Október 14-én vasárnap súlyos támadás érte a hétszeres magyar bajnok ultrafutónőt, Makai Viktóriát: az otthonától alig néhány száz méterre egy férfi összeverte, és meg akarta erőszakolni őt. A futónő egyedül annak köszönhette megmenekülését, hogy a férje elindult megkeresni őt, és meghallotta a kiáltásait. Makai Viktória kórházba került, a támadót pedig szerencsére másfél órán belül elfogták a rendőrök. Mint utólag kiderült, egy kisgyerekes családapa akarta megerőszakolni a futónőt.
Makai Viktória most kendőzetlen őszinteséggel számolt be a 40 perces támadás részleteiről a Borsnak. Elmondása szerint a két méter magas H. István először lerántotta őt a földre, többször is nagy erővel megütötte az arcát, majd egy elhagyott épülethez próbálta vonszolni, amelyet pont eltakart egy ott álló munkagép.
Lerángatta a nadrágomat, majd a sajátját is és próbált közösülni, de ő is szembesült azzal, hogy az erekciója és a péniszének a mérete sem segítette ezt a folyamatot
– emlékezett vissza Makai Viktória. A férfi eleinte befogta a száját, aztán mégis sikerült beszélgetésbe bonyolódniuk.
Elkezdte mondani, hogy sajnálja és hogy bocsánatot kér, de azt is mondta, hogy majd neki ez mennyire rossz lesz, hogy ezt megteszi. Olyan volt, mint akinek megesett saját magán a szíve.
A nő kihasználta a helyzetet, és elkezdte korábbi sérelmeiről faggatni a férfit, hogy elterelje a figyelmét. Azt is megkérdezte tőle, tudja-e, hogy ő mit érez. Eközben az ütések miatt az egyik szemére egyáltalán nem látott, a másikon is csak egy kicsit – olyan erős ütések érték a szemét, hogy most, csaknem négy héttel az eset után még mindig kettős látása van.
A 37 éves támadó ekkor azt akarta, hogy áldozata orálisan elégítse ki, majd ezt viszonozni is akarta. Ekkor H. István teljesen meztelen volt, és már róla is lerángatta a nadrágot. A futónő azt fontolgatta, hogy ha megpróbálja megtámadni, talán elmenekülhet, de félt, ha a férfi utoléri, meg fogja ölni őt. Sőt, az is felmerült benne, hogy a férfi így is, úgy is véget vet majd az életének. Végül a helyszínre érkező férj vetett véget a borzalmaknak.
Makai Viktória azt is elmondta a lapnak, hogy látásból ismerte a támadóját, a környéken élt, egy közeli boltban dolgozott, a férfi minden reggel mosolyogva köszönt neki és a gyerekeinek. Utólag kiderült, hogy a támadás előtt H. István egy munkahelyi ünneplésen vett részt, részeg volt a támadáskor.
A történtek után Makai Viktória kampányt indított a nők elleni erőszak ellen.