Novák Katalin szerint tehát nem alkottok családot a gyerekeiddel, ha egyedülálló anya vagy, mert elhagytad végre a brutálisan bántalmazó, alkoholista férjedet. Nem alkottok családot, ha meghalt a feleséged, ezért egyedül neveled a gyerekeidet. Nem minősültök családnak, ha örökbe fogadtál egy árvát szingliként, mert nem találtad meg a párodat, akihez hozzámehettél volna, és nem akartál megalkudni egy „ha nincs ló, jó a szamár is” helyzettel, hogy aztán megkeserítsétek egymás és a gyerekek életét. Nem lesz család az sem, ha meghalnak a szülők, és a nagymama neveli tovább az unokáit. Nem család az, amikor anyaotthonban kénytelen nevelni a gyerekét az anyuka, amit nyilván nem jókedvéből, hanem kényszerből tesz. Nem vagytok akkor sem család, ha esetleg a feleséged úgy döntött, elszökik külföldre egy ferraris pasival, és neked itt hagyta a kölköket. Nem ám, hogy családnak érezd magatokat minden helyzetben, még akkor is, ha ketten vagytok a pároddal, és nem akar összejönni a gyerek. Nem. A család csak és kizárólag akkor jön létre, ha egy férfi és egy nő lép a házasság szent kötelékébe, és ezen belül egymással szaporodnak.
Az a probléma az ilyen kategorikus kijelentésekkel, hogy a valóságra nem alkalmazhatóak.
Mert ahány ember, annyiféle sors, annyiféle életút létezik. És ebbe beletartozik az is, hogy valaki homoszexuálisnak születik, vagy egyedül kell nevelnie a gyerekeit, esetleg a meddőséggel kell megküzdenie. A család nem attól lesz család, hogy apa és anya egy ágyban alszik egy fedél alatt, és erről papírjuk is van. A család attól család, hogy a tagjai gondoskodnak egymásról, szeretettel veszik körül egymást, vigyáznak egymásra, és segítik egymást. Egységben vannak.
Ezért például nem lesz család az, ahol az alkoholista apa minden este szétveri az asszonyt és a gyerekeket, mert ott nincs egység, ott kínlódás, szenvedés és könnyek vannak. Az akkor lesz igazán család, amikor az asszony kirúgja az erőszakos férjét, és szeretetben tovább neveli a gyermekeit egyedül. Ugyanígy nem lesz az sem család, ahol apa vagy anya nincs is jelen, bár papíron, a statisztikákban csuda jól mutatnak, mert összeházasodtak, csak épp nem törődnek a gyerekeikkel. Akkor lenne belőlük család, ha visszatérnének a gyerekeik életébe.
Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash
A család nem azon múlik, hogy hány ellenkező nemű felnőtt tart el hány gyereket.
Mi lesz a következő kijelentés? Csak négy gyerektől igazi a család? Vagy csak akkor család a család, ha minden második évben csinálnak egy újabb gyereket? És vajon az élettársak esetében még beszélhetünk a szabályok szerint családról, vagy azért ne essünk már túlzásokba, hiszen ők szentségtelenül együtt hálnak papír nélkül? Az ő gyerekeik hivatalosan nem is gyerekek, csak úgy lógnak a levegőben?
Segítek a definícióval, mert látom, ez nem nagyon megy manapság, és folyton félresikerülnek a szülésről és családról adott nyilatkozatok. A család az, aminek a tagjai úgy érzik, összetartoznak, és egy családot alkotnak. Ennyi, nem több. Mindegy, hogy két férfi, két nő, egy nő, egy férfi, egy nagymama vagy nagybácsi a felnőtt a családban, aki törődik a gyerekekkel. A hangsúly nem a szereplők nemén és számán van, hanem a köztük élő egységen. Mert ha ez nincs meg, akkor nem beszélünk családról, akkor kényszerű együttlétről beszélünk, ami senkinek sem jó. Hagyjuk már meg a szabadságot mindenkinek, hogy eldöntse, számára mit jelent a család, és élje békében a saját életét.
