A tavalyi három napos ausztriai szomszédolás után ezúttal keletnek vettük az irányt, a plusz egy nap beiktatásának köszönhetően még távolabbi felségvizekre evezhettek a múzeumi koordinátori hálózat tagjai, akik a szokásosnál ugyan kisebb létszámban, de annál nagyobb lelkesedéssel keltek útra.
Bihari jó gyakorlatok
Az első napon Budapest és Kolozsvár között egy rövid megálló erejéig időztünk csak Hajdú – Bihar megyei koordinátoraink, Kállai Irén és Korompainé Mocsnik Marianna anyaintézményében, a Berettyóújfaluban található Bihari Múzeumba, mely 2014-ben Az év múzeuma címet is kiérdemelte. Itt két helyi munkatárs, egyben gyakorló pedagógus, Szémánné Veres Gabriella és Csarkó Imre ismertette lényegre törően a múzeumnak az oktatási intézmények támogatását, illetve a tehetséggondozást és a felzárkóztatást célzó különféle intézményi gyakorlatait. Egyik követendő gyakorlat a bemutatott példákból, hogy az érettségire készülő diákoknak segítenek a regionális irodalom érettségi tételek kidolgozásában, részben ennek a szolgáltatásnak köszönhető a Kelet Népe ’80 – A Sebes-Körös partjától az Adler-nyomdáig című múzeumpedagógia foglalkozásuk népszerűsége is. A múzeum által szervezett helytörténeti vetélkedők kapcsán az utóbbi években arra a tendenciára figyeltek fel, hogy az eredetileg tehetséggondozó esemény egyre inkább hátránykompenzációs célokat szolgál. Az élvonalba tartozó helyi oktatási intézmények más tanulmányi versenyekre fókuszálnak, így egyre inkább a kevésbé kvalitásos iskolák diákjai vesznek részt a vetélkedőkön és érnek el a jövőre nézve motiváló sikereket. A múzeum nyári honismereti tábora szolgálja inkább a tehetséggondozást és pályaorientációt. A Klebelsberg Központ anyagi támogatásának (1000 gyermekre 200 Ft/fő) köszönhetően iskolákba kitelepülő múzeumpedagógia foglalkozásokat is szerveznek. Mindehhez persze elengedhetetlen a helyi pedagógusokkal kialakított személyes jó kapcsolatok ápolása. Miután a Bihari Múzeumban képletesen és szó szerint is feltarisznyáztak minket, a nap hátralévő része a Kolozsvárig tartó utazás abszolválásával telt.
Egyénre szabottan
A tanulmányút második napját múzeumi szemmel nézve elsőre talán rendhagyó, de annál tanulságosabb helyszínen, a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájában a hallássérült gyermekekből álló Rezgőfű Néptánccsoport bemutatójának megtekintésével kezdtük.
A koordinátorokat Péter Ildikó igazgatóhelyettes és a néptánccsoport betanító Csatári Erika fogadták és vezették végig az intézményben, mely óvodás kortól kezdve fogad erdélyi gyermekeket. A Romániában működő egyetlen magyar tannyelvű, hallássérülteknek dedikált bentlakásos oktatási intézményként immár 130 éves múlttal rendelkeznek. A tanulók eltérő szükségletei és képességei miatt valóban egyénre szabott oktatást folytatnak. Az eredeti célcsoportot a változó igényekhez igazodva bővítették, értelmi fogyatékkal élőket, autistákat, figyelemzavarosokat is fogadnak, jelenleg az ott tanuló 120 gyermeknek már csak egynegyede tartozik a siketek csoportjába.
Az intézménynek 1959 óta otthont adó épület 1914 és 1918 között tüdőszanatóriumnak épült, de a Magyarországi és nyugati támogatásoknak (pl. Bethlen Gábor Alap, The Clinical Science and Education Foundation), valamit folyamatosan proaktív pályázati tevékenységüknek köszönhetően tudják állandóan magas színvonalon végezni a munkájukat, lehetőségük van a szükséges fejlesztésekre, munkatársaik rendszeresen küldik magyarországi továbbképzésekre. A „kinti életre” nevelés jegyében nem rég például tankonyhát is kialakítottak. Négy integrált osztályuk a Kolozsvár központjában található líceumban működik. Amennyiben egy gyermeket még nem tartanak érettnek a kinti életre vagy a továbbtanulásra, lehetőség szerint 19-20 éves korig az intézményben tartják. A továbbtanulással kapcsolatban is segítenek, kiépült kapcsolathálójuk révén az arra alkalmas gyermekeknek a helyi magyar nyelvű református szakiskolában vagy Magyarországon, a Cinkotai úton működő Hallássérültek Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményében és Kollégiumában van lehetőségük szakmát szerezni.
