Amikor a suliban játszottuk a „tátikát” – hajtogatott papírvirág szirmaiból hullott ki a jóslat –, arra voltunk kíváncsiak, hogy hívják majd a gyerekünket, milyen kocsink lesz és hová fogunk elutazni. Azon azonban vita kerekedett, mi lenne jobb: fiús vagy lányos anyának lenni. Az én már akkor is nagyon bölcs Klári barátnőm arra a lelkes mondatomra, hogy én magamból fiús anyát nézek ki, a következő mondattal hűtött le: „Én lányt szeretnék, ha valaha úgy alakul, benne sokkal hamarabb megmozdulhat a törődés érzése, leszünk mi még öregek…”. Szíven ütött a mondata, nem is tudtam elfelejteni.
Addig én vagány kiskölyköt láttam magam mellett, akin térdnadrág van és póló, és olyan világba vezet be engem, ami számomra ismeretlen. Azóta persze tudom, hogy mindegy, hogy lány vagy épp fiú lesz a baba, „csak egészséges legyen”. Ezt mondja mindenki, akinek pozitív lesz a tesztje, és még nem tudja, ki lakik a szíve alatt. Vagy ki sem meri mondani, mire vágyik igazán. Mert mihelyst kiderül, hogy makkegészséges, azért sokan csak kibökik, hogy fiúval vagy lánnyal tudják elképzelni jobban az életét. Ha pedig jön a kistesó, csak annyiban bonyolódik a helyzet, hogy mindenre vannak észérvek. De azért az mégiscsak tény, hogy a lányos és fiús anyák között van különbség, vagyis abban van különbség, hogy a gyerekek neme és személyisége milyen változást hoz az életünkbe.
Külsőségek – mint az öltöztetés
A lányoknak sokkal nagyobb lehet a gardróbja már félévesen is, mert a kötelező ruhák után – body, rugdalózó – jöhetnek a fodros zoknik, mintás harisnyák és a szoknya. Alig nő ki a kislányok első fürtje, már kerülhet bele a hajcsat, mini hajgumi. Legalább messziről látszik, hogy lány nézelődik a babakocsiból. A fiúknál mindez sokkal puritánabb. Később, amikor már járnak, játszanak, iskolába kerülnek, az öltöztetés legnagyobb különbsége abban rejtőzik, hogy a lányok többsége szépen megkíméli a ruháit, térden csúszni a folyosón vagy az aulában én ugyanis többnyire fiúkat látok. Tőlünk se fiúcipő, se fiús nadrág nem mehet tovább más családokba, mert a cipőt lyukasra rúgja, pedig nem is focizik, a nadrágnak meg egy idő után, akár vásárlás második napján – már nincs térde. Így aztán egy darab nadrág nálunk tabu minden szezonban. Ez az, amit az ünnepekre tartogatunk, ha szerda este jön a figyelmeztető e-mail, hogy másnap osztályfényképezés, ez a nadrág lesz a megmentő. Mivel nálam a lány nagyobb, a fiú a kisebb – elég hamar bevezettem az unisex kifejezést, praktikus anya vagyok. Bizonyos holmiknál a minták, a színek és a stílus olyan változatát vesszük meg, ami se nem lányos, se nem fiús, tehát az öccse még örökölheti. Nem mindent, mert a cukipofa figurák és a rózsaszín, lila, flitter, gyöngy alapvető kellék egy lány ruhatárában, olyat is be kell szerezni.
Jelenet a Floridai álom című filmből. (foto: imdb)
Ésszerűség és praktikum
Amikor a lányom iskolás lett, a ceruzái végére formalyukasztós mintát tettünk, kis almákat ragasztottam a ceruza végre celluxszal. Időben szólt, amikor már olyan kicsik voltak, hogy nem ment volna vele az írás, cseréltük. A színesek szabályos sorrendben sorakoztak egymás mellett, és testszínű ceruzát is kellett szereznem, fontosak voltak az árnyalatok. Minden napközi végén kifaragta, a radírját egyszer sem hagyta el, nem hozta haza más ceruzáját, csak a sajátjait, hiánytalanul. Hátradőlős anyuka lehettem mellette.
