Az előző évekhez viszonyítva a mostani szilveszteren valamivel kevesebben, összesen 49-en kerültek alkoholmérgezés miatt a fővárosi detoxikálókba – számolt be az M1 aktuális csatorna kedd reggel.
A csatorna tudósítója a budapesti Honvédkórházból bejelentkezve elmondta: az intézménybe 12 embert vettek fel az éjszaka folyamán könnyebb, illetve közepes alkoholmérgezéssel. Az ügyeletes főorvos tájékoztatása szerint senki sincs életveszélyes állapotban, többen már el is hagyták a kórházat.
A másik fővárosi detoxikálóba, a Péterfy Sándor utcai kórházba 37 beteget vittek enyhe vagy közepes súlyosságú alkoholmérgezéssel. Itt egy betegnek volt szüksége intenzív ellátásra.
A Péterfy Sándor utcai kórházba került betegek közül 16-an fiatalkorúak voltak.