánlanak pénzt az oda költöző családoknak

Újabb olasz faluban ajánlanak pénzt az oda költöző családoknak

Háromezer eurót, három éven keresztül. De nem jelentkezhet akárki, kiemelten olasz családosokat várnak.

Családonként 3 ezer eurós (~950 ezer forintos) támogatást ígér 3 éven keresztül az olaszországi Gran Paradiso nemzeti park területén található Locana nevű kis település önkormányzata azoknak, akik hajlandóak odaköltözni – írja a Repubblica cikke alapján a hvg.hu.

Persze az ajánlat feltételekhez kötött: először is kisgyermekes családok jelentkezését várják, akik a városban bejelentett lakóhellyel rendelkeznek, legalább 5 éve Olaszországban élnek, minimum 7 ezer eurós jövedelmük van, valamint legalább az egyik gyermekük beiratkozik a helyi óvodába vagy iskolába. A faluban a cikk szerint tíz új család érkezésében bíznak.

Az önkormányzat azért folyamodott ehhez a megoldáshoz, mert a falu elnéptelenedése miatt veszélybe került a helyi iskola. A polgármester, Giovanni Bruno Mattiet szerint 2007-ben még 1708 lakosuk volt, tavaly azonban már csak 1450. Ha pedig bezárnák az iskolát, azzal csak tovább súlyosbodnának a problémák. 

Korábban is volt már rá példa, hogy egy olasz falu pénzt ajánlott az oda költöző családoknak, igaz, Bormida esetéről kiderült, hogy ott csak egy javaslatról volt szó, amelyet végül nem vittek véghez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top