 |
| Wurczinger Dóra |
Sok szülőtől hallani, hogy nem szimpatikus számára az a közeg, amelyben az iskolaérettségi vizsgálatok zajlanak.
– Egy iskolaérettségi vizsgálat sokszor nem szimpatikus, hiszen ez egy mérce. Szülőként óhatatlanul elkezdünk azon gondolkodni, hogy vajon mindent megtettünk-e, önkéntelenül saját magunkban kutakodunk, és ezért is érezhetjük kényelmetlennek a szituációt. Sokan hajlamosak arra is, hogy más gyerekekhez hasonlítgatják a sajátjukat: „ha a másik gyerek érett, az enyém miért nem az?”
Ezek a vizsgálatok éppen azért nem a megszokott, óvodás közegben történnek – ahol ott van a bátorító óvó néni, és ha csak egy fél pillanatra, de oda tud kacsintani, hogy jól van, ügyes vagy –, mert az iskolaérett gyereknek nincs már szüksége a folyamatos megerősítésre. Másrészt azért kérik, hogy a vizsgálaton az anyuka vagy az apuka ne legyen jelen, mert az egyik legfontosabb mércéje az érettségnek, hogy a kisgyerek képes legyen a szülőtől is elszakadni. Egy részképesség-elmaradás fejleszthető, de ha a gyerek szociálisan éretlenül kerül be az iskolába, ezt a terhet magával viszi, és ez hosszú távon nyomja rá a bélyegét a gyerek iskolai tevékenységére.
Például van egy harmadikos kislány, akinél nemrég jelentkeztek tanulási problémák, ezért jelenleg is fejlesztésre jár. Amikor elkezdte az iskolát, még váltott kézzel dolgozott, sok részképessége fejletlen volt, és szociálisan sem volt érett, de mivel a szülők és az óvoda is egyetértettek abban, hogy elkezdje az iskolát, nem kértek iskolaérettségi vizsgálatot. Ha nagycsoportosan nem siettetik, akkor a részképességek valószínűleg eljutnak a megfelelő szintre, és most nem érné folyamatos kudarc sem őt, sem a szüleit.
Ha ilyen helyzetbe kerülünk, szülőként mivel segíthetjük leginkább a gyerek fejlődését?
– Bátorítani, támogatni kell a gyerekeket, és nem szabad többet elvárni, mint amire képes. Ha 9-10 évesen sok pozitív élmény éri, jó fejlesztőmunkával teljesen rendezhetők a tanulási zavarok. A szülőknek el kell fogadniuk azt, hogy a gyerek saját képességeit nem tudja felülmúlni, és ha mi mindig többet várunk, egy idő után feladja a küzdelmet. A tanulási problémás gyerekek egyébként jól fejleszthetők, nem kell kétségbeesni, mondjuk, sokkal nehezebb egy rosszul rögzült képességet kezelni, mint megelőzni a bajt. Éppen ezért hangsúlyozom az óvodai prevenció jelentőségét, amelyre időt kellene hagyni a gyerekeknek, hiszen nekik is sokkal jobb, ha még az óvodában fejlesztjük őket.
45 perc alatt meg lehet állapítani, hogy egy gyerek iskolaérett-e?
– A vizsgálat 45 percében az adott állapotot mérik fel, egy kis szeletet kapnak a gyerekből, ezért gondolhatják sokan, hogy „ha épp rossz napja van a gyereknek vagy nem szimpatikus neki a vizsgálatot végző pedagógus, akkor biztosan nem úgy teljesít majd, így aztán hogy is lehet korrekt az eredmény”. Való igaz, hogy szűk egy óra alatt nem lehet egy gyereket sem megismerni, de vannak pedagógiai szempontok, amelyek alapján ennyi idő alatt is lehet javaslatot tenni. Mindazonáltal ha a szülő és az óvoda véleménye megegyezik a beiskolázást illetően, akkor nem kell kikérni a nevelési tanácsadó véleményét. A végleges döntést pedig sokszor befolyásolhatják olyan egyéni körülmények, amelyeket a nevelési tanácsadó nem ismer.
Konkrétan milyen körülményeket érdemes figyelembe venni?
– Fontos szempont például az, hogy milyen típusú iskolába íratjuk be a gyereket. Vegyük példának a falun élő, másodikos Balázs esetét, aki augusztusban született, és épphogy betöltötte a hatot, elkezdte az iskolát. Az óvoda szerint iskolaérett volt, és a szülei is hajlottak arra, hogy ősszel elkezdje a tanulást, mert egy falusi iskola kis létszámú osztályában, ismerős tanítóval kezdhette meg a tanulmányait. Az iskolaérettségi vizsgálaton ugyan azt javasolták, hogy maradjon még egy évet az óvodában, de a nevelési tanácsadó kifogásait és az egyéb körülményeket mérlegelve a szülők arra jutottak, hogy beiskolázzák. A döntés jónak bizonyult, Balázs a mai napig az osztály egyik legjobb tanulója. Máshogy alakulhatott volna, ha a kisfiú egy városi, nagyobb létszámú intézménybe kerül. Ott előfordulhat, hogy a szociálisan még nem elég érett gyerek magányossá válik, bezárkózik, ami aztán tanulási problémákhoz is vezethet.
Mi a helyzet azokkal a gyerekekkel, akik például idegen nyelvi iskolába készülnek?
– Ahol folyamatosan fokozott teljesítménykényszernek vannak kitéve a gyerekek, ott még nagyobb a nyomás, ezért különösen fontos, hogy a leendő iskolások megfeleljenek az iskolaérettség kritériumainak. Egy kisfiú, aki az osztrák intézetbe jár, áprilisban töltötte a hatot, és a szülei szerették volna, ha a kiemelkedően értelmes fiuk ősszel elkezdi tanulmányait. Az óvónők viszont nem javasolták, hogy megkezdje az iskolát, mert érzelmileg éretlennek találták. A jó intellektus és az iskolaérettség ugyanis nem minden esetben mutat összefüggést, és ezért bizony érdemes hallgatni a pedagógusokra, akik nap mint nap foglalkoznak a gyerekkel. Ők azok, akik megtapasztalják, hogyan viseli a kudarcokat vagy éppen a monotóniát.
De ahogy Vekerdy Tamás szokta mondani, nincs évvesztes, csak évnyertes gyerek. Ez esetben is jobb, ha a kisfiúnak hagynak még egy évet, hogy megerősödjön a feladatokra, hiszen a jó képességűektől sokszor még többet vár el az iskola, mint a többiektől, és ha egy gyerek nehezen éli meg a kudarcokat, az visszaveti a fejlődésben. Egy versenyistállóban nincs idő arra, hogy ezek a szociális területek tovább érjenek. Ahol magas szintű az elvárás, a gyerek nem tudja kibontakoztatni a képességeit, mert egyszerűen blokkolja a teljesítménykényszer.
Sokszor látni egészen nagy testi különbségeket az elsősök között. A testi fejlettség mennyire szempont az iskolaérettség megállapításánál?
– Amit kiemelnék a testi kritériumok közül, ami lemérhető, és nagyon fontos feltétele a zökkenőmentes írástanulásnak, az a megfelelő ceruzafogás. Kisiskolás életkorban fejeződik be a kéztő- és az ujjpercek csontosodása, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyerekek könnyedén tartsák a ceruzát. Aki erre nem képes, az nem csuklóból, hanem szinte vállból dolgozik. Ha pedig nem megfelelő az izomtónus-szabályozás, akkor túl feszes lesz a ceruzatartás, és az írás nem marad vonalközben. Sok gyerek nem használja biztonsággal az íróeszközöket, és az bizony elég késő, ha ez 6-7 éves korban derül ki.
Szülőként mit tehetünk azért, hogy megelőzzük az ilyen problémák kialakulását?
– Már kisbabakorban felfigyelhetünk rá, ha például késik a mozgásfejlődés, mint például a kúszás vagy a mászás, mert az később tanulási problémákat eredményezhet. Figyelmeztető jel lehet, hogy egy gyerek nem szívesen rajzol négyévesen. Azt kell szem előtt tartani, hogy minden életkorban más okoz örömöt, mással kelthetjük fel a gyerekek érdeklődését. A három-négy évesek nagyon szeretik a gríztáblát, amelyben pálcikával, ujjacskáikkal rajzolhatnak. Egy peremes tálcára vagy doboztetőbe búzadarát öntünk, amit ha a kicsik megráznak, eltűnik a rajz. Nagyon élvezik, mert miközben fejlődik a finommozgásuk, varázsolhatnak is.
Megfigyeltem, hogy a szülők nagyon félnek az ollóhasználattól, pedig az is nagy élmény a gyerekek számára, nem beszélve arról, hogy a vágás a finommotoros koordinációt fejleszti, és ma már nagyon jó ollókat lehet kapni. Akár reklámújságokból is vagdoshatnak, már kétéves korban is. Nemcsak sikerélményt nyújtunk nekik, de erősödnek a kéztőcsontok is. A gyurmázás vagy a tépés is nagyszerűen erősíti, fejleszti a csontokat. Az óvodások indigó vagy pauszpapír használatával körberajzolhatnak alakzatokat, így nem szembesülnek folyton azzal, hogy nem tudnak valamit megrajzolni. Minél korábban kezdenek az eszközökkel próbálkozni a kicsik, annál több sikerélményben lesz részük.
Egy anyuka elmondta, attól fél, hogy ősszel iskolát kezdő kisfia senkit nem ismer majd az osztályban.
– Azt javaslom, hogy sokat beszélgessenek arról, hogy mi vár szeptemberben a gyerekre, hiszen a kicsinek tudnia kell, mire számíthat. Egyébként egy jól működő, bizalmas anya-gyerek kapcsolatban a gyerek tisztában van azzal, hogy az anyukája olyan iskolát választ, amely a lehető legjobb lesz a számára. Ezt kell erősíteni benne, semmiképpen ne lásson aggodalmat. Hozzáteszem, fontosak ugyan a kora gyerekkori, óvodás kapcsolatok, de az igazi barátságok nem az oviban, hanem inkább iskolás korban kötődnek. Vagyis kár aggódni amiatt, hogy a kisfiúval egyetlen óvodás társa sem lesz ott az iskolában, hiszen a gyerekek hamar feltalálják magukat, és egy iskolaérett gyereknek nem lehet problémája azzal, hogy új kapcsolatokat, barátságokat teremtsen.
