Verekedés tört ki Gyálon szombaton délután egy közlekedési balesetet követően, amelyben három személyautó ütközött – közölte a rendőrség.
Az ütközésben érintettek és azok családtagjai a helyszínen összeverekedtek, különböző eszközökkel bántalmazták egymást, többen megsérültek.
A verekedésben részt vevő egyik személy feltehetően gumilövedékes riasztófegyverből több lövést is leadott. Mire a rendőrök kiérkeztek, a bántalmazásban részt vevő személyek közül többen elhagyták a helyszínt, a rendőrök őket próbálják azonosítani.
![](https://nlc.hu/uploads/2018/05/autos-uldozes-gyal.jpg)
Bűnügyi helyszínelők dolgoznak 2018. május 26-án a Pest megyei Gyálon, a Vecsési úton, ahol két személyautó és egy terepjáró ütközött egymással. Az ütközést követően verekedés tört ki, és feltehetően gumilövedékes riasztófegyverből lövések is eldördültek. A helyszínen ketten megsérültek (MTI Fotó: Lakatos Péter)
Az Index azt írja a helyiek elmondása alapján, hogy a karambol előtt autós üldözés is volt, az egyik autós direkt ment neki a másik autónak. Állítólag egy nagy méretű kard is előkerült, az egyik férfi pedig egy bottal verte be a másik kocsi szélvédőjét.
A rendőrség garázdaság bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást.