Miért nem mond le a nőverő képviselő?!

A hír: Továbbra sem mond le parlamenti mandátumáról és polgármesteri megbízatásáról Balogh József parlamenti képviselő, noha pártja már elhatárolódott tőle. A politikust az ügyészség súlyos testi sértéssel gyanúsítja. A férfi a vádak szerint áprilisban részegen megverte élettársát: négyszer-ötször ököllel arcon ütötte, megragadta a haját, majd a terasz fakorlátjához verte a fejét. Balogh élettársa nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket, darabos orrcsonttörést szenvedett. Balogh korábban azt állította, hogy élettársa azért sérült meg, mert megbotlott a család vak komondorában. Tiltakozásul képviselők egy csoportja festett monoklival jelent meg a Parlamentben és a férfi lemondását követelték.

Bombera Krisztina véleménye:

Balogh József képviselő ügyére nagyon sok szempontból lehet reflektálni, én most kettőt emelnék ki. Az egyik az, hogy hogyan reagálnak és nem reagálnak a közélet meghatározó szereplői, a másik, hogy hogyan viselkedik maga a feleség, akit a közélet elsősorban „Terike” néven ismer.

Úgy érzik, büntetlenül tehetik

A közszereplők állásfoglalása óriási jelentőségű. A némaság pedig közel akkora bűn, mint amikor valaki elkeni az esetet, mondjuk azzal, hogy „ez más családokban is előfordul”. A családon belüli erőszak elleni hatékony küzdelem egyik legfőbb akadálya az, hogy az emberek többsége nem érti ennek az erőszaknak a természetrajzát, nem ismeri, mi zajlik le az elkövető és az áldozat fejében. Egyrészt nem tartja teljes mértékben és minden formájában megengedhetetlennek a nők és gyerekek elleni erőszakot, másrészt nem tartja elkerülhetőnek vagy megakadályozhatónak.

Ezzel pedig sajnos közösségként asszisztálunk ahhoz, hogy az erőszak elkövetői úgy érezzék, büntetlenül tehetik, amit tesznek. Ez ellen tehetnének a vezetők, ha egyértelműen fogalmaznának, országos méretű, többszintű cselekvést követelnének és pénzzel támogatott tervezeteket tennének le az asztalra.

A családon belüli erőszak ugyanis pontosan körülírható, egyértelmű bűncselekmény. Szereplőinek mozgástere jól feltárt, az okozott károk tudományosan (is) bizonyítottak, az erőszak visszaszorításának lehetőségei nemzetközi példák tömkelegével rendelkezésre állnak. A visszaszorítás sikerei pedig szintén látszanak az olyan országokban, ahol összetett stratégiát építettek az erőszak ellen, közös akarattal.

Ki áll ki?

Az emberek többségétől nem várható el, hogy szabadidejükben pszichológiai, kriminalisztikai és jogi szakkönyveket bújjon vagy szakmai továbbképzéseken vegyen részt. A szakmai és politikai döntéshozóktól azonban – legalább ennek a töredéke – igen. Ugyanúgy, ahogy elvárható tőlük a nyilvánvaló erkölcsi állásfoglalás is a témában. A társadalmi változásokhoz ugyanis – főleg a paternalizmushoz, felülről lefelé építkezéshez szokott Magyarországon – a vezetők, köztük a csúcsvezetők egyértelmű állásfoglalása szükséges.

Mit gondoljanak a hírek alapján a saját dolgaikkal nagyon elfoglalt, de mégis a hírek iránt érdeklődő civil emberek arról, ahogy a közélet a családon belüli erőszakról gondolkodik és beszél? Vagy nem beszél?

Sok múlik ezen. És nem helyes megoldás szépen csendben maradni sem.

Tudja, mit úszhat meg

Az erőszaktevők legfontosabb jellemzője ugyanis nem az, hogy agresszívek, hogy elvesztik az önkontrollt, vagy hogy túl erősek, és nagy kárt tudnak okozni a náluk gyengébben. Az erőszaktevők legfontosabb tulajdonsága, hogy okosan, racionálisan, hideg fejjel fel tudják mérni azt, hogy meddig mehetnek el. Mi marad büntetlen és mi nem. Mi „oké”, úgy általában, a társadalom szerint, és mi nem. Ki mekkorát bukik, és mekkorát nem, ha kínozza a vele együtt élőket. 

Ezért nem mindegy, hogy ki, milyen szinten, milyen gyorsasággal mit mond, és mit nem mond.  

Terike? De miért?