Amikor a fiam két évvel később suliba került, az előkészítés ugyanaz volt, csak maci került a ceruzák végére. Azonban első alkalommal ellenőrzésképpen kinyitottam a tolltartóját: az írószerszámokon kívül potyogott belőle minden: radír kettétörve, kavics és kő, a kitört ceruzák hegyvégei, falevél. Egyik sem volt a helyére csúsztatva, ömlesztve voltak a ceruzák. Szóvá is tettem. „Minek pakoljam vissza egyesével? Azzal csak időt vesztek…” válaszolta. Én pedig beleegyezően egyetértettem. Bevallom, imádok ceruzát faragni, így a fiamnál rendre besegítettem. Mígnem egy nap, amikor kinyitottam a tolltartóját, patika rend fogadott. Minden ceruza tűhegyesre faragva, besorakoztatva a helyére, színek és árnyalatok szerint csoportosítva. „Mi történt?!” – kérdeztem, amikor felocsúdtam. „Bori felajánlotta a napköziben, hogy kifaragja a ceruzáimat, én pedig hagytam.” „Csak úgy?” – hitetlenkedtem. „Na persze, én is azt hittem, hogy csak úgy … – válaszolta a 8 éves fiam. – de amikor készen lett, akkor elém állt, és azt mondta: a faragásért cserébe vagy megölelsz vagy megpuszilsz…” „És?!” – kérdeztem kikerekedett szemmel. „Csak nem gondolod… – válaszolta. – Nem hagyom magam zsarolni, tompa ceruzával is tudok írni…”
Intim zóna – pisilés lánnyal, fiúval
A kislányok intim higiéniája sokkal bonyolultabb, mint a fiúké. Babakorban is, később is. Olyan ez, mint amikor valaki azt mondja, a német után tanulni az angolt sokkal könnyebb, mint fordítva. Kislány után tisztába tenni egy kisfiút, azt félálomban is lehet, becsukott szemmel. Legutóbb, amikor osztálykiránduláson voltunk, balra mentek a fiúk pisilni az erdőben, jobbra a lányok. A fiúk 3 percen belül újra a tisztáson voltak, ők csak egy-egy fát kerestek. A lányok viszont majd 3 kilométeres körzetben mentek szanaszét – mindenki keresett egy csendes helyet, ahol még csak a zajokat sem hallja, ahol nem lehet rálátni a másikra, ahol annyira kicsi a fű, hogy nem csiklandozza a feneküket, ha leguggolnak. A tanító néni mondta később, hogy neki az a trükkje ilyenkor – gyakran jár tájfutni – hogy kiteszi a hátizsákját az út közepére, hogy amikor jön valaki, akkor meghallja. Az árválkodó hátizsákra mindenki felkapja a fejét, beszélni kezd, még ha addig csendben is bandukolt. Ez jelzi neki, hogy véget kell vetni a bujkálásnak, nincs már intim szféra.
Könnyű dolguk van. (fotó: thinkstock)
A probléma akkor valódi, amikor a kiskamasz fiút nem akarom egyedül beengedni a férfi wc-be, ő viszont már cikinek tartja, hogy a nőibe jöjjön be velem. Irigylem az osztrákokat, ahol nem egyszer láttam „családi” wc-t. Egy nagyobb csésze mellett ott egy kisebb – így akár a kislány is mehet a mamájával, nem kívülről kell suttogni a segítséget, és nem bent kell nyomorogni, és a fiúval is beléphetünk egyszerre egy védett zónába.
Eltérő érdeklődési kör
Sosem gondoltam volna, hogy lesz még olyan korszak az életemben, amikor a dinókról és a bogarakról évről évre többet fogok megtudni. Annyi újdonságot hoz mindkét gyerek az életembe, hogy folyamatosan kapkodom a fejem. A lány is tud újat mutatni, a fiú is. Nálunk hamar eljött az az idő, amikor a fiút és a lányt más történetek kezdték el érdekelni, mégis rögtön szövetségre léptek. Két mesét kértek este, azzal indokolva, az egyik legyen lányos, a másik pedig fiús. Tudtam persze, hogy a magyar népmesék közös kívánság, de hagytam magam megvezetni. Egy este a Pórul járt farkas után Marci választott. „A polgármester fiát kérem…”- mondta határozottan. „Melyiket? – kérdeztem vissza. „A polgármester fiát!” Abi végre megszánt, és beszállt a beszélgetésbe: „A bíró okos lányára gondolt, csak játszik veled, hogy veszed-e a lapot…”.
Balesetek, amikor friss a plezúr
A mindenféle horzsolások, tátongó mélységű, beton okozta sebek, karcolások, lilás, zöldes zúzódások megjelennek a gyerekeken, szülője válogatja, mennyire esik kétségbe, hogy vigasztal. Az azonban tény, hogy bár mindkét gyerekem gyakran visel magán harci sebeket, a fiún azért csak több van. Amikor Marcit az oviban egy középsős megdobta egy kővel, és a szeme jócskán feldagadt, ezzel fogadott: „Látod, Anya, ezért nem akarok oviba járni. Veszélyben az életem…” Aztán persze nekifutott már a vaskorlátnak – ömlött a szájából a vér, labdázás közben úgy vetetődött, hogy a falba csapta a kezét, eltört az ujja… Hol katicabogaras, hol teknőcös ragtapasszal jön haza a térdén a suliból is, amit az intézmény iskolatitkára ragaszt fel neki, ő adja a hűs borogatást és beszélget el vele a legókról. Szóval az esetek többségében, amikor felhívnak a suliból: „anyuka, ne tessék megijedni, nincs nagy baj, de …” – akkor tudom, hogy a fiammal történt valami, és indulni kell a gyerekügyeletre. A fiús anyák ebben sokkal edzettebbek.
Szponzorált tartalom