Romániában működő oktatási intézményként ők is részt vesznek az államilag kötelező, de külön finanszírozásban nem részesülő „Iskola másként” című országos tanügyi programban, melyet 2016-ban vezettek be[1]. Ennek keretében évente témahetet szerveznek, ilyenkor a helyi muzeális intézményekkel (pl. Állat-és Növénytani Múzeum) is együttműködnek. Következő úti célunkkal, a Kolozsvár közelében található Válaszúton működő Kallós Alapítványnál is rendszeres kapcsolatban állnak. Megtudhattuk, hogy az oktatási intézményekbe kilátogató múzeum itt nem jellemző, mint gyakorlat, első sorban román nyelven tartott tárlatvezetésekkel várják az iskolásokat a múzeumok. Az iskola „utazó tanárai” azonban arra is hangsúlyt fektetnek, hogy az ép gyerekek érzékenyítő programok révén tapasztalhassák meg, milyen az, ha eggyel kevesebb érzékszervre hagyatkozhatnak.
„Hátizsák a megmaradáshoz és a valóság, amit mindennap taposunk”[2]
A Kolozsvárról a közeli Válaszútra utaztunk, ahol a Kallós Zoltán néprajzkutató személyéhez és munkásságához kötő Erdélyi Néprajzi Múzeumot Tar Virág vezetésével ismerhettük meg.
A néprajzkutató főbb gyűjtőterületeiről származó, első sorban kvalitásos műtárgyakból álló, közel 10 ezer darabos magángyűjtemény megcsodálása után Balázs Bécsi Gyöngyi, a Kallós Alapítvány elnökének bemutatójából kaptunk árnyalt képet az itteni székhelyű Szórványkollégium, valamint az ezt patronáló Alapítvány életéről. Igazán komplex profillal működnek, a magyarul nem feltétlenül beszélő, de magyar felmenőkkel rendelkező, szórványban élő gyerekek bentlakásos iskolai oktatásán kívül közművelődési tevékenységgel is aktívan foglalkoznak.
Az elmúlt 26 évben nyaranta itt került sor a neves válaszúti ének- zene- és tánctáborokra, ahová az utánpótlás-nevelés céljából az erdélyi népzeneiskolák növendékeit is meghívják. A kisebbeknek honismereti anyanyelvi és tehetséggondozó szórványtáborokat is szerveznek népmesei keretbe ágyazva, a hetet a gyerekek produktumaiból létrehozott kiállítással és gálaműsorral zárják. Népművészeti és módszertani központként is funkcionálnak. Nagyon népszerű a családoknak meghirdetett, közös tevékenykedést célzó alkotótáboruk, melyet tavaly már 18. alkalommal rendeztek meg. Erdély sok pontjáról érkeznek hozzájuk a tanulni vágyó pedagógusok, akik az egyhetes képzésről vagy a játszóház vezetői tanfolyamról a mindennapokban hasznosítható és a múzeumi gyűjteményeket is kiaknázó tudással térhetnek haza. Mindehhez a szerteágazó működéshez az alapot Kallós Zoltán szellemi és tárgyi hagyatéka, az általa összegyűjtött néprajzi tárgyegyüttes és az évtizedek alatt kiépített kapcsolatháló nyújtja.
A Kollégium 1999-től működik a magyar államtól kapott normatívából illetve célpályázatokból, bármilyen román állami támogatás nélkül, naponta ötször ingyenes étkezést biztosítanak a gyerekeknek. Jelenleg 38 településről járnak ide az 1-4. osztályba gyermekek, akiknek 90 %-a hátrányos szociális háttérrel rendelkezik, 30%-uk román-magyar vegyes házasságból származik, közülük 80 % nem beszél magyarul, ezért egy évig iskola-előkészítőbe kerülnek, majd folyamatosan zajlik a felzárkóztatásuk, magyar körbe járnak korrepetálásra, a románul nem beszélőket pedig román körben korrepetálják.
