nlc.hu
Sztárok
Börtönben ült Debreczeni Zita új kedvese

Börtönben ült Debreczeni Zita új kedvese

Egy évet töltött a rácsok mögött a modell-fotós legújabb párja, aki egy bűnbanda tagja volt. A férfi azért ítélték el, mert társaival buszsofőröktől szedett védelmi pénzt – állítja a Blikk.

Bűnbanda tagja volt Zita új párja, sőt börtönben is ült – állítja a Blikk. Egyrendbeli, társtettesként elkövetett súlyos testi sértés miatt egy évre börtönbe kellett vonulnia 2011-ben. Mint a bulvárlap megtudta, az férfi annak a bűnbandának volt a tagja, amely rettegésben tartotta a Népstadion buszpályaudvart. A hatfős banda – amelynek tagjai 2002-ben álltak először bíróság elé – erdélyi magyarokat szállító buszsofőröket vert meg, buszukat megrongálta, valamint felgyújtással fenyegették meg őket, ha nem akarták időben kifizetni a védelmi pénzt. A Blikk értesülései szerint a férfi – aki pár hete alkot egy párt a fotós lánnyal – egy év börtönt kapott, és két évre eltiltották a közügyektől. A banda két másik tagja továbbra is a vádlottak padján ül, két nap múlva lesz a következő tárgyalás. 

Börtönben ült Debreczeni Zita új kedvese

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top