„Amikor elmegyek nyugdíjba, egész nap csak sorozatokat nézek majd!” „Na, én biztos nem fogok sehova se menni. Beszélgetek majd a virágaimmal, és kapálom a kiskertemet.” Furcsa elképzeléseink vannak a várva várt nyugdíjas évekről – amikor távol vannak, akkor azért, amikor közelednek, azért. Míg egyre izgatottabban várjuk az eljövendő pihenőidőszakot, elképzeljük, mennyi mindent fogunk csinálni, amikor végre lesz rá időnk, lehetőségünk. Ebből aztán sok esetben semmi sem valósul meg. Néhányan azonban felismerik és kihasználják a valós szabadidő nyújtotta örömöket, és igyekeznek bepótolni azt, amit aktív életükben nem tehettek meg.
A „harmadik kor”
A gerontológia (az időskorral foglalkozó tudomány) szerint az első kor a gyermeket, a második a felnőttet, a harmadik a szenior korúakat takarja. Az idősödés során kétféle életkort említenek, a naptári és a biológiai életkort. A biológiai életkor a szervezet élettani, fizikai állapotát mutatja, vagyis nagyban függ az egészségi állapotunktól és testi erőnlétünktől. Ide tartozik a szellemi frissesség és a teljesítőképesség is.
Míg a korábbi társadalmakban az időseket tudásuk és megszerzett tapasztalataik miatt tisztelet övezte, addig manapság minél inkább kikerülnek a munkavégzésből, annál inkább érzik, hogy „nem róluk szólnak a hírnek, nem velük van tele a sajtó”.
Pedig az időskor az élet termékeny szakasza is lehet, ha elég kihívást tartalmaz. Kihívás lehet például az, amikor valaki rádöbben, hogy valamit kihagyott az életéből, és most megvalósíthatja. Ilyenkor azonban inkább a hobbi kiteljesedése szokott cél lenni, a tanulás mint lehetőség kevésbé merül fel. Egy bizonyos idő után az ember azt gondolja, hogy „már nem fognak úgy a kerekek”, mint rég, tanulni hát tanuljanak csak az ifjak, és ebben van némi igazság is. Tanulmányok sora bizonyítja azonban, hogy épp a működtetés segíti, hogy jó karban maradjon az agy.
Jászberényi József geronto-andragógia-kutató, a Milton Friedman Egyetem Felnőttképzési Igazgatója az egyik legfőbb zászlóvivője az időskori tanulás magyarországi meghonosodásának, néhány hete vette át a Fischer Ágoston-díjat az időskori oktatásban vállalt kiemelkedő társadalmi tevékenységért.
Jászberényi József (középen) a Fischer Ágoston oklevéllel (Fotó: óbuda.hu)
„Az időskori képzésünk folyamatosan bővül. Sokkal több a helyszínünk, és összességében jelentősen nőtt a hallgatóink létszáma is. Pillanatnyilag negyven helyen mintegy ötezer-ötszáz hallgató tanul a rendszerünkben. Bár több megyében is jelen vagyunk, Budapest és közvetlen környéke a legaktívabb területünk. Nemcsak egyetemi előadásokat, hanem kurzusokat is tartunk, amelyekből közel ötvenféle indul félévente, a legváltozatosabb témákkal a nyelvoktatástól a fizikai edukáción keresztül a művészettörténetig, geopolitikáig. De van nálunk jobb agyféltekés rajzolás, jóga, és még sorolhatnám.”
„Elment az eszed? Tanulni öregen?”
Az egyetemen az idős embereket kifejezetten érdeklő, őket aktivizálni képes programokat indítanak. „Az olyan témák, mint a kávéházak története vagy a szarvasbogarak nemi élete érdekesek lehetnek ugyan, de nem a szenior korosztály számára – mondja Jászberényi tanár úr. – Büszkén mondhatom, hogy Közép-Európában ez a legnagyobb ilyen rendszer. Mi nemcsak az egyetemen belül, hanem a szeniorok lakóhelyén is tartunk előadásokat.” Ez utóbbi forma ingyenes az ott élőknek – az önkormányzat néhány százezer forintnyi költséget térít meg egy több héten át tartó, szakemberek segítségével megvalósuló idősoktatási programért. Az egyéb tanfolyamok ugyan fizetősek, de az ár még így is csak tízezer forint körüli, ami talán még vállalható.
Jászberényi József Az idősödő világ – számok és tények című előadása a Nyugdíjasok Óbudai Akadémiájának megnyitóján (MTI Fotó: Illyés Tibor)
Szellemi bakancslista: pipa
Csekéné Gersy Erika Szegeden, az Élelmiszeripari Főiskolán végzett, majd levelező szakon a Kertészeti Egyetemen. Végül a Magyar Rádióból ment nyugdíjba irodai munkakörből, de azért nem állítanám, hogy most ne lenne aktív…
„Mindig is sok mindennel foglalkoztam, de a munka és a család mellett elapróztam magam, mint sokan mások. Nyugdíjazás után a felszabadult időmet szerettem volna hasznossá tenni, mert még túl frissnek éreztem magam ahhoz, hogy csak otthon üljek, és ellaposodjon az életem. Véletlenül láttam meg az újságban az egyetem hirdetését, és nagyon megtetszett, hogy hetente egyszer előadásokat hallgathatok különböző érdekes témákban.”
Jobb agyféltekés rajzolás
Erika az évek során rengeteg tanfolyamot járt végig. „Milyen nagyszerű lehetőség, hogy amit éveken át mindig is akartam, de nem volt rá alkalmam, azt most sorra kipróbálhatom! Például a jobb agyféltekés rajztanfolyamot. Ennek elvégzése után az egész családomat megörökítettem, és a róluk készült rajzokat kapták karácsonyra ajándékba. Vagy számítástechnikai tanfolyamra jártam, ami megerősített abban, hogy a mi korunkban sem késő megtanulni a honlapszerkesztést, a prezentációkészítést. Alapítottunk is egy „szenior klubot” az egyetemen belül, ahol már hat prezentációt készítettem saját magam! Na meg például milyen boldog és elégedett voltam, amikor az olaszországi nyaraláskor frissen szerzett olasz nyelvismeretemmel villoghattam a családom előtt!”
„Egy bakancslista mindig változatos. Előfordul, hogy csak a magunk elé kitűzött célokat tartalmazza, mint például a regényírás. Az is lehet, hogy olyan nagyra törő kalandokat gyűjt össze, mint a Föld hegyeinek megmászása. Kerülhetnek bele apró feladatok is, mint eladni valamit, amit mi magunk készítettünk. Hogy mitől lesz valami olyan fontos, hogy a bakancslistára kerüljön? Attól, hogy még nem tettük meg, de nagy örömöt okozna, és egész életre szóló emlékké válna számunkra.” (Részlet Kath Stathers Bakancslista című könyvéből. Fordította: Farkas Melinda és Sziklai István.)
De ott a játékos formájú memóriafejlesztés is, vagy az ismerkedés a relaxációval. Vallástörténet, művészettörténet, étkezéstörténet, médiaismeretek… Erika rengetegféle témában hallgatott előadásokat az évek során. „Persze érzem, hogy csökken a teljesítményünk… annak idején az egyetemen iszonyú rövid alatt egész könyveket kellett bebiflázni. Most észrevettem, hogy már több időre van szükség. Viszont a rendszeres szellemi aktivitással lelassul a leépülés folyamata. Nyilván nem nagydoktori címért küzdünk már ebben a korban… Tét nélküli a tanulás, nincs feszültség, stressz, izgalom a vizsgák miatt. Csak a szórakozás. Volt olyan, hogy kiültem az Omszki-tó partjára, sütött a nap és ott olvasgattam a tananyagot. Néha már lelkiismeret-furdalásom van, hogy a családommal nem töltök elég időt. De őszintén szólva, ha az egészségem engedi, én még sokáig szeretnék ilyen aktív idős lenni. A férjem megérti, a gyerekeim örülnek neki, és a kilencvenegy éves édesanyámmal is igyekszem hetente többször együtt lenni. Szerencsére nekem nagy a családom, sokat vagyok velük, de több olyan iskolatársam is van, aki elmagányosodás miatt keresi fel az iskolát. Vagy épp a gyászt próbálja feldolgozni, a betegségét elfelejteni. Láthatóan jót tesz nekik a tanulás és a közösség. Igen, a közösség is fontos. Szívesen járunk össze az egyetemen kívül is, kirándulások, bicikli-, gyalogtúra, levendula- vagy épp eperszüret. Sőt, készítettünk egy receptkönyvet is közösen!”
Ismerkedés az operatőr munkájával médiaismeret órán
Nyugdíjas, diákigazolvánnyal
„Bizony, elmondhatom magamról, hogy mind a két oldalon álltam már. Tanuló és előadó egyaránt voltam – mondja Huszka Éva, aki immár tanár a Senior Akadémián. Persze, ő sem így kezdte… – Földrajz-testnevelés szakon végeztem, majd kétszer is jelentkeztem pszichológia és pedagógia szakra, de nem vettek fel. Utóbbinál például megkaptam, hogy »túl friss a diplomám«. Belém is égett ez a mondat. Később már nem igazán volt lehetőségem tanulni, a közigazgatásban közoktatással, kultúrával és sporttal foglalkoztam. Aztán hipp-hopp nekem is eljött a nyugdíjba menetel ideje, amikor, bevallom, mély lelki gödörben találtam magam. Iszonyú pörgős életet éltem előzőleg, és ebből a dinamikus, színes forgásból kilépve ott álltam friss nyugdíjasként. Ugyan már két éve mondogattam magamnak, hogy »nyugdíjas leszel, Éva«, de fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent. Egyáltalán nem készültem fel rá!
Később, amikor tanultam a gyász feldolgozásáról, rájöttem, hogy én is hasonló stációkon estem át. A mély depresszió, a kétségbeesés, a kapaszkodókeresés, minden megvolt. Eleinte fogalmam sem volt, mit kezdjek magammal. Tartottam ugyan felnőtteknek tornát, de valami mégis hiányzott. Járt viszont hozzám tornára egy hölgy, aki mindig késett. Azt mondta, hogy tanfolyamra jár, egy főiskolára, és amiatt. Így kerültem én is ide, körülbelül fél, egy évvel a nyugdíjba menetelem után. Elkezdtem én is a tanfolyamokra járni, olyan témájúakra, amelyek az akkori életemben fontosak voltak számomra: időskori viselkedés, memóriafejlesztés, érzelmi intelligencia. Az egyik ilyen alkalmon elhangzott, hogy lehet jelentkezni az andragógia mesterképzésre. És akkor meghoztam életem egyik legjobb döntését! Elkezdtem az esélytelenek nyugalmával. No, ha sikerül, boldog leszek, ha nem, hát nem. A két év alatt egyetlenegyszer sem bántam meg! Egy fantasztikus, támogató közösségbe kerültem, még ha én voltam is a legidősebb. Mindig azt mondták: »Éva, meg tudod csinálni, képes vagy rá!«
Huszka Éva
Az itthon töltött egy év, amikor kerestem a kapaszkodókat, meg sajnáltam magam folyamatosan, egyre halványabb kép lett. Ebből segített felállni az egyetem. Hogy sikerülni fog. Nagyon sokat változtam, az önismeretem, a szókincsem… Iszonyú hálás vagyok ezért a lehetőségért. Megírtam az első beadandót, amiről azt hittem, hogy nem is tudom megírni, és ötös lett! Olyan tanáraim voltak, akik biztattak, segítettek, mutatták az utat. Így történt, hogy geronto-adragógus lett a következő becsületes foglalkozásom idős koromra. Ma már én is a Senior Akadémián tanítok, nemcsak a Milton Friedman egyetemen, hanem az ország több pontján tartok előadásokat. A fő témám a játék – tanáraim legnagyobb meglepetésére ugyanis a diplomamunkámat a társasjátékról írtam. Arról, hogy milyen szerepe van a szellemi és lelki egészség megőrzésében. A szakirodalom kutatása során csak olyan hivatkozásokat találtam, amik arról szóltak, hogy a gyerekek életében milyen szerepe van a játéknak, pontosabban a társasjátéknak, illetve olyat, hogy a társasjáték miképpen használhatók a mentális betegek gyógyításában. Az egyetlen kapaszkodóm a játék neurobiológiai hatásairól olvasott tanulmány volt. Ezen az úton indultam el. Végül sikerült sokoldalúan körbejárnom… Hiteles előadó szeretnék lenni, aki tényleg megélte azt, amit a hallgatói, és tudja miről beszél. Mindig megkérdezik, hogyan kezdtem el tanulni. Miközben mesélek, látom, hogy ők is kedvet kapnak.”
