Ha te is a nyolcvanas években voltál tini, akkor ugyanazokat ettük, ebben biztos vagyok!
Most, hogy szó szerint minden sarkon van egy pizzéria, elég nehéz elképzelni, hogy harminc éve nem ismertük még a pizzát. Melegszendvicset ettünk. Otthon többfélét készítettünk a sima kolbászostól kezdve a gyíkhúskrémesig. Ez utóbbi „Különleges vagdalthús” néven volt kapható, és nyilván csak azért írták rá, hogy különleges, mert az igazságot, miszerint rossz, nem lehetett. Ezt próbáltuk mustárral, sóval, borssal, esetleg majoránnával és fokhagymával ehetővé tenni. A melegszendvics természetesen megsült a sütőben is, de a legjobbak mégis egy kis alumíniumgrillezőben készültek, amely szinte minden család kötelező darabja volt akkoriban.
Hamburgert és hotdogot a bódéból vettünk. Nem voltak még gyorséttermek, viszont jó pár helyen működtek bódéban hamburgerezők. Most, hogy egészen komoly kultúrája alakult ki a jó hamburgernek Budapesten, igencsak meglepődnénk, ha újra a puffancsban árult elődöt kéne ennünk. Hatalmas, édes zsömlébe tettek egy nagy salátalevelet, hagymát, mustárt és ketchupot, valamilyen borzasztó húst és csalamádét. A nyolcvanas években a csalamádé elmaradhatatlan volt. Akkora volt, hogy két kézzel kellett megfogni, és ügyesen fel kellett venni a hamburgerevő pózt, ha azt akartuk, hogy a csalamádélé ne folyjon végig a ruhánkon.
Ruháért butikba mentünk, ahol „maszekoktól” vásárolhattunk.
Ők próbálták rossz minőségű alapanyagokból legyártani az NSZK-ból behozott divatlapokban látottakat, több-kevesebb sikerrel. Hódítottak a neonszínek, öt-hatféle mindenképp szükséges volt egy menő ruhadarabhoz. A lányok fényes fekete cicanadrágban jártak, hozzá kötelezően feltupírozták a hajukat. Aki igazán menő volt a nyolcvanas években, az a Jugoszláviából és Olaszországból behozott farmerben feszített, mindenkinek volt egy Ritt vagy egy Casucchi nadrágja. És valóban csak egy. A tépőzáras cipő a modernség netovábbja volt, gumitalppal, de legalább mindenféle színben árulták.
Jónak gondoltuk a Modern Talkingot, és szépnek Thomas Anderst. (Képünk illusztráció – Forrás: Getty Images)
Egy Nyugat-Németországban élő rokon, aki hajlandó volt pár magazint postázni, felért egy főnyereménnyel. A Bravo című lapból nyelvtudás hiányában csak a képek alapján tudtuk, hogyan illene kinéznünk, és próbáltuk is szorgalmasan másolni a C C Catch-sminket, a fodrászok meg a hajat. Álmodoztunk a soha nem próbált kozmetikai szerekről és kiegészítőkről, amiknek a márkáját betéve tudtuk, bár soha nem találkoztunk velük.
Pár dolgot azért itt is be lehetett szerezni, például az Impulse dezodorokat nőknek és a Denimet férfiaknak. Az Impulse-nak volt egy különösen kedvelt változata, az Incognito, ami nevével ellentétben elképesztően erős illatú volt, tulajdonképpen parfüm helyett is használtuk, parfüm hiányában. Egy osztálybuli után elég nehéz volt a szagától megszabadulni a teremben.
Valószínűleg a Balatonra járó németek miatt, de inkább a német popzene volt népszerű a színvonalasabb angolszásszal ellentétben.
Legalábbis volt pár év a nyolcvanas években, amikor jónak gondoltuk a Modern Talkingot, és szépnek Thomas Anderst. Akinek nem sikerült lassúznia a kiszemelt sráccal az Alphaville Forever Young-jára, az kisírt szemmel ment haza. Mert akkor még lassúztunk. Minden harmadik szám lassú volt, általában rögtön azután, hogy felhangzott a hölgyválasz.
Kétkazettás magnót hoztunk Bécsből, hogy kazettákat másolhassunk egymásnak. A korabeli jogvédő hivatal nem lehetett túl boldog. Eredeti albumokat szinte nem is lehetett kapni, de ha valakinek sikerült egyet szerezni, pár órán belül több száz kópia készült róla, az biztos. Szitanyomó vállalkozások gyártották a tiniknek az együttesek logóival, lemezborítóival ellátott borzalmas fekete pólókat, és döbbenten láttuk, ha sikerült hozzájutnunk egy eredetihez, hogy milyen más minőség is létezik ebben a műfajban.
Száz méterről megállapítottuk valakiről a korosztályunkban, hogy milyen zenét kedvel. Lehetett tudni az öltözködéséből, a frizurájából és akár a táskájából is, hogy valaki a Depeche Mode-ot szereti, esetleg rocker/metálos vagy diszkós. Nem keveredtünk, pár évig a zenei stílus határozta meg a baráti körünket.