A szülők többségének az utaztatásra nem telik, ezért vasárnaponként hét busszal szedik össze a falvakból a diákokat, akik hétköznap délelőttönként a román állami iskola magyar tagozatán tanulnak, délutánonként pedig kompetenciafejlesztő, illetve a magyar identitást erősítő kollégiumi foglalkozásokon, táncházakon vesznek részt, tanítás után kézműves műhelybe járhatnak.
Az 5-8. osztályosok Szamosújváron tanulnak tovább a Téka Kollégiumban. Az 1990-es évek elején visszakapott Kallós birtokokon a szülői igényekre reagálva 2013-tól gazdaképzőt indítottak be, hogy a kevésbé tehetséges gyerekek – „akik nem kellenek senkinek” – kezébe is kenyérkereső szakmát adhassanak, ezt a munkájukat a Magyar Gazdák Egyesülete is segíti. A „Iskola másként” című program keretében például tematikus tanulmányutakat szerveztek, székelyföldi családi gazdaságokat látogattak meg. A jobb képességű gyerekeket pedig igyekeznek kolozsvári gimnáziumokba bejuttatni.
A kevésbé látványosnak tűnő eredményeket is nagy sikernek élik meg, Balázs Bécsi Gyöngyi nagy büszkeséggel számolt be róla, hogy a gazdaképző tavaly végzett első évfolyamából mostanra minden gyermeknek helyben sikerült elhelyezkednie, így nem kényszerült az olyan gyakori külföldi vendégmunkás sorba. Kolozsváron 10-től 70 éves korig van 112 diákjuk, akik népi hangszeren tanulnak játszani, rendszeresen önkéntesen muzsikálnak táncházakban, olyan elnéptelenedő falvakba is kijárnak temetőt takarítani, ahol már nincsen lelkész.
Az Alapítvány elsődleges hitvallása, hogy a szórványban minden gyermek számít, minden rendelkezésre álló eszközzel segíteni kell számukra a társadalmi mobilitást, szeretettel, élményekkel és magyar nyelven kell szocializálni őket az önbizalomra, késztetni az egyéni fejlődésre, tudatosítani bennük, hogy a kultúra nem csak a tehetségesek kiváltsága, elérni, hogy megérje nekik magyarnak lenni. Balázs Bécsi Gyöngyit idézve: „Annyi magyar gyerek van, amennyit mi megtalálunk”.
Versailles-ban Bonchidán – kulturális örökség kreatív köntösben
Válaszútról inspiráló kitérőt tettünk Boncihdára, hogy megtekintsük a Bánffy-kastélyt, „Erdély Versailles-át”, mely Erdély egyik legnagyobb, évszázadokon keresztül legépebben megőrzött főúri kastélya volt. Az 1668-tól reneszánsz majd barokk stílusban épülő és szépülő, a 2. világháború óta pedig romossá váló épületegyüttes helyreállítására 2001-ben nemzetközi program indult, építész, mérnök, művészettörténész és tájépítész egyetemi hallgatók bevonásával. A Transylvania Trust Alapítvány 2007-ben 49 évre koncesszionálta a birtokot, és a lehetőségekhez mérten folytatja a kastély felújítási munkálatait.[3] Az ott látottak a MOKK és a múzeumi koordinátori hálózat számára is nem várt inspirációval szolgáltak. A helyszín gyakorlati oktatóközpontként is működik, az Épített Örökség Helyreállító Szakképző Központ tájépítész, régész és művészettörténész képzéseket szervez, örökség napokat tart kisiskolások számára. Az Európai Unió Kreatív Európa programja által támogatott, 2015 és 2017 között külföldi partnerek bevonásával futó ARTEC projekt keretében két hetes műhelyeket szerveztek, melyek során régész és művészettörténész hallgatók, műépítészek és szakmunkások dolgoztak együtt a Művészetek és Mesterségek Központ előkészítésén, falazatjavításokat, bútorrestaurálást és épületfeltárást végeztek. A 2016 őszén megnyílt Művészetek és Mesterségek Központ a kézművesek, mesteremberek, ipar, performansz- és alkotóművészek kreativitását elegyítő izgalmas programokat szervez.
