Hosszú, szőke haj, kék szemek, vakító, széles mosoly. Nem így képzelnénk el a női MMA (mixed martial arts, azaz kevert harcművészet) poszterlányát. Ő Ronda Rousey, aki ugyanolyan gyorsan tűnt el a ketrecharc világából, mint ahogy belerobbant, közben mégis mindent felforgatott és új korszakot nyitott.
1987-ben született Kaliforniában, anyja nevelte fel két nővérével együtt. Apja szánkózás közben eltörte a gerincét, deréktól lebénult, és öngyilkos lett, mikor Ronda nyolc éves volt. Anyja világbajnok dzsúdós volt, aki mindig egy karfeszítéssel ébresztette őket, és beléjük nevelte a versenyzést. Eleinte úszott, de végül a dzsúdó mellett kötött ki, mert állítása szerint visszahúzódó gyerek volt, és az önvédelmi sport önbizalmat adott neki.
Ronda Rousey nem az a típus, aki könnyen megadná magát (Fotó: Getty Images)
2004-ben, 17 évesen az athéni olimpián a legfiatalabb cselgáncsversenyzőként indult, négy év múlva Pekingben pedig már bronzérmes lett. Annak ellenére, hogy az első amerikai volt, aki olimpián érmet szerzett a sportágban, a siker után karrierje zsákutcába futott. Nem találta a helyét, pultosként helyezkedett el, és – mint minden hollywoodi tündérmese szereplője – a kocsijában lakott. Nem tudta, hogyan kamatoztassa küzdősporttudását, de egy este a tévét kapcsolgatva látott egy női ketrecharcmeccset, és Ronda azonnal tudta, hogy megtalálta hivatását. Ekkor 22 éves volt.
Ronda Rousey, a „kargyűjtő”
2011 előtt nem is volt női divízió a UFC-ben (Ultimate Fighting Championship, a legnagyobb MMA-szervezet – a szerk.) mert az elnök, Dana White „nem akart verekedő nőket nézni”. Ronda Rousey egy kisebb szervezetnél kezdte pályafutását, és mivel sorra nyerte a meccseket az első menetben, White végül felfigyelt rá. „Nemcsak elképesztő bunyós volt, hanem szép és intelligens is” – nyilatkozta róla egy alkalommal.
Ronda megnyerő személyisége és eredményei végül meggyőzték White-ot, hogy a nők nemcsak bikinis ring girlként lehetnek egy MMA-gála résztvevői. Így 2012-ben végül megszületett a világ legnagyobb MMA-szervezetében az első női súlycsoport, és Ronda berobbant a köztudatba. Sorra nyerte meccseit, mindet karfeszítéssel, és mindegyiket az első menetben. A média elnevezte „kargyűjtőnek”.
Intelligenciájával, stílusával és szépségével hamar elvarázsolta Hollywoodot (Fotó: Getty Images)
Zsinórban ötödik nyert meccséért már 130 000 dollárt kapott, de újratárgyalta bérezését a szervezettel, mert addigra ő vált a legnagyobb húzónévvé. Címlapok, talk show szereplések, rengeteg rajongó, mindenki Rondát akarta. 2014-ben szerepelt a Feláldozhatók harmadik részében Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger oldalán, és a Halálos iramban 7-ben is, egy évvel később pedig már önmagát alakíthatta a hollywoodi cameókkal tűzdelt Törtetők című sorozatban. Megjelent életrajzi könyve Harcom, harcod címmel, amelyben írt egy meg nem nevezett volt barátjáról, aki az ő tudta és beleegyezése nélkül készített róla meztelen fotókat.
Akkora pofont adtam neki, hogy a kezem is belefájdult.
Ronda letörölte a képeket és a merevlemezt is, de mivel mindig tartott tőle, hogy a fotók ennek ellenére kiszivárognak, inkább modellt állt meztelenül az ESPN magazinnak. Mint mondta, ezáltal a „saját szabályai” szerint mutathatta meg testét, amellyel egyébként nem mindig volt kibékülve, hiszen sokáig túl férfiasnak hitte magát. „Mikor dzsúdóztam, a suliban az izmos karom miatt Miss Férfinak csúfoltak” – mesélte a bajnok. „El kellett telnie egy kis időnek, mire rájöttem, hogy ők idióták, én pedig csodálatos vagyok.”
