November 14-én a Budapest Környéki Törvényszék elmarasztalta a dunakeszi Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóját, amiért 2014 februárjában megütötte az iskola egyik tanárnőjét. Az ügyben három bírósági tárgyalást is tartottak, ezalatt F. B. végig pozíciójában maradhatott.
A bíróság szerint az igazgató valóban megütötte a tanárnőt, de a tanárnő arra túl hevesen, a jogos védelmi helyzeten túlmenően reagált, amikor dühében visszaütött, ezért mindkettejüket elmarasztalták becsületsértés miatt.
Az ügyről már tavasszal is beszámoltunk, amikor a karmesterként is tevékeny férfi felléphetett a dunakeszi önkormányzat 2018-as nőnapi rendezvényén.
F. P. 2013-ban került az iskola élére úgy, hogy pályázatát sem az iskola tantestülete, sem a szülők, sem a Klik elnöke nem támogatta, viszont a helyi önkormányzat és a dunakeszi tankerület vezetője igen.