A romos falak közé pezsgést hozó projektet bemutató molinókon túl láthattuk azt a kiállítás is, amely a kastély főépületének 21 ablakába kihelyezett installációból áll. A kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem Fotó-, videó- és számítógépes képfeldolgozás Kar diákjai úgymond „kifordított” múzeumot hoztak létre, és így értelmezték újjá a múltat. Mindezek alapján nem csodálkozunk, hogy pont ez a varászlatos hangulatú helyszín adott otthont az ottjártunk előtti hétvégén a Kolozsvári Nemzetközi Filmfesztivál víkendjének.
Kultúrában dúskálva – szellemi komfortérzet Marosvásárhelyen
A következő napon kicsivel nagyobb kitérőt tettünk, még keletebbre, Közép-Erdélybe utaztunk, hogy Marosvásárhelyen további tapasztalatokkal és jó gyakorlatokkal gazdagodjunk.
A Maros Megyei Múzeumhoz tartozó Néprajzi és Népművészeti Múzeum múzeumpedagógiai tevékenységét Tatai Orsolya muzeológus és munkatársai mutatták be készségesen válaszolva kérdéseinkre. Beszámoltak róla, hogy inkább az alsó tagozatos osztályok látogatják az intézményt, melynek aktuálisan 10, főleg helyben működő oktatási intézménnyel van partnerszerződése, természetesen ezen felül is fogadnak iskolásokat az „Iskola másként” program keretében rendezett tematikus heteken. A tárlatokhoz és a tananyaghoz egyaránt állítanak össze foglalkozásokat, szombatonként a jeles napokat tematizáló családi programokat szerveznek Esztendő kereke címmel. A szakképzés támogatására még nem dolgoztak ki foglalkozást és tudatosan menedzselt önkéntes programmal sem rendelkeznek még. Ugyanakkor törekszenek újszerű módszerek kipróbálására is, az Anna kiállításhoz például kísérleti jelleggel drámapedagógiai foglalkozást kapcsoltak, de a gyerekek elmondásuk szerint még nincsenek hozzászokva a szabad, kreatív véleményalkotáshoz, idegenkednek a szerepjátéktól, a tárgyakat illetve a különböző korok életmódját a középpontba helyező programok ezért népszerűbbek. Programjaik kétnyelvűek, hiszen román és magyar osztályokat egyaránt fogadnak, nyaranta, a táborokban vegyes csoportokkal dolgoznak. Az intézményben dolgozó 12 fős stábból három munkatárs foglalkozik múzeumpedagógiával, felsőfokú múzeumpedagógus végzettséggel nem rendelkeznek, Bukarestbe, a kulturális minisztérium által központilag szervezett szakmai továbbképzésekre járnak lehetőségeikhez mérten és az intézményvezető döntése alapján. A Toldalagi-palotában működő múzeumban tett látogatás a Román Nemzeti Kulturális Alap által támogatott „A hagyományos vásár – a javak és kultúra cseréjének helyszíne” című projekthez kapcsolódva rendezett Maros megyei vásárok és falvak világa című állandó kiállítás megtekintésével zárult.
Az 1802-ben megnyílt, eredeti berendezéssel bíró és európai léptékben is szenzációs könyvritkaságokkal rendelkező, 40 ezer kötetes enciklopédikus könyvárat gondozó Teleki Téka-Bolyai Múzeumba is múzeumpedagógiai tapasztalatcsere céljából látogattunk el.