A szőke végzet
2015-re már három éve volt veretlen, és uralta a sportágat. A UFC gáláinak nézettsége rekordokat döntögetett Ronda popsztár státuszának köszönhetően, a szervezet pedig igyekezett is bevetni őt mindenhol, ahol csak lehetett. Ronda a súlycsoportot mondhatni kitakarította: másodjára is legyőzte legnagyobb ellenfelét, Miesha Tate-et, sőt az őt egydimenziósnak bélyegzőknek is megmutatta, hogy nemcsak karfeszítéssel tud meccset nyerni, hiszen kiütéses győzelmeket is aratott. Karrierje elképesztő sebességgel ívelt felfelé, nem volt megállás, de mint tudjuk, igazán nagyot esni csak a csúcsról lehet.
Ronda Rousey egy nappal a Holly Holm elleni sorsdöntő mérkőzése előtt, még az UFC bajnoki övével (Fotó: Getty Images)
A végzet egy csendes, szerény, szőke lány képében érkezett, akit Holly Holmnak hívtak. Ugyan ökölvívó és kickboxvilágbajnok volt, mégis szinte ismeretlenként érkezett a gálára, és abszolút esélytelenként tekintettek rá. Ronda, a befutott sztár szokás szerint élvezte a csillogást, dagadó önbizalommal, kedélyesen adott interjúkat, a sajtó imádta. A mérlegelés utáni farkasszemezésnél aztán egy kis lökdösődés alakult ki, Ronda provokált, és úgy kellett elrángani ellenfelétől. A mérkőzés óriási médiafigyelmet kapott, hiszen a bajnok már 12 profi meccsen volt veretlen. Ez lett volna hetedik sikeres bajnoki címvédése, és mindenki várta a szokásos lerohanást és első menetes győzelmet. Holly azonban nem szeppent meg, simán kivédekezte Ronda földre viteli kísérleteit, és a második menetben egy sebészi pontosságú nyakrúgással kiütötte. A stadionban senki nem hitt a szemének, ez volt az MMA történetének addigi legnagyobb meglepetése.
A sokkoló vereség után mindenki valami magyarázatot és azonnali visszavágót várt, de Ronda nem nyilatkozott, sőt egy teljes évre eltűnt, csak pár interjút adott, és a vereségről sosem beszélt. A sportág és a média, amely addig királynőként a tenyerén hordozta, most a sárba tiporta „gyerekes” viselkedéséért.
A lány, aki egykor Floyd Mayweather és LeBron James elől happolta el a „legdominánsabb sportoló” díjat, lelkileg összetört, és Ellen DeGeneres talk show-jában könnyek között arról mesélt, hogy veresége után még az öngyilkosság is megfordult a fejében.
Ültem a meccs után a kórházban, és arra gondoltam, mihez kezdek most, mi vagyok a bajnoki címem nélkül? Semmi. Arra gondoltam, megölöm magam, mert így senkit nem fogok érdekelni. Aztán felnéztem a barátomra, Travisre, és arra gondoltam, élnem kell, hiszen gyerekeket akarok szülni neki.
Travis Browne szintén a UFC-ben bunyózik nehézsúlyban, azóta pedig már boldog házasok kedvesével. Ronda versenyszelleme nem tört meg, mivel azt is hozzátette:
Hiszem, hogy a veretlenség választás, és én még mindig veretlen versenyzőként tekintek magamra. Mindenkit érnek veszteségek, de én a veretlenséget választottam.
Ronda nyilatkozata megosztotta a közvéleményt, egyesek szerint álomvilágban élt, és képtelen volt szembenézni azzal, hogy legyőzték, míg mások ünnepelték pozitív hozzáállása miatt.
