– Papa! – szalad felém boldogan. – Szedtem neked virágot!
– Köszönöm, Misikém, de inkább Lencsinek szedjél, vagy Anyunak – próbálom a társadalmi konvencióknak megfelelő irányba terelni. De Misi nem tágít.
– Hajadba tegyed – utasít, pedig megbeszéltük már, hogy a virágot csak a lányok teszik a hajukba, a fiúk maximum a gomblukukba tűzik. De Anyu a hajába szokta tenni, és Misi szerint ott a helye a virágnak.
– Anyunak is szedek. Meg Lencsinek is – mondja aztán (Lencsi az unokatestvére).
De mielőtt túlzottan megörülnék neki, hogy hatott az atyai útmutatás, hozzáteszi máris:
– Meg nekem is szedek.
És szed magának is.
Misi nem hódol be a társadalmi normáknak a színek tekintetében sem. Mikor fogkefét vettünk neki, és megkérdeztük, melyiket szeretné, habozás nélkül a rózsaszínt választotta. Mikor napszemüveget néztünk, akkor is. De hát ki mondja, hogy a rózsaszín a lányok színe, a fiúké meg, teszem azt, a kék? A feleségem utánaolvasott a dolognak, és kiderült, hogy régen a rózsaszínt, mint a vörös egyik árnyalatát, kimondottan férfiasnak tartották. A kéket pedig nőiesnek. Ennek megfelelően például a Rózsa és Ibolya című mesében a rózsa (ami ugye „rózsa-színű”) a fiú neve, az ibolya pedig (ami kék) a lányé. Ez az egész színkiosztás egy folyton változó, múló divat, amire Misi, ha úgy vesszük, joggal hány fittyet. Persze nem arról van szó, hogy Misi ne vonzódna a férfias dolgokhoz. Imád például motorozni, szereti a focit, az elektromos kütyüket, és talán semmit sem szeret jobban, mint fát lepisilni állva a játszótéren. De hasonlóan ahhoz, ahogy az én pocakomról feltételezi, hogy abban is van egy tesócska, mint Anyuéban, a szakállról sem gondolja például, hogy az egyedül a férfiak kiváltsága lenne. Nincsenek előítéletei. A múltkor, amikor berregés szűrődött ki a fürdőszobából, ahol Anyu tartózkodott, Misi rám nézett okosan, és megmagyarázta a dolgot:
– Anyu szakállat nyír.
A nagymamának pedig ezt mondta egy alkalommal (mivel ő le tudta csavarni a kupakot a palackról, amit Misi nem):
– Mama, te már nagyfiú vagy.
Nincs persze könnyű helyzetben Misi, ugyanis otthon nem a hagyományos mintát látja maga előtt. Anyu ismeri ki magát a barkácsdobozban, a Papa ezzel szemben copfban hordja a haját. Nem csoda, ha Misi néha eltéved a másod-, harmadfokú nemi jellegek labirintusában. Akárhogy is, Misi nem gondolja, hogy az asszony helye a fakanálnál van, a férfié meg a kocsmában, és én örülök ennek. De azért a macsóság csírája, azt hiszem, benne is ott lappang, mint minden kisfiúban. A napokban nyaralni voltunk, és a játszótéren, ahol Lencsi és Misi játszottak, volt egy gyönyörű kisvonat. Misi, aki imádja a vonatokat, és kedvenc nótája a Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára, azonnal elfoglalta a mozdonyvezető helyét.
– Én leszek a masiniszta – közölte ellentmondást nem tűrően. Majd hogy az unokanővére se maradjon feladatkör nélkül, odavetette neki foghegyről: – Lencsi, te leszel a palacsinta.
Bármennyire is szeretném a kisfiamat az emancipáció bajnokának látni, néha belőle is kibukik a férfi.