Lázok Klára osztályvezető személyében fantasztikusan felkészült és elkötelezett, a koordinátori hálózat tarsolyában rejlő múzeumpedagógiai tudásra is roppant nyitott kollégát ismerhettünk meg. A könyvtár és múzeum évi 10-12 ezer látogatóval Marosvásárhely egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja, nagy népszerűségnek örvend a két havonta, meghívott szakemberekkel zajló beszélgetéssorozatuk is. Évente kb. 300 kutatót, szakdolgozatot író egyetemistát fogadnak. Az Iskola másként program keretében pedig az olvasás és a könyvek szeretetére nevelő, színes kínálattal várják az iskolák és óvodák csoportjait. A különböző korosztályokhoz igazított idegenvezetés mellett különféle típusú múzeumpedagógiai foglalkozások (papírmerítés, papírmárványozás, dúcnyomásos színes papír, linómetszés, stb.) is szerepelnek a repertoárjukban. A szakképzésben tanulókkal, illetve nagyobb nyomdákkal egyelőre még nincsenek szervezett formában kapcsolatban, egy idősebb könyvkötő műhelyébe viszont rendszeresen szerveznek látogatásokat. Programjaikat román nyelven is meghirdetik, de inkább a magyar közösség tudatában élnek.
Ars poeticájuk szerint élőként, a város vérkeringésébe bekapcsolva kell megtartani az intézményt, melynek nevében olyan markáns erő rejlik, amit vétek lenne nem kihasználni. A városi forgatagokban rendszeresen jelen vannak, a Nyitott könyvespolc programmal is az intézmény közösségi funkcióját hangsúlyozzák, bárki hozhat ide és vihet innen könyveket, hiszen minél több embernek szeretnék átadni a szellemi komfortérzetet. A korszerű és hiteles múzeumpedagógia gyakorlati megvalósulásáról végül az udvaron lévő diófa árnyékában, a restaurátorként és múzeumpedagógusként is dolgozó Márton Krisztinának a havi rendszerességgel működő, a papírmerítéstől a könyvkötésig minden mesterfogásba beavató Könyves műhelyt roppant megnyerő hangnemben bemutató előadásából is meggyőződhettünk.
Marosvásárhelyi programunkat a város főterén a városháza mellett álló, szecessziós stílusban 1911 és 1913 között felépült Kultúrpalotában a Maros Megyei Múzeumot jelenleg vezető Soós Zoltán több mint részletgazdag, műhelytitkokra is bőven kitérő tárlatvezetése tetőzte be.
Az ambiciózus és agilis városépítő polgármester, Bernády György a magyaros szecesszió és a szintén magyaros törekvéseket képviselő gödöllői művésztelep csúcsteljesítményét ötvöző épületet a magyar kultúra legszebb házának szánta. A Kultúrpalota bejárása során a népballadai témákat fantasztikus ólomüveg remekeken felvonultató Tükörterem és a Modern Román Művészeti Galéria mellett a hangversenyterem karzatáról a Filharmónia próbájára is volt alkalmunk belesni.
Pozitív agymosást vállalunk
Az erdélyi tanulmányút negyedik napja, illetve az elutazást megelőző reggel is bőven tartogatott még szellemi muníciót a koordinátori hálózat és a MOKK munkatársai számára. A szállodánk konferenciatermében tréning és műhelybeszélgetés keretében a krónikus betegséggel együtt élő (onkológiai beteg, diabéteszes és sokízületi gyulladásos) erdélyi gyermekeket 2011 óta ingyenesen élményterápiás nyári táborban részesítő YUPPI Tábormozgalom Egyesület működését és szellemiségét ismerhettük meg a szervezet ügyvezető elnökétől, László Zsuzsától. Hiteles betekintést és játékos rávezetést, játékvezetési ismereteket is kaptunk az alkalmazott terápiás rekreáció és a működés alappillérét jelentő önkéntesek felkészítésének módszereibe, ezáltal is kapcsolódtunk a koordinátori hálózat ez évi egyik kiemelt témájához, a hátrányos helyzetű célcsoportokra fókuszáló, múzeumpedagógia terén is adaptálható megoldásokra.
Megtudhattuk, hogy a Bátor Táborból inspirálódó Yuppi Tábor folyamatosan fejlődik, tavaly egy onkológiai családi tábor megvalósításával léptek szintet, már nem csak a beteg gyerekeket, hanem ép családtagjaikat is fogadják táboraikban, melyeket a jövőben szeretnének további betegségcsoportokra is kiterjeszteni. Működésüket adományszerzésből és projektekből fedezik, a „Yuppi, szakszerű önkéntesség – A krónikus beteg gyerekek segítésének megfelelő, fenntartható önkéntesmenedzsment-rendszer kialakítása” címmel nagyszabású projektet bonyolítottak le.
