Életmód

Visszavágott a plus size rúdtáncos a trolloknak, akik „disznónak” nevezték őt

A 32 éves Kimmi első gyereke születése után, a férje buzdítására kezdett rúdtáncolni. Azt mondja, gyerekkori álmát váltotta valóra.

„Amikor rúdtáncolok, olyan erősnek és szabadnak érzem magam, mint máskor sosem” – nyilatkozta a Metro című brit bulvárlapnak a 32 éves Kimmi Leahy. A kétgyerekes anyuka elmondta, bár azóta már rengeteget változott, még most is emlékszik arra a napra, mikor elment az első órájára. „Rettegtem attól, hogy én leszek az egyetlen plus size lány a csoportban, de még jobban féltem a csoporttársaim véleményétől. Attól, hogy kinevetnek majd.”

Így már érthető, Kimmi miért nem mert egyedül menni az első órára, és miért vitte magával az egyik legjobb barátnőjét. Még ennél is érdekesebb azonban, hogy bár a rúdtánc Kimmi egyik gyerekkori álma volt, a férje volt az, aki első gyerekük születése után rávette őt, hogy járjon edzésekre. „Ő volt az, aki biztatott, hogy menjek, mert úgy érezte, a rúdtánc visszaadná nekem a rég elvesztett önbizalmamat.

És Kimmi férjének igaza lett. A kétgyerekes anyuka azt mondja, soha nem érezte még magát annyira szexinek és kívánatosnak, mint most. „Az általános iskolában, a gimiben, de leginkább utána gyűlöltem a testemet, és mindent megtettem azért, hogy úgy nézhessek ki, mint a menő csajok az osztályban.” Kimmi nem tagadja, gyakran éheztette is magát, hogy elérje a kívánt testalkatot.

Ma már egyáltalán nem zavar, sőt, az igazat megvallva, nem is érdekel, mások mit írnak, mondanak vagy épp gondolnak rólam. Az Instagram-oldalamon, ahol nem ritkán videót is megosztok magamról rúdtánc közben, fel-felbukkannak trollok, akik elmondanak mindennek. Például a közelmúltban valaki disznónak nevezett, ami régen feldühített volna. Most viszont megvan bennem az önbizalom ahhoz, hogy elengedjem a fülem mellett az ilyen gonosz megjegyzéseket” – mondja Kimmi, aki követőinek azt igyekszik megtanítani, hogy ahhoz, hogy jól érezzék magukat a bőrükben, nem kell úgy kinézniük, mint a modelleknek az újságok címlapján.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top