Ezt a jelenséget nevezzük megszokásnak, amikor egy tevékenység végzésében olyan gyakorlottá válunk, hogy alacsony tudatosság és figyelem mellett is képesek leszünk elvégezni.
A rutinok kialakulása rendkívül hasznos, hiszen energiatakarékosan működünk, és képesek vagyunk egy időben több tevékenységet is végezni. Létrejöttük alapja, hogy az agyunk minden külső és belső ingerre az idegsejtek tüzelésével reagál. Mikor ugyanazokat a tevékenységeket végezzük, az agyunk ugyanazon területei, ugyanazok az idegpályák és sejtek aktiválódnak, és minél többször használunk egy idegpályát, annál inkább bevésődik, megerősödik ez a nyom az agyunkban.
Olyan ez, mint ahogyan az erdőben ösvények alakulnak ki. Eleinte egy vállalkozó kedvű kalandor utat tör magának a fák között, a következő kirándulók már ezt a csapást követik, és pár év múlva kitaposott ösvényeken túrázhatunk. A rutin tehát nagyszerű, megkönnyíti az életünket, hol itt a probléma?
Sablonossá vált élet
Ha jobban belegondolunk, a felnőttek élete, bár nem ezt várnánk, tele van rutinokkal. Kialakítjuk stabil egzisztenciánkat, ami azt jelenti, hogy több évig egy helyen élünk, egy munkahelyen dolgozunk, ugyanazokkal az emberekkel találkozunk. Hajlamosak vagyunk a családi és munkahelyi terhek miatt leszűkíteni az életterünket, kevesebb hobbink marad, a barátaink száma is inkább csökken, semmint növekedne.
Kialakul a reggeli rutinunk, ahogy felkelünk, felöltözünk, munkába indulunk, dolgozunk, hazaérünk, ellátjuk az otthoni teendőket, majd pihenünk. Hétvégén igyekszünk kikapcsolódni, általában ugyanazokkal a megszokott dolgokkal.
Mi történt velünk?
Ha találkozunk az utcán egy ismerősünkkel, aki megkérdezi, hogy vagyunk, mi történt velünk, egyre gyakrabban nem csak udvariasságból válaszoljuk, hogy köszönöm jól, semmi különös nem történt velem. Hiszen alig van valami, ami kiemelkedne az egyhangúságból. Azt vesszük észre, csak rohannak az évek, és nem is emlékszünk rá igazán, mi történt velünk. Hogy lehet ez?
A kulcs a megszokás. Ahogy nem emlékszem arra, pontosan hogyan kerültem az ajtó elé, úgy nem emlékszem az életem sablonos eseményeire sem, hiszen ugyanaz történik szinte mindennap, és az agyunk azon van, hogy a lehető legkevesebb energiával tudjunk “működni”. Úgy sétálunk át az életünkön, mintha ott sem lennénk, az agyunk bejáratott ösvényeit használva. Robotpilótával élünk, és ez nagyon kényelmes ugyan, de közben úgy érezhetjük, az életünk csak megtörténik velünk.
Ki vagyok én?
Ha ez még nem lenne elég ijesztő, a rutinok kialakulása az önmagunkról való gondolkodást is befolyásolja. Ki vagyok én, mit szeretnék, hogyan akarom élni az életemet? Ezekkel a kérdésekkel a hétköznapok során keveset foglalkozunk, egy idő után szinte semmit. Ugyanabban a környezetben élve, ugyanazokkal a személyekkel találkozva ugyanazoknak a gondolatoknak és érzéseknek agyi mintázatai erősödnek meg, és ez így van az önmagunkról való gondolkodás kapcsán is: „Ilyen vagyok, mit tehetnék?”.
Kialakítunk egy képet önmagunkról, mert azt tapasztaltuk, hogy hajlamosak vagyunk hasonló helyzetekben hasonló módon viselkedni. Egy idő után az, amit önmagunkról gondolunk, bevésődött idegpályák halmazává válik, ami minden alkalommal megerősítődik, mikor elismételjük az önmagunkról alkotott történeteinket. Mivel az agyunkban inkább a járt ösvényeket használjuk, nem szívesen fogadunk be új élményeket és tapasztalatokat önmagunkkal kapcsolatban, hiszen akkor fel kellene adni a már bevált, de legalábbis kellően begyakorolt útvonalakat. Megrekedünk, a múltbeli énünket ismételgetjük.
Mit tanulhatunk a gyerekektől?
Gyermekkorban még végtelen hosszúságúak a napok, és ki ne emlékezne azokra a végtelen nyarakra, amikbe annyi vidámság belefért, amikor annyi izgalmas dolog történt? A gyerekek még nem alakították ki a rutinokat az életükről, a kapcsolataikról, önmagukról, ezért sokkal inkább oda kell figyelniük arra, ami a jelenben éppen történik, hiszen sok dologgal most találkoznak először. Sokat tanulhatunk tőlük, ha szeretnénk a rohanó időt kicsit megállítani.
- Maradjunk a jelenben, amikor csak lehet. A megszokott tevékenységeinket végezzük szándékos figyelmemmel, ne hagyjuk, hogy kikapcsoljon az agyunk, bármilyen kényelmes is lenne. Vigyünk változatosságot az apró dolgokba! Menjünk más irányba dolgozni, vegyünk virágot az asztalunkra, a reggeli kávé előtt nézzük át a leveleinket, ne utána. Borítsuk fel szándékosan a napirendünket!
- Álmodozzunk, tervezzünk, képzeljük el, amit szeretnénk! Az agyunk nem tesz különbséget külső és belső ingerek között, ezért úgy is kialakíthatunk új, megerősített idegpályákat, ha aprólékos részletességgel elképzelünk egy helyzetet, amit szeretnénk.
- Mit tehetünk az önmagunkkal alkotott képpel, ha nem tetszik? Alkossunk új képet! Képzeljük el azt, akivé válni szeretnénk, és pár napig csináljunk úgy, mintha a változás már megtörtént volna. Viselkedjünk úgy, ahogy ez a másik én viselkedne! Meg fogunk lepődni, hogy milyen könnyen megy!
- Próbáljunk ki minél több új dolgot, utazzunk, tanuljuk, maradjunk nyitottak az életre. Kapcsoljuk ki a robotpilótát, és térjünk vissza a jelenbe!
