Lerombolták Balatonfüred egyik ikonikus épületét, az arácsi városrészen, a Kisfaludy strand közelében található Brázay-villát – írja a BalatonTipp híre alapján a HVG.hu. A