nlc.hu
Család

Netes troll támadt a rákbeteg anyára, aki 8 naposan vesztette el kislányát

Szörnyűségeket írogat egy internetes troll a négyes stádiumú mellrákkal küzdő édesanyának, aki elvesztette kisbabáját. A troll szerint az anya „döntései ölték meg a lányt”.

Döbbenetes üzenetekkel bombázza a harminchat éves Heidi Loughlint egy internetes troll, amiért a nő inkább lemondott a kemoterápiáról azért, hogy megszülhesse harmadik gyermekét. A kellemetlenkedő szerint az édesanya „semmi esélyt nem adott a lányának”, majd a haldokló édesanyát önzőnek és hazugnak nevezte, aki „nyomorúságos példája” az anyáknak.

Netes troll támadt a rákkal küzdő édesanyára – Forrás: pixabay

Heidi most úgy döntött, nyilvánosságra hozza a troll írásait, hogy ezzel segítsen más nőknek, akiket az interneten célba vettek. Emellett eltökélte, nem fogja hagyni, hogy az ilyen alávaló megjegyzések elvegyék a kedvét.

Heidi korábban rendőrként dolgozott, az első trimeszter végén járt terhességében, amikor 2015-ben az emlőrák egy ritka és agresszív változatát diagnosztizálták nála. A kismama hallani sem akart az abortuszról, mint ahogy az erős, életmentő gyógyszeres kezelést is elutasította mindaddig, amíg nem lesz legalább 90 százalék esély arra, hogy a baba életben marad.

A kis Ally Louise Smith 12 héttel korábban, császármetszéssel született 2015. december 12-én, de egy fertőzés következtében 8 napra rá meghalt. Heidi a bristoli Portisheadben él, anyukája még az ötéves Noah-nak és a négyéves Taitnek, emellett díjnyertes blogot is vezet, amit a rajongók brutális őszintesége miatt szeretnek. 2015-ben indította a Storm In A Tit Cup (Vihar a biliben) címmel, itt számolt be a rák elleni küzdelméről és életéről.

Itt támadta be múlt heti posztjának kommentszekcióját a Kitty Meijer nevet használó troll, aki ilyeneket írt:

„Ha már volt két gyereked, miért döntöttél úgy, hogy ők és a férjed kevésbé fontosabbak, mint az, hogy te mártír legyél? Úgy döntöttél, hogy sz*rsz mindenre, elhalasztod a rák kezelését, csak hogy legyen még egy gyereked.”

„Három hónappal korábban szülted, és minden hülyeségednek a tetejébe még arról panaszkodsz, hogy Allyt elvették tőled. Esélyt sem adtál a gyereknek. A ráknak semmi köze sincs a halálához, a te jó szándékú döntéseid vezettek végül ahhoz, hogy meghalt.”

A legdurvábbat persze a végére hagyta a troll: „Köszönöm Istennek, hogy elvetted tőled Allyt, te önző, hazug és nyomorúságos példája az anyáknak és az embereknek. Megvetetted a rákos ágyad, most feküdj bele, és halj meg.”

Heidi úgy döntött, megosztja közösségi oldalain Kitty Meijer üzeneteit, hogy megmutassa, ő irányít, és nem hagyja, hogy egy online troll elvegye a kedvét. Rajongói, követői vele vannak, köszönetet is mondott nekik Facebook-oldalán, ahol több mint 700 támogatói kommentet kapott.

A gyermekét elvesztett édesanya azokat a nőket is szeretné támogatni, akiket szintén támadás alá vettek az interneten.

Szerintem a troll szó nem fedi teljesen a valóságot. „Ezek érzelmi terroristák, nyilvánvalóan szomorú emberek, akik azt akarják, hogy mások is érezzék azt a szomorúságot, amit ők. Rám néznek, és úgy érzik, igazságtalan, hogy újra boldog lehetnék azok után, amiken átmentem eddig, pedig egyáltalán nem az.”

Mirror

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top