Az orosz fotográfus, Jana Romanov élete teljesen megváltozott, amikor valamennyi barátja terhes lett. Hirtelen minden beszélgetés fő témája a gyerek lett. Nem volt könnyű megszokni az új helyzetet, de Jana a probléma feloldására a fényképezőgépét hívta segítségül: Elhatározta, hogy egy fotósorozatot készít. – Fotó: Jana Romanova
A fotós projektje a Várakozás címet kapta, barátait pedig olyan élethelyzetben örökítette meg, amikor nem igazán foglalkoznak a külsejükkel, őszinték egymáshoz. Ez a meghitt pillanat pedig alvás közben a legjobban megfogható. – Fotó: Jana Romanova
Nem akarta, hogy a párok pózoljanak, és kitalálta, hogyan tudja alvás közben megörökíteni őket: „Ha lehetett, a barátaimnál aludtam éjszaka, és reggel – 5-6 óra tájban – lefotóztam őket.” Ha lehetett, hétvégén ment, amikor nem kellett másnap munkába menni, mindenki nyugodtan aludhatott. – Fotó: Jana Romanova
Később ki akarta bővíteni a sorozatot, és kismamák százainak írt, hogy csatlakozzanak a projekthez. Két év alatt 40 pár vállalkozott a fotózásra, a jövendőbeli szülők 20 és 30 év közöttiek voltak, az utolsó generáció, amelynek tagjai még a Szovjetunió megléte alatt születtek. – Fotó: Jana Romanova
A fotós biztosra vette, hogy csupa egyforma pózban alszanak majd a párok, de meglepetésére a sorozat végére egyetlen egyforma póz sem született. A képeket egy létráról készítette. – Fotó: Jana Romanova
Fotó: Jana Romanova
Fotó: Jana Romanova
Fotó: Jana Romanova
Fotó: Jana Romanova
Fotó: Jana Romanova