Justin Bieber kanadai popénekes néhány napja beszólt Vilmos hercegnek, mert az nem tesz semmit a kopaszodása ellen, és egy konkrét tablettát is említett, amit a brit trón várományosának szerinte szednie kellene.
Az egyik angol lap által megszólaltatott szakember, dr. Asim Shahmalak szerint azonban a szóban forgó tabletta nem jelentene tökéletes megoldást a hercegnek, mert a kopaszodást megállítja ugyan, a már elvesztett hajat viszont nem növeszti vissza. A készítmény szedése ráadásul csökkenheti a libidót, és akár a mellek is növekedésnek indulhatnak tőle. A doktor kiszámolta, hogy Vilmos nagyjából 40 éves korára fog teljesen megkopaszodni, amit kizárólag hajbeültetéssel kerülhetne el.
Úgy tűnik azonban, hogy a 30 éves herceget nem zavarja annyira hajának gyérülése, hogy tegyen ellene, ezért pedig legfeljebb a neje, Katalin tehetne neki szemrehányást. Ő azonban minden bizonnyal értelmesebb annál, mint hogy ilyesmivel nyaggassa a férjét.