nlc.hu
Egészség
Mennyit szabad inni az ünnepek alatt? Tudd meg a szakértőtől!

Mennyit szabad inni az ünnepek alatt? Tudd meg a szakértőtől!

Aki felhatalmazásra vár, az rossz helyen kopogtat: az orvos szerint természetesen jobb vigyázni, hogy ne szaladjon el velünk a ló. De ésszel azért szerinte is nyugodtan lehet iszogatni.

A karácsonyi időszakkal a végére általában pont annyira eltelik az ember, amennyire készült rá a megelőző hetekben (vagy akár hónapokban): túl sok a család, túl sok a rokonság, túl sok az ajándék, túl sok az ünnepi kaja, és túl sok az ünnepi alkohol is, amit mindezek ellen és mellett, vagy épp tőlük teljesen függetlenül fogyasztunk. A mértéktartás viszont nem megy gombnyomásra, sem hasraütés-szerűen, úgyhogy a Huffington Post most alaposan kikérdezte a gyomor terhelhetőségének jeles szakértőjét, dr. Vincent Pedrét, hogy mégis mennyi az annyi, ha nem akarunk sem részegek lenni, sem fölös kilókat felszedni, és még sokáig is élnénk – sőt még a hogyanról is sikerült begyűjteni tőle néhány hasznos információt. 

Ettől a számtól nem fogsz hanyatt esni

A jó hír az, hogy inni a szakember szerint is lehet karácsonykor. Mértékletesség szempontjából viszont ő sem tud meglepőt mondani senkinek: nőknek egy, férfiaknak két ital a napi maximális adag, és a kihagyott napokat nem lehet egyben „leinni”, vagyis hiába tart az absztinencia mondjuk szombat hajnaltól péntek délutánig, ez nem jelenti azt, hogy aznap este hét vagy tizennégy ital is belefér. Na jó, némi engedményt azért csak tesz Pedre, mert ő is emberből van: nagyon elhajlós estéken szerinte is át lehet lépni ezt a határt, de azért akkor is csak ésszel. „Mindenképpen együnk is, miközben iszunk, hogy lassítsuk az alkohol felszívódását, korlátozzuk a fogyasztásunkat óránként egy italra, és egy este ne igyunk többet négy pohárnál – mondta el a szakember. – És azt is vegyük figyelembe, hogy ez egy általános tanács, a kisebb termetű emberek például nem tudnak kettőnél több italt elfogyasztani. Ismerd önmagad. Hallgass a szervezetedre.” 

Könnyen túlzásba esik az ember (Fotó: Profimedia / Alamy)

Kerüld a cukrot

Nem mindegy persze az sem, hogy mi az az egy, két vagy négy ital – gondolhatja most mindenki, és ezzel Pedre is tökéletesen egyetért. Míg azonban a többség nyilván arra gondol, hogy egy kupica égetett szeszt nem lehet egy lapon emlegetni egy pohár borral, ő máshova teszi a hangsúlyt. „Noha vannak korlátozott érvényességű kutatások, amik szerint a tequila, a vörösbor és a whisky használ az egészségnek, ennél fontosabb, hogy mivel keverjük az alkoholt, és mit tudunk hosszabb ideig inni, ízlelgetni – fogalmazott a gyomordoktor. – Ha figyelni akarunk a kalóriákra, kerüljük a tejszínben gazdag, szénsavas üdítőt vagy cukros gyümölcsleveket tartalmazó italokat. Persze vannak olyanok is, akik nem szeretik tisztán inni a töményet – ők úgy tarthatják távol a kalóriákat, ha a klasszikus koktélok közül válogatnak: Manhattan, paloma, mojito, Sazerac, gin-tonic, martini.” Ha pedig valaki mégis alkoholtípus alapján akar választani, Pedre maga is elsősorban a tequilát javasolja, aminek alacsony a cukortartalma, és könnyebben lebomlik, mint más alkoholok – de megemlítette a fehérboralapú fröccsöt is mint könnyedebb választást.

És ha mégsem bírnál magaddal…

Pedre természetesen azokat is megérti, akik úgy érzik, hogy nem húznának ki egy estét két-három itallal, sőt még száraz novembert sem ajánl nekik: inkább azt javasolja, hogy dobjanak be mondjuk egy-két kombucha teát a piák között, az ugyanis gondoskodik az ízélményről, és nemhogy nem árt, de még használ is. Amúgy pedig azt mondja, hogy ha sikerül beleélni magunkat a buliba, már a kábulás sem lesz olyan fontos. „A jókedv a spontaneitáson múlik, és azon, hogy jelen legyünk a pillanatban – mondta el. – Aki eddig alkoholhoz nyúlt, hogy enyhítsen a szorongáson, amit társaságban érez, vagy hogy át tudja vészelni a stresszes családi kötelezettségeket, netán egyszerűen azért, hogy jól érezze magát az ünnepek alatt, az ezután próbáljon inkább arra koncentrálni, hogy beszélgetésbe elegyedjen a többiekkel. Azt hisszük, tökéletesen ismerjük a családunkat és a barátainkat, de legyünk kíváncsiak – ássunk mélyebbre, és beszélgessünk velük olyan dolgokról, amikről eddig még soha nem esett szó. Ne hagyjuk, hogy a prekoncepcióink irányítsák a beszélgetéseinket. Tanuljunk újat a körülöttünk lévő emberekről, amit eddig nem tudtunk róluk.” 

Hát így. Aztán ha mégsem sikerül, alighanem lesz száraz november jövőre is. Vagy akár előrehozottan is lehet próbálkozni vele. Nyilván nem csodaszer, de tanulságos mindenkinek, aki kipróbálja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top