„Esküszöm az élő Istenre, hogy most odamegyek, fogom azt az átkozott labdát, és lenyomom a torkodon.” 2009-et írunk. Serena Williams a US Open elődöntőjében Kim Clijstersszel játszik egy meglehetősen szoros meccset, amelynek az első szettjét – nagy meglepetésre – elveszíti. A második szettben 6:5 az állás Clijtersnek, Serena a meccsben maradásért adogat, mikor az egyik vonalbíró lépéshibát jelez nála. Az amerikai pontot veszít, ám úgy tűnik, higgadt tud maradni. Aztán mégse. Kisvártatva ugyanis már a vonalbíró irányába lépdel, és a fent idézett mondatot üvölti az arcába. Serena néhány perccel később büntetés miatt elbukja a meccset.
„Mindig önmagamat adom. Igen. Akkor is, amikor tajtékzom vagy üvöltözök a pályán. Ma már talán nem ezeket a szavakat használnám, de igenis kiállnék magamért úgy, mint akkor. Én ilyen vagyok és mindig ilyen leszek” – nyilatkozta évekkel később, az esettel kapcsolatban a Guardian újságírójának. És egyáltalán nem túlzott. Elég, ha csak a legutóbbi US Open döntőjére gondolunk, ahol egy részéről igazságtalannak gondolt ítélet miatt „hazug tolvajnak” nevezte a székbírót, Carlos Ramost.
Egyértelmű, hogy ez a stílus nem mindenkinek tetszik. Sőt! Meglepően sokan vannak, akiket konkrétan kiver a víz Serena keresetlen szavaitól és impulzivitásától. De még ezek a kritikusok is kénytelenek elismerni, hogy Serena Williams meghatározó, sőt, évtizedek óta megkerülhetetlen alakja az „open éra” női teniszének. És nem csak annak.
Már a születése előtt eldőlt, hogy profi teniszező lesz
Méghozzá azért, mert a családfő, Richard, aki Serena születése előtt még egy biztonsági céget üzemeltetett, végignézett egy teniszbajnokságot, amelynek végén a győztes egy 30 ezer dollárról szóló csekkel távozott. Richard a látottak hatására döntötte el, hogy kerüljön bármibe, úgy megtanul teniszezni, hogy később a gyerekeiből a világ legjobb játékosait faraghassa.
Az apa nem sokkal később neki is látott a terv megvalósításának. Első lépésként beszerzett minden, tenisz témában megjelent oktatóvideót. Autodidakta módon tanulta a sportot, amit aztán a feleségének is megtanított. Mire Venus és Serena, az öt Williams testvér közül a két legfiatalabb, elég idős lett ahhoz, hogy ütőt fogjon, már magától értetődő volt, hogy az első fogásokat az apjuktól tanulják meg. Venus négy-, Serena hároméves volt ekkor.
Nagyjából 10 év telt csak el, mikor Richard már tényként kezelte, hogy lányaiból a teniszvilág két legmeghatározóbb játékosa lesz. „Biztosra vette, hogy legyőzhetetlenek leszünk, és mindent megtett azért, hogy igaza is legyen. Tőle tanultunk például adogatni, a szervánk pedig mostanra gyilkos fegyvernek számít a női mezőnyben” – Serena erről egy 2017-es Oprah Winfrey-interjúban beszélt, amelyben csalódottságának is hangot adott, úgy érzi ugyanis, hogy édesapja erőfeszítéseit időről időre alábecsülik a szakemberek.
„Imádok nyerni, egyszerűen függök az érzéstől”
Serena alig 14 éves volt, mikor profi teniszező lett, és arra sem kellett sokáig várnia, hogy megszerezze élete első Grand Slam-győzelmét: 1999-ben, hazai pályán, a US Openen bizonyult a legjobbnak. Erről a győzelemről évekkel később azt nyilatkozta: „Semmihez sem fogható érzés volt, még ma is libabőrös leszek, ha csak rá gondolok. Az igazság az, hogy minden egyes győzelmem után ezt az érzést szeretném újra átélni.”
23-szoros egyéni és 14-szeres páros bajnokként Serenának bőven volt ideje hozzászokni a győzelem ízéhez. A profiként töltött 23 év alatt csak egy dolgot nem tudott megszokni: a vereséget. „Rettenetes vesztes vagyok, belátom. Még a legjobb esetben is órákra van szükségem ahhoz, hogy feldolgozzak egy esetleges kudarcot” – vallja be, majd elismeri, frusztrációját olykor a körülötte levőkön vezeti le. „Nem vagyok rá büszke, de az igazság az, hogy kevés olyan bajnokot ismerek, aki – velem ellentétben – tudna vagy épp szeretne veszíteni.”
Ezek után talán valamelyest jobban érthető, miért nem lépett azonnal vissza, mikor 2017-ben, két nappal az Ausztrál Open megnyitója előtt megtudta, hogy terhes. „Egyszerűen nem tehettem meg, hogy visszalépjek” – vallotta be Gayle Kingnek, majd hozzátette, habár abban a pillanatban rengeteg érzés kavargott benne – többek között félt attól is, hogy a versenyzéssel majd árt a babának –, végül mégis az indulás mellett döntött. „Esélyesnek számítottam. El kellett indulnom, hogy ne okozzak csalódást. Az érzéseimet a torna idejére elzártam az agyam legmélyebb zugába, hogy abban a két hétben csakis és kizárólag a teniszre koncentrálhassak.”
„Erős nőnek nem születünk, azt tanulni kell”
Amióta a teniszvilág élvonalában szerepelnek, a Williams testvérek állandó céltáblái az élcelődésnek és az olykor igenis kíméletlen kritikának. „Azt hiszem, ez az ára annak, ha a nyilvánosság előtt éled az életedet. Vagy de legalábbis egy részét.” Serena erről a Guardiannak beszélt 2016-ban, az interjúban pedig kitért rá, édesanyja tanította meg arra, hogyan (ne) reagáljon az őket érő támadásokra.
„Anyánk mindig arra tanított minket, hogy legyünk erős nők. Hogy történjen bármi, ne törjünk meg. Azt hiszem, tudatosan vagy tudat alatt, de ezekre a pillanatokra igyekezett felkészíteni minket kicsi korunktól kezdve” – mondja, majd beszél arról is, azért nehéz volt megszoknia, hogy tök mindegy, milyen eredményei vannak, az embereknek az alakjáról, a bőréről, az arcáról, a kapcsolatairól és a viselkedéséről lesz véleményük.
Serena esetében a legtöbb szó az alakjáról esik. „Mióta teniszezek, voltam már túl kicsi, túl nagy, túl férfias, túl nőies. Vicc az egész. Anya szerencsére megtanított minket arra is, hogy szeressük magunkat. Szerintem ez az egyik legfontosabb üzenet, amit egy lány az anyjától kaphat, nem lehet eleget hangsúlyozni. Mindig lesznek majd olyanok, akiknek nem tetszik, ahogy kinézel. De ez egyáltalán nem fontos. Gondolj bele, milyen unalmas lenne a világunk, ha mindannyiunknak ugyanaz tetszene.”
„Egyszerre nem tudok két dologban jó lenni…”
„Biztos vannak olyan emberek, akik tudnak egyszerre kétfelé is figyelni, de én nem tartozom közéjük” – 2003-ban Serena még ezzel magyarázta meg Oprah-nak, miért nincs állandó kapcsolata. Beszélt arról is, noha ő mindig nyitott egy „vacsira vagy egy mozira”, a legtöbbször épp az elhivatottsága és persze a rengeteg utazás töri derékba a kapcsolatait. Aztán eltelt 15 év: Serena közben férjhez ment a Reddit-alapító Alexis Ohanianhoz, világra hozta a kislányukat, Olympiát, sőt, 2018-ban, egy évvel azután, hogy bejelentette a terhességét, a teniszpályára is visszatért. Olyannyira visszatért, hogy a 2018-as szezonban két döntőt is játszott.
Csakhogy az anyaság megváltoztatta Serenát, és bár Olympia születése előtt váltig állította, hogy számára a tenisz az első és a legfontosabb, most arról szólnak a közösségi oldalra töltött írásai, hogy próbál egyensúlyozni a két számára egyformán fontos terület; az anyaság és a tenisz között.
„Az idő jelentős részében úgy érzem, pocsék anya vagyok. Szerencsére rengeteget beszélgetek erről a családommal, anyukámmal, a nővéreimmel és a barátaimmal is. Mindegyikük azt mondja, teljesen normális, amit érzek; hogy úgy érzem, nem töltök elég időt a babámmal” – írta egy hónapja az Instagram-oldalán, ahol elárulta, rengeteget edz, mert nem adta fel az álmát, hogy a világ legjobb sportolója legyen, és megdöntse Margaret Court 24 Grand Slam-es rekordját.
„Mióta megszületett a lányom, minden egyes nap látom őt, mégis azt érzem, nem vagyunk annyit együtt, amennyit szeretnék. Tudom, hogy az érzéssel nem vagyok egyedül. Mert tudom, hogy ugyanezt érzi minden édesanya, függetlenül attól, hogy jár-e munkába, vagy sem. Ti vagytok az igazi hősök” – írta, majd emlékeztetőül hozzátette: „Ha épp van egy rossz napotok vagy hetetek, ne csüggedjetek, mert ez teljesen normális, velem is folyton megtörténik.”
