A humorista és volt párja, Pataki Szilvi négy év együtt járás után tavaly szakítottak, majd áprilisban kiderült, hogy Nacsa Olivér újra szerelmes, méghozzá egy kolléganőjébe. Az első közös kép is kikerült a közösségi oldalaikra, így megtudtuk, hogy Somossy Barbival jár, akivel csodaszép párost alkotnak. Azóta már az eljegyzés is megtörtént, és ahogy a tévés elmondta, nemsokára összeházasodnak, a családalapítást is tervezik. Fél éve mindent együtt csinálnak, még műsort is vezettek együtt.
Mint az a posztból kiderült, Nacsa Olivér és Somossy Barbi az M5-ön vezetnek műsort, de az is lehet, hogy nem utoljára álltak össze.