A tapasztalati tanulásban, az innovatív pszichológiai módszerekben és egyfajta pozitív értelemben vett agymosásban hisznek. Olyan élményeket akarnak nyújtani a gyerekeknek, amelyek segítenek nekik átértékelni saját helyzetüket, kilépni a stigmatizáltak csoportjából: „Kell lennie egy olyan közösségnek, ahol nem szégyen, ha beteg vagy, ahol nem rejtegetnek, hanem kicsomagolják a személyiséged, ahol rájössz, főleg te, hogy a betegség csak egy réteg, nincs miért mögé bújni.” „A tábori programok célja a gyerekek önbizalmának növelése, önmagukba vetett hitük megerősítése, saját maguk elfogadásának elősegítése, ezáltal elsősorban lelki gyógyulásuk támogatása, amely a fizikai megerősödést is elősegíti.”[4]
A László Zsuzsa által vezetett tréning részeként a koordinátorok aktív közreműködésével megbeszéltük a gyakorló múzeumpedagógusok speciális szükségletű csoportokkal folyó munkáját nehezítő dilemmákat, szituációkat. A speciális csoportok illetve az azt alkotó, olykor igen eltérő képességű és szükségletű individuumok fogadásához szükséges felkészülés fontosságáról és mikéntjéről, ugyanakkor a tökéletes felkészülés lehetetlenségéről, a célok és a lehetőségek összehangolásáról, valamit az őszinte kommunikáció és az intuíció, improvizáció szerepéről is szó esett. A koordinátorok nyíltan kibeszélhették a témával kapcsolatos eddigi siker- és kudarcélményeiket, majd játékos formában tapasztalhatták meg saját és a különböző tanulási zónáik (a rutint adó másrészt kiégést előidéző adó komfort zóna, kihívást, fejlődést és flow élményt jelentő tanulási zóna, legkívül a kontrollvesztéssel asszociálható, ezért kerülendő pánik zóna) kitolható határait.
Talán nem túlzás azt mondani, hogy a négy napja tartó programot záró, az utazás miatt két órában limitált tréning a reveláció erejével hatott a résztvevőkre, nem egy koordinátor jelezte hazafelé buszozva, hogy határozottan repetázni szeretne, szívesen merítene további inspirációt László Zsuzsától vagy hasonlóan meggyőző szakemberektől.
szerző: Kajári Gabi
Fotók: Bojcsuk Anna és Kajári Gabi
[1] „Mondhatnánk akár, hogy az Iskola másképp is a magyar iskoláktól ered, hiszen mire ezt a spanyolviaszt Bukarestben felfedezték, Erdély számtalan magyar iskolája már a huszonakárhányadik iskolaheteket, iskolanapokat szervezte.” „Az Iskola másképpen egy kicsit felrázta az élet kötelező dolgaiba olykor belerobotosodott felnőtt társadalmat. Létrehozott egy olyan piaci keresletet, amelyre bizony elég szégyellnivaló kínálatunk volt. Poros múzeumok, zárt kapus és ami még nagyobb baj, zárt elméjű intézmények.” „A múzeumpedagógia ugyan még ma is gyerekcipőben jár, de az Iskola másképp nem jutott sok hazai reform, ötlet sorsára, nem akar megszűnni, és az évről évre egyre erőteljesebben megnyilvánuló piaci igény végül csak kimozdította a mamutokat az évtizedekig betokosodottnak látszó semmittevésből.” idézetek forrása: https://keditt.wordpress.com/2016/04/22/iskola-maskepp/
[2] Idézet Balázs Bécsi Gyöngyitől, a Kallós Alapítvány elnökétől
[3] https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1nffy-kast%C3%A9ly_(Bonchida)
[4] forrás: http://yuppicamp.ro/hu/rolunk
A tanulmányútra a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című kiemelt projekthez kapcsolódóan került sor. A projekt kétmilliárd forint európai uniós forrásból valósul meg 2017. február 1. és 2020. január 31. között a Széchenyi 2020 program keretében a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár konzorciumi együttműködésében. A projekt megvalósítói elkötelezettek az esélyegyenlőség szerepének növelése, a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása és a kulturális javakhoz való egyenlő hozzáférés lehetőségének megteremtése mellett.
Szponzorált tartalom