Balogh József élettársát meg tudta szólaltatni a minap az Index. Kényelmetlen számomra „Terike” néven írni egy asszonyról, Sánta Teréziáról, akinek ugyanaz a méltóság, megszólítás és bánásmód jár, mint például élettársának, akit így akár hívhatnánk Jocónak is vagy Józsikának, mégsem teszi senki. Elvégre egy parlamenti képviselőről van szó, míg „Terike” „csak” az áldozat.

Mik voltak Balogh élettársának a cselekedetei? Feljelentést tett. Óriási jelentőségű ez, hiszen sokan soha nem merik megtenni, félelemből, vagy mert még durvább büntetés jár érte, vagy mert nincs hova, kihez menekülniük, vagy mert a gyerekeik elvesztésével fenyegetik őket, még akár a hatóságok is, nemcsak a bántalmazó. Vagy azért, mert mások példájából látják, hogy semmit nem ér a feljelentés, az élet hamar megy tovább úgy, ahogy addig, vagy még brutálisabb terrorban.

Nem sokkal később, június végén az élettárs azonban már ezt nyilatkozta a Blikknek: „Rendeződtek a dolgaink, úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. Az esküvőt azonban még nem tűztük ki. Jól vagyunk, és ennél többet nem kívánunk nyilatkozni.”

Álljon a sarkára?

Sokan készpénznek vették ezt a kijelentést. Voltak, akik azt mondták, az ilyen asszony megérdemli a sorsát. Vagy: nehogymá’, Terike, álljon továbbra is a sarkára stb. Ők nem ismerik a családon belüli erőszak természetrajzát. Nagyon-nagyon gyakori, hogy a bántalmazott visszamegy a bántalmazóhoz, és nem azért, mert az „megjavult”,  vagy mert nem volt igaz az egész. Hanem azért, mert ugyanolyan kiszolgáltatott, és nem kapott hatékony védelmet.

Vagy mert gazdaságilag lehetetlenítették el, vagy a pszichés terror miatt már rég elhitették vele, hogy a bántalmazó nélkül semmit nem ér az élete, vagy máson, például a gyerekeken áll a bántalmazó a szabadulásáért bosszút, sorolhatnám hosszan, milyen okok húzódhatnak emögött. Lelkileg zombiként, de sokan visszamennek abba a helyzetbe, amiből egy kétségbeesett, de szerencsés pillanatban majdnem kiléptek. Miközben kézen fogja a bántalmazó és az új, biztonságosabb környezetből visszaviszi áldozatát a régibe, újra elengedi a segítségkérő kezét a világ.

Mit gondoljon az átlagember?

Az átlagos tájékozottságú állampolgártól nem várható el, hogy ne jöjjön zavarba, hogy mit is gondoljon akkor, ha egy asszonyt megvernek, majd feljelent, majd visszamegy, és védi bántalmazóját. Nem várható el mindenkitől, hogy részletesen olvasson-halljon-tudjon poszttraumatikus stresszről, tanult tehetetlenségről, Stockholm-szindrómáról, megsemmisítő gazdasági, érzelmi, fizikai kisemmizésről és leépítésről, gyerekkel zsarolásról, a gyerekeknek az áldozattól való elidegenítéséről, az áldozat ellen fordításáról és sok-sok egyéb olyan jelenségről, amelyek magyarázatot adnak mindarra, amit terror alatt nem élő ember nem ért meg egykönnyen.

De a közélet szereplőitől ez elvárható. Azoktól, akik a családon belüli erőszakkal hivatalból kénytelenek foglalkozni, mert törvényalkotásban vesznek részt, vagy mert párttársaik érintettek, vagy mert írnak, beszélnek a témában mások előtt.

És nem helyes megoldás szépen csendben maradni sem.

Ne hibáztassuk azt, aki áldozat. Ne nevessük ki, hogy gyenge, hogy összevissza beszél vagy cselekszik, ne sajnáljuk le, aki visszamegy a bántalmazójához, ne furcsálljuk, ha valaki ellen a gyerekei vallanak úgy, hogy igazat mond a családi viszonyokról, ne vessük meg azt, aki állítja, hogy szereti azt, aki üti, vágja, megalázza.

Hanem segítsünk neki. Mindennek oka van, ezek a jelenségek tudományosan feldolgozott, létező, ismétlődő, ismert dolgok, nem irracionálisak, hanem logikusak.

És ne csatlakozzunk a csöndben maradókhoz és a fejüket elfordítókhoz sem.

Így látja Bombera Krisztina: Miért nem egyenjogú minden magyar gyerek? Marsról jött férfiak és Vénuszról jött nők: egy romboló mítosz vége Nők elleni erőszak – mit változtathat meg egy tánc?