Thomas Mann felesége, Katia például egyetemi tanulmányokat folytatott fizikából és matematikából, majd ezeket megszakította, hogy feleségül mehessen az íróhoz. Később vendéghallgatóként folytathatta az egyetemet, de időközben gyorsan jöttek a gyerekek is. A zsivaj Thomas Mannt állítólag egyrészt idegesítette, másrészt inspirálta, amit nem lehetett könnyű kezelni. Hat gyerekük született, és Katia legfőbb gondja az volt, hogy a férje minden körülmények között írni tudjon. Újabban megjelent monográfiákból persze kiderül, hogy ő maga sem volt egyszerű eset: keményen ítélkezett a gyerekei felett, hidegen fordult a külvilág felé.
Egyszer azt nyilatkozta: „Sosem tehettem azt az életben, amit tenni akartam” – bár egyes biográfusai szerint éppen úgy élt, ahogy szeretett volna. De akárhogy is volt a lelke odabent, tudjuk, hogy elkísérte Thomas Mannt európai és amerikai felolvasóútjaira, és a lányukkal, Erikával együtt kezelte a levelezését. Hasonlóképpen fontos kapaszkodó volt Thomas Mann-nak tehát Erika is, aki apjának első számú asszisztensévé vált a család száműzetésének időszakában: fuvarozta az írót, segített neki lefordítani az angol nyelvű kérdéseket, megszerkesztette az előadásait.
Hiányzó férjek. Katharina Hedwig Mann (Katia Mann) gyerekeivel 1925 körul. (Fotó: Imagno/Getty Images)
Azt pedig jól tudjuk, hogy könnyebb úgy hatékonyan dolgozni, ha van egy jól működő, megbízható házvezetőnőd, asszisztensed, fordítód és sofőröd.
Vagy kettő: a feleséged és az egyik lányod. Persze sok szerzőt említhetnénk, így például James Joyce és Joseph Conrad feleségét, meg aztán Wordsworth és Nabokov is nőkre támaszkodott írás közben, de különösen érdekes lehet Ingmar Bergman, a híres svéd rendező és író élete, mert kilencedik gyermeke, Linn Ullmann maga is író lett, sőt Linn anyukája, Bergman egyik partnere, Liv Ullmann színésznő is beszélt a könyvében arról, őt hogyan ítélik meg alkotás közben, neki milyen nehézségei vannak Bergmannal, gyermekének apjával szemben.
Ingmar Bergman egy nagy franc volt, ami a nőket illeti, igaz, szenvedett is eleget. Keményen vallásos családból származott, ahol nagyon szigorúan bántak vele, és a testi késztetések nem éppen az elismert, jóváhagyott kategóriába tartoztak. Ezért vagy másért ő nem folytatta ezt a tradíciót, és kétségekkel, szégyenérzettel ugyan, de négy feleséget elfogyasztott, míg meg nem találta azt a nőt, az ötödiket, aki mellett meg tudott állapodni. Ebbe az összesen ötbe pedig nem tartozik bele Liv Ullmann, akit a Persona című film forgatásán ismert meg, és akivel a film készítése közben szerettek egymásba. Liv elvált, gyerekük született, felépítettek egy házat Fårö szigetén, össze nem házasodtak, hanem egy kicsit boldogan éltek, majd boldogtalanul, és különváltak.
Bergman önéletírása szerint rossz kapcsolatai, rettenetes élethelyzetei idején is az alkotásba és az írásba menekült.
A szigorú napirend és a szigorú alkotás adta meg a keretet az életének, ez segítette a lelki tipródás idején. Gyerekeit a volt feleségei nevelték, és miután felépítették azt a házát Fårö szigetén (még Livvel), ott fogadta számos gyerekét nyaranta (már Liv nélkül). Bár utolsó felesége, Ingrid oldalán megtalálta a nyugalmat – mellesleg úgy, hogy Ingrid mindenben igazodott az igényeihez, és az egész házat rendben tartotta, amíg a férfi alkotott –, napirendjéhez, munkájához még akkor is ragaszkodott, amikor a gyerekei látogatták. Az apjukkal eltöltött nyarakon nekik is igazodniuk kellett a férfi szigorú időbeosztásához.
Mindezt részletesen és érzelmesen leírja Livvel közos lányuk, Linn Ullmann A nyugtalanok című könyvében, amelyikben paradox módon egy örökké vágyott, szeretett és szerethető apa képe bontakozik ki, aki szigorú szabályok szerint, de kedvesen engedi magához nyaranta a kislányát, ugyanakkor egy teljesen szétesett, néha hanyagoló anya portréja rajzolódik ki, az éppen világhírűvé váló Liv Ullmanné, aki képtelen megszervezni a gyereke életét, sőt a sajátját sem tudja, hisztérikus, ideges, szétszórt és bizonytalan.
Liv Ullmann és Ingmar Bergman a Szemtől szemben forgatásán. (Fotó: Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images)
Amíg az apa egy biztos pont, egy csodás ember, aki néha furcsa, de mégis nagy vele az összetartás, addig az anya egy szerencsétlen.
Megmondom őszintén, el is fogadtam ezt az értékelést, hittem Linn-nek, de azért elolvastam a „hanyagoló anya”, Liv Ullmann Változások című könyvét is ugyanarról az időszakról. És abban egy nagyon érzékeny nőt láttam meg, aki persze inkább színész, mint író, de nagyon küzd. Aki próbál egyensúlyozni egy hollywoodi karrier és a kislánya között, és folyamatosan elbukik. Mert nem lehet egy Norvégiában élő kislánnyal Amerikában karriert csinálni, mert valaki akkor ott vészesen sérül, egy szétesett szerelmi élettel ezt a dolgot pedig még súlyosbítjuk is. De ezt Liv is egész pontosan látja. És nemcsak ezt, hanem azt is, hogy Bergmant egyáltalán nem ítélik el azért, mert úgy ír, ahogy, és annyit, amennyit csak bír és akar, bár közben maga mögött hagyott potom kilenc gyereket, ő pedig akkor is reménytelen mennyiségű elvárással és normával, tömegnyi ítélettel találkozik, amikor az egyetlen beígért könyvét készítené el, ráadásul emellett még meg is kell szerveznie az életet, vagyis nem ülhet le mindennap csak úgy ugyanakkor alkotni. Liv Ullmann így fakad ki a Változásokban:
„A férfi lehet kövér, bornírt és öreg, mégis nyugodtan bírálhatja a nő klimaxát és petyhüdt testét; mindenütt megértéssel találkozik, ha lecseréli az asszonyt egy fiatalabbra. Ez vonatkozik hivatásra és magánéletre egyaránt. (…)
A férfi elmehet este egyedül egy étterembe; én nem, anélkül, hogy ne szólnának meg, vagy valami kéretlen és érdektelen férfi hozzám ne tolakodna, esetleg szánakozva rajtam. A gázsi elbírálásánál ugyanazt az összeget kértem, amit egy férfi kollégám. Habár mindketten ugyanannyi évet töltöttünk a színháznál, azt mondták, neki több jár, mert ő családot tart el. Én a gyerekemmel, az otthonommal és a különféle kötelezettségeimmel nem tartozom ebbe a kategóriába. Mert nő vagyok.
A családomnak én vagyok a kenyérkeresője, és vele ellentétben nincs ingyen házvezetőnőm egy hitves személyében. A válásnál is a férfinak van gyakrabban lehetősége. Ha a nő dolgozni szeretne, vagy dolgoznia kell, és a gyerekét mások gondjára bízza, feltétlen beoltják bűntudattal. Mivel ő az asszony, a gyereknek szüksége van rá otthon. A férfinál természetes, hogy első a hivatása.”
Magyar példát is említhetnénk. Móricz Zsigmondot igen jól kiszolgálta Holics Janka, mígnem a szerző beleszeretett a gyönyörű színésznőbe, Simonyi Máriába, ezzel egész hosszú házassági agóniát előidézve.
Móricz Zsigmond és első felesége, Holics Janka
Persze Holics Janka sem volt piskótából, ezt illik megjegyezni. De nem is annyira az ő családjuk megszervezésébe akarunk belekukkantani, csak ennek mentén kérdezzük: hogy lehet leülni rendszeresen délelőtt (vagy bármikor) az asztal elé írni egy nőnek, akinek gyerekei vannak, ezer iskolai szerveznivalója, egy munkája, vagy valamije, amiből pénzt kell keresnie, meg egy háztartása, amit vezetni kell? Sokan megoldják, ezt abból látjuk, hogy számos jelentős írónő alkot világszerte és itthon is. De kutya nehéz dolguk lehet.
Hát ki mögött áll egy férfi, aki biztosít mindent, aki elé teszi a kaját, védelmezi az idejét, nyugodttá teszi a körülményeit? Nem ez van, hanem gyerkőcök, akik szétszedik az idegeit, szeretetet kérnek, rossz fát tesznek a tűzre, éhesek, szomjasak, álmosak. És akkor etetni kell, itatni, mosdatni, megbeszélni, elvinni, megszervezni. És még emellett írni. Van, aki megcsinálja. Van, aki rendszeresen csinálja. De ő nem csak író. Hanem varázsló. És minden girlpower nélkül mondjuk: az a nő, aki ezt megcsinálja, az komolyan egy hero – egy igazi hős.
Források: The Guardian; Spiegel Online; VQR; Litera
Nyitókép: Zadie Smith brit írónő, két gyerekes anyuka, számos irodalmi díj birtokosa. (Fotó: David Lodge/FilmMagic via Getty)
