nlc.hu
Szabadidő
A világ legszexibb férfija véleményt mondott a #metoo-ról

A világ legszexibb férfija véleményt mondott a #metoo-ról

Komoly igazságot fogalmazott meg a bolygó legvonzóbbjának választott színész.

Az isteni Idris Elba már sok szép pillanatot szerzett rajongóinak, a brit sztár pedig most sem hazudtolta meg magát.

Idris Elba tömören megfogalmazta a lényeget. Köszönjük! (Fotó: Getty Images)

Nemrég mi is megírtuk, hogy a 46 éves színészt választotta a People magazin 2018 legszexibb férfijának. A drót című sorozattal világhírűvé váló Elbát mostanság a Marvel-filmekben láthatják a mozirajongók Heimdal szerepében, illetve a Luther című, 2010 óta futó sorozatban. Sikert sikerre halmoz, ráadásul lánya, a 16 éves Isan Elba már szorosan a nyomában jár, nemrég ugyanis őt választották a Golden Globe-díjátadó következő nagykövetévé.

Idris Elba és lánya, Isan Elba (Fotó: Getty Images)

Idris Elba pedig a már említett Luther rövidesen érkező új évada miatt adott interjút több lapnak is, ahol szóba került az elmúlt években a világot felkavaró #metoo-mozgalom is.

A The Sunday Times újságírója ugyanis azt kérdezte a színésztől, hogy nem nehezebb-e manapság férfinak lenni Hollywoodban, ahol a Harvey Weinstein nevével fémjelzett botrányt követően számtalan színészről, rendezőről és producerről derült ki, hogy korábban szexuális zaklatást, nemi erőszakot követett el vagy más módon élt vissza a hatalmával. Érdemes megjegyezni, hogy a botrányok kommentálása sem sikerült mindenkinek: Matt Damonnak és az új Supermant játszó Henry Cavillnek is bocsánatot kellett kérnie, miután egyes esetek kapcsán olyanokat mondtak, amivel az elkövetőket próbálták mentegetni vagy az áldozatok sérelmeit relativizálták.

Idris Elba azonban a rá jellemző könnyed eleganciával válaszolta meg a kérdést, a választ pedig ezúton is szeretném küldeni mindenkinek, aki valaha is összeráncolta már a homlokát a „nagy mítúzás” miatt.

Csak akkor nehéz, ha egy olyan férfiről van szó, akinek valami rejtegetnivalója van

– mondta a világ jelenlegi legszexibb férfija.

GIF

Internetes szlenggel szólva: ennyike.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top