nlc.hu
Baba
Vakáció a nagymamánál – De hány éves kortól lehet elengedni?

Vakáció a nagymamánál – De hány éves kortól lehet elengedni?

A vidéki nagymama ideális megoldás lehet a nyári szünet idején – de vajon hány éves kortól lehet elengedni a gyereket anya nélkül, és mit tehetünk, hogy tényleg jó emlékekkel jöjjön haza a gyerek a nagyitól?

Bármilyen okosan szervezi is az ember a nyarat, mindig van pár olyan hét, amikor nagyon is jól jön a nagyszülők segítsége. Bár sokkolónak tűnhet, hogy akár egy éjszakára is elváljunk a gyerekünktől, nemhogy egy hétre – valójában a gyerekek többsége imádja a nagymamáknál töltött időszakot, és sokat tanulnak belőle. A kezdeti félelmet, szorongást pedig okos felkészítéssel le lehet csökkenteni!
„Sokat segít, ha anya és a gyerek egyaránt trenírozva van az elválásra – tanácsolja Nagy Brigitta pszichológus szakértőnk. – Ez azzal kezdődik, hogy nélküle megyünk le a boltba, aztán a következő lépésben néhány órára bízzuk másra, majd a nap nagyobbik részét nélkülünk tölti, és ideális esetben ezután jön csak az első külön töltött éjszaka. Az első lépések már kisgyermekkorban kialakíthatók, és a közösségi élet elkezdésével szükséges is kialakulniuk.”

0–6 hónapos korig

Vakáció a nagymamánál – De hány éves kortól lehet elengedni?Sokak számára elképzelhetetlennek tűnik, hogy egy ilyen pici babát másra bízzanak, ám az élet néha felülírja a terveket. Előfordulhat egy olyan esemény, utazás, amire muszáj gyerek nélkül menni és másra kell bízni az apróságot. A nagymamák többsége szívesen jön segíteni ebben az időszakban, és örülnek, ha babázhatnak kicsit.
A gyereket persze ekkor még nem tudjuk felkészíteni az elválásra. Elmondhatjuk nekik, hogy anya elmegy és csak holnap jön haza, de ez inkább csak minket nyugtat meg. Ilyen kicsi korban inkább a szülők az idegesebbek – a babák többsége észre se nagyon veszi a változást, különösen ha a saját ágyába kerül estére, és ha a gondozó, aki vele marad, betartja a szülők által kialakított rutint.
Mivel az első alkalomra általában a szülők magánélete miatt van szükség, a legnagyobb veszélyt az estére az jelenti, hogy a lelkiismeret-furdalás miatt képtelenek kikapcsolni a szülő üzemmódból. Hiába vannak testben máshol, lélekben nem tudják elhagyni a babaszobát. Pedig nem érdemes óránként hazatelefonálni, és az sem jó, ha csak a gyerekről tudnak beszélgetni. Persze első alkalommal ez még megtörténik, de ha hazatérve látják, hogy nem történt semmi baj, legközelebb már sokkal könnyebb lesz!


1–3 éves kor között

Ebben az életkorban az agilis nagymamák egyre többször jegyzik meg, hogy szívesen elvállalnák a gyereket egy-két éjszakára. A legfőbb érvük, hogy a szülőknek is kell egy kis kikapcsolódás, és ebben igazuk van – de valójában saját maguknak akarnak jót: szeretnének picit több időt tölteni az unokával. Ez nagyon is érthető – hiszen ebben az életkorban a gyerekek nagyszerű társaságot jelentenek, lehet velük beszélgetni, van véleményük, és megértik azt is, mi történik velük, ha a szülők ott hagyják őket. De megvan még az a kisbabás báj is bennük, ami olyan ellenállhatatlanná teszi a totyogókat.
A legtöbb gyerek számára nagyszerű kaland a nagymamánál aludni, és kifejezetten élvezik, hogy itt más szabályok érvényesek. A legtöbb nagyi kicsit több édességet ad, kicsit tovább lehet nála fennmaradni, több a tévézés – de cserébe több a beszélgetés, a játék és az odafigyelés is. Nem árt a gyereknek, ha rájön arra, hogy máshol másféle szabályok érvényesek, ez csak segíti őket abban, hogy rugalmasabbak legyenek.
„A szülők részéről fontos, hogy szorongás nélkül tekintsenek a gyerek távollétére. Beszéljék át a nagymamával, miket szeret a gyerek, milyenek az esti rituálék, de ne sértődjenek meg, ha a nagyi aztán máshogy csinálja – tanácsolja pszichológus szakértőnk. – A külön töltött idő nem borzalom a gyereknek, hanem lehetőség, hogy megtanuljon más közegben mozogni, más rendszerhez alkalmazkodni. Ezek pedig pozitív dolgok!”
Egy-két éjszaka azonban bőségesen elég még ebben az életkorban a gyereknek és a nagymamáknak is. Ne feledjük, a nagyszülők azért jóval idősebbek az unokáknál, márpedig egy totyogó rengeteg foglalkozást igényel, és nincs tekintettel arra, hogy a nagyinak több pihenés kell. A gyerekeknek pedig pár nap után már hiányozni kezd anya és a megszokott rutin.

4–6 éves kor között

Vakáció a nagymamánál – De hány éves kortól lehet elengedni?

Ez az az életkor, amikor már nem lehet tovább halogatni az elválást. Muszáj, hogy a gyerek másnál is eltöltsön egy-két éjszakát, hiszen a nagycsoportos ovisokat is gyakran viszik el ottalvós táborba, a kisiskolásokat pedig szinte bizonyosan. A gyerek számára kínos, ha ilyenkor nem tudja, hogyan kell viselkedni, ha megijed, fél, sír a számára ismeretlen szituációban.
Ilyenkor már bátran el lehet engedni a nagymamához, még akkor is, ha nincs kedvünk elválni a gyerektől, és úgy érezzük, hogy még ő se szeretne menni. A nagyszülőknél biztonságos közegben tapasztalhatják meg, hogy milyen jó kaland másnál aludni, de vállalkozó kedvű barátot, rokont vagy szomszédot is be lehet vonni ebbe a feladatba.
Ebben az időszakban akár egy teljes hétre is nyugodtan elküldhetjük a gyereket a nagyihoz, ha eddig is jóban voltak, gyakran találkoztak és aludt már náluk korábban is, nagyon fogja élvezni a nyaralást. Persze ez nem jelenti azt, hogy végig mosolygós és boldog lesz. Ha időnként szomorkodik a szülei után, azt mondja nekik a telefonba, hogy hiányoznak, de a nagyszülők szerint egyébként jókedvű és figyelme könnyen elterelhető az otthoniakról, megnyugodhatunk: mindent jól csináltunk.

6–10 éves kor között

Ideális időpont arra, hogy akár több hétre is elküldjük a gyereket a nagymamához táborozni. Ebben az életkorban már az idősebb, fáradékonyabb nagyszülők is szívesen elvállalják a gyereket, hiszen már nem kell hozzá éjszaka felkelni, fel tud egyedül öltözni, el tud maga után pakolni, és akár apróbb munkákat is rá lehet bízni a ház körül vagy a kertben.
A gyerekek ebben az életkorban élvezik leginkább a nagymamázást, ritka, hogy sírnának a szülők után, jellemzőbb, hogy haza se nagyon akarnak menni. De ezen nem szabad megsértődni! A gyerekek ebben a korban még a mában élnek, és azt akarják, hogy ami jó, annak soha ne legyen vége.

Gyakori kérdések:

Vigyek neki ajándékot, amikor érte megyek?

Nincs szükség bűntudatra és engesztelő ajándékok tömkelegére (csak egy kicsire), mert akkor a gyermek úgy látja, hogy a szülei tényleg gonoszok voltak vele, hiszen lám, ők is bánják, amit tettek.

Nem akar a telefonhoz se jönni!
Ha a gyermek tudomást sem akar venni arról, hogy anya telefonál, vagy épp ellenkezőleg, állandóan csak az anyát emlegeti és sír, akkor valószínűleg még éretlen a hosszabb távollétre. Érdemes ilyenkor más megoldást keresni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top