Egy klasszikus buddhista tanmesében a fiát vigasztalhatatlanul gyászoló anya, Kisagotami gyógyszert keres fájdalmára. Buddhához fordul segítségért, aki arra kéri, szerezzen a gyógyszerhez egy marék mustármagot egy olyan házból, ahol még nem halt meg senki. Hiába járja végig faluja házait, nem talál egyetlen olyan családot sem, ahol nem gyászoltak még senkit. Ebből megérti, hogy a halál és a veszteség mindannyiunk közös sorsa, ami ugyan nem csökkenti gyászának fájdalmát, de azt a szenvedést igen, amit a fájdalom megszüntetésére irányuló vágya okozott.
Sok gyászoló fordul hozzám azzal a kéréssel, hogy szűnjön meg a fájdalma. Ez olyan vágy, ami bár teljesen érthető, mégsem tudok rá vállalkozni, hogy ebben segítsek. A veszteségek kapcsán átélt szomorúság természetes érzés, és nincs olyan trükk vagy technika, amivel eltüntethetjük. Vannak azonban a veszteségnek olyan aspektusai, amelyek átgondolásával gazdagodhat életünk.
Ki vagyok nélküled?
Amikor elveszítünk valakit, akit szeretünk, úgy érezzük, mintha űr maradna utána a szívünkben. Önmagunk meghatározásában a szeretett másik fontos szerepet játszik, és – különösen váratlan – halála esetén újra kell gondolnunk, kik is vagyunk nélküle.
Gyakran fordul ez elő hosszú ideje együtt élő pároknál, ahol az egyedül maradt gyászolónak olyan új készségeket és szerepeket kell megtanulni, olyan jellemvonásokat megerősítenie, amikre eddig nem volt szüksége, mert azt az elhunyt képviselte. Az a hölgy például, aki eddig határozott férje mellett soha nem intézett hivatalos ügyeket, és nem volt alkalma használni önérvényesítő képességét, férje halála után rákényszerül, hogy új helyzetekben próbálja ki magát.
Ez nagyon nehéz, fáradtságos munka, és nem is tudunk kitérni előle. Ha azonban sikerül újjáépítenünk önmagunkat, színesebb lesz a személyiségünk, és új tulajdonságainkban megőrzünk valamit a szeretett másikból is.
Mi az üzeneted?
Megtalálni a veszteség értelmét és jelentését a gyász kezdeti szakaszában szinte lehetetlenül nehéz. Később azonban szeretettel és bátorsággal megvizsgálhatjuk, hogy az elvesztett személy milyen értéket képviselt az életünkben, mi volt az a tanítás, amit életével és halálával átadott nekünk. Mindannyian különböző utakon járunk az életünkben, eltérő szemszögből látjuk a világot, ezért más bölcsességet hordozunk róla magunkban.
A nagymamám például a kitartás és a hit olyan szeretetteli tanítását adta át egész életével, ami példát és motivációt jelent számomra ma is. Ez az ő életének tanulsága, ami az én életemet gazdagítja.
Beszélgessünk azokkal, akik ismerték őt, és rájöhetünk, milyen üzenetet adott át azzal, hogy élt. Átgondolhatjuk, hogyan építhetnénk be a saját életünkbe ezt a példát úgy, hogy megőrizzük az emlékét, miközben a mi életünk is gazdagodik.
A család és a közösség gyásza
A gyász mindig is közösségi esemény volt, talán csak az elmúlt ötven évben kezd beszorulni a lakásunk négy fala közé. Ilyen alkalmakkor lehetőségünk van átélni, hogy családunk, és közösségünk tagjai odafigyelnek érzéseinkre, szeretettel fordulnak felénk.
Az elvesztett személy a közösség életében is fontos szerepet töltött be, ami azt jelenti, hogy nem csak a mi életünk változik meg, hanem az egész családé is. A halotti tor régi szokása ezt a hiányt segített feldolgozni a szűkebb és tágabb közösségnek. A gyászolók összegyűltek, és történeteket meséltek az elhunytról, a felidézett emlékek megosztásával megteremtették a személy helyét a közös emlékezetükben, kifejezték érzéseiket, és megerősítették kapcsolataikat egymással.
Csak a mai nap….
A gyász egyik legnagyobb ajándéka, hogy átélve ráébredünk, képesek vagyunk felépülni súlyos fájdalmakból is. A halál visszafordíthatatlansága egyértelművé teszi, hogy nem térhetünk vissza az időben, nem tehetünk jóvá már semmit, tehetetlenek vagyunk. Ennek a tehetetlenségnek az átélése, átérzése a kulcs ahhoz, hogy tovább éljük a saját életünket.
A szeretett személy elvesztése komoly figyelmeztetés mindannyiunk számára. Azt üzeni, hogy az élet a jelenben történik. Ma tudunk szeretni, és szeretetet elfogadni, ma tudunk bocsánatot kérni és adni, ma tehetjük értékessé az életünket és a kapcsolatainkat.
Ami igazán fontos
A halál közelsége olyan, lélektanilag érzékeny időszakot teremt a gyászolók életében, ami lehetőséget ad az értékrend és a fontossági sorrendek újragondolására. Ha az életünk ennyire törékeny és ideiglenes, érdemes komolyan megfontolnunk, mivel szeretnénk eltölteni. Elégedettek lennénk az elmúlt napunkkal, hetünkkel, évünkkel, ha ma el kellene mennünk? Olyan üzenetet adunk át az életünkkel, amit szeretnénk? Ma még nem késő ezt végiggondolni, és már most úgy élni, hogy hűek legyünk a saját értékeinkhez.