A bajnoki öv a Ronda egyeduralma utáni egy évben sűrűn cserélt gazdát. Holly az első címvédésen elvesztette Ronda egykori nagy riválisa, Miesha Tate ellen, majd Miesha is egyből kikapott a brazil Amanda Nunestől, akiről már írtunk korábban. Mikor Dana White bejelentette, hogy Ronda az évzáró gálán tér vissza Nunes ellen, mindenki lélegzetvisszafojtva várta, hogy az egykori bajnok újra ketrecbe lépjen. Ha a sajtó arra számított, hogy egykori kedvencük most is jókedvűen nyilatkozgat majd nekik, akkor tévedtek, Ronda ugyanis egyetlen interjút sem adott, egyetlen kérdésre sem válaszolt. A gálát megelőző kötelező médiaturnén sem vett részt, így ellenfele egyedül promózta a meccset. Nem mintha szükség lett volna extra hírverésre, hiszen a fél világ arra várt, hogy Ronda újra bajnok legyen, vagy hogy ismét elbukjon. Veresége ellenére a fogadóirodáknál őt tartották esélyesnek. Elképesztő volt a feszültség, mikor Ronda végül belépett a ringbe. A mérkőzés mindössze 48 másodpercig tartott. Amanda Nunes játszi könnyedséggel letarolta Rondát, szó szerint végigverte a ketrecen, míg a bíró le nem állította a meccset, megmentve Rousey-t a kiütéstől.
Ronda ezt a vereséget is ugyanúgy kezelte, ahogy az elsőt: sehogy. Nem nyilatkozott, ismét eltűnt. Csak akkor került újra reflektorfénybe, mikor kiderült, hogy szerződést kötött a WWE-vel, és profi pankrátornak áll, de akkor sem volt hajlandó a vereségeiről beszélni, mindössze ennyit mondott:
A mai napig fáj, hogy nem lettem olimpiai bajnok, csak bronzérmes. Ezt segített feldolgozni, hogy elkezdtem MMA-zni, és abban értem el sikereket. Most pedig megint az segít, hogy valami új dologba kezdtem.
Az MMA-t már ott hagyta, ma már pankrátorként arat sikereket (Fotó: Getty Images)
Ronda az Amerikában elképesztő népszerűségnek örvendő pankrációban is határozottan sikeres, hiszen ott is „bajnok” jelenleg, habár sokan rosszmájúan úgy fogalmaznak, hogy mivel már nem tudott nyerni a ketrecben, inkább a pankrátor ringben „műverekszik”, ahol előre le van zsírozva, ki győz. Csak nemrég, két évvel második veresége után beszélt először arról, mit érzett akkor:
Azt gondoltam, Isten gyűlöl engem. Nem maradt bennem semmi. A férjem csodálatos, ő segített a sötét időszakban, mert azt mondta, nem csak ez vagy, nem csak bunyós vagy, sokkal több. És rájöttem, hogy nincs miért szégyenkeznem. Kellett, hogy ilyen mélyen legyek ahhoz, hogy olyan boldog lehessek, amilyen most vagyok.
Továbbra is kap filmszerepeket, mert szerencséjére Hollywood nem mondott le róla, illetve nagyon élvezi a pankrációt. Élete tehát elmondása szerint boldog, és ugyan a kétkedők szerint vereségei után nem viselkedett bajnokhoz méltóan, a sportágra gyakorolt hatása megkerülhetetlen. Óriási szerepe volt abban, hogy az MMA lenézett, véres gladiátorharcból megbecsült, népszerű mainstream sportággá váljon. Megnyitotta az ajtót a nőknek, hiszen azóta már két másik női súlycsoportot is bevezettek a UFC-ben.
Ugyan sokan reménykednek, de a ketrecben biztosan nem fogjuk már viszontlátni, hiszen azt mondta, az MMA-hez való visszatérésének annyi az esélye, mint hogy újra olimpián induljon. Viszont fel kell tenni a kérdést, hogy tartana-e ott, és lenne-e olyan népszerű az MMA, ha nincs Ronda Rousey? Biztosan nem. Egymaga feltette a térképre a női harcművészetet, ezzel megszámlálhatatlan új rajongót és teljesen más közönséget hozva. Lehet, hogy nem tudott méltósággal veszíteni, de ennek ellenére örökre a sportág halhatatlan legendája marad.
