A Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója csupán 26 éves, mégis annyi mindent elért, mint nála 2-3-szor idősebb emberek. Richter József azonban nem mindig gondolta úgy, hogy a cirkuszban éli le az életét, hiszen sokáig versenyszerűen teniszezett, ami nagyon jól ment neki, így nehezen mondott le róla.
„Tinédzserkoromban bújt elő belőlem a lázadó, úgy éreztem, valami másban is ki kell próbálnom magam, és a teniszben értem el sikereket” – kezdte a Story téli számban Richter József, aki négy évig hanyagolta a cirkuszt, majd visszatért szülei útjára. „A kihívás hajtott vissza. Meg hát azt szokták mondani, hogy aki egyszer megérzi a szalmát a lába alatt, az nem akar többé mással foglalkozni. Én is így vagyok vele” – vallotta a cirkuszigazgató.