A szavazók többségének véleménye szerint:
Igen, ha nem szeretek valamit, akkor is legalább megkóstolom
A tőle megszokott módon egészséges ételeket készített vacsoravendégei számára Rubint Réka, aki csütörtök este látja vendégül Cseke Katinkát, Dopemant, Kasza Tibit és Emiliót a SuperTV2, Hal a tortán című műsorában. A fitnesz nagyasszonya többek között libamájjal, túrós csuszával és rántott hússal kedveskedett a többieknek, a Jóban Rosszban színésznőjének azonban nem tudott a kedvében járni. “Tudom, hogy ilyet nem illik, de nem eszem májat, a májtól rosszul vagyok” – mondta Katinka Rékának, aki szemrebbenés nélkül tudomásul vette vendége kifogását.
Rubint Réka nem sértődött meg
Ám Katinka itt nem állt meg, a főételnél is tett megjegyzést, és a desszerthez járó tejszínhabba is belekötött. “Nem fogok hazudni, ez a műsor arról szól, hogy elmondjuk, hogy mi az, ami ízlik, mi az, ami nem. Nem szeretem a májat, nem ízlik a tejszínhab, igenis szedd le róla” – magyarázta Katinka a kamerának, aki eddig inkább falánkságáról volt híres. Réka igazi jó vendéglátó lévén még ekkor is mosolyogva teljesítette vendége kérését, ám később elmondta, úgy érzi, Katinka sokkot kapott, amiért kimaradt a megfelelő kalóriabevitel. “Szerintem Katinkánál igazándiból a desszert végére eljutottunk egy olyan fázisba, hogy rájött, hogy a százezer kalória nem jutott be a szervezetébe, és amikor a tejszínhabnál megérezte, hogy nincs a tejszínhabban egy kilónyi kockacukor, akkor azt mondta, hogy úristen, ez nem való belém” – véleményezte vendége kifogásait az egészséges életmód nagykövete.