nlc.hu
Életmód
Hajléktalan veteránoknak adományozta az összes pénzét egy 9 éves kisfiú

Hajléktalan veteránoknak adományozta az összes pénzét egy 9 éves kisfiú

Egy YouTube-videó inspirálta az adakozásra.

Hajléktalan veteránoknak adományozta megtakarításait egy 9 éves illinois-i kisfiú – méghozzá egy YouTube-videó hatására – írja a Yahoo.

Nathan Simons állandóan a YouTube-on lóg. Édesapja már aggódott is miatta, ám meggondolta a dolgot, amikor az ünnepek előtt a negyedikes kissrác bejelentette, hogy hajléktalanokon akar segíteni, éppúgy, mint a YouTube-os hősei.

Nathan az összes megtakarított pénzét – 150 dollárt, vagyis nagyjából 42 ezer forintot – el akarta adományozni. Édesapja majdnem lebeszélte, de rájött, nagyon rossz lecke lenne a gyerek számára, ha az önzetlenség ellen nevelné őt. Ezért aztán inkább további 150 dollárral toldotta meg az adományt.

Nathan és a papája egy Christian Care nevű Rock Island-i nonprofit szervezethez fordultak, akik elmondták, mire van szükségük. Nathanék főként ruhákat vásároltak a pénzből, például kesztyűket és cipőket. Az adományok hajléktalan veteránokhoz kerültek.

Nathan számára pedig annyira jó élmény volt ez, hogy a jövőben még többet szeretne majd adományozni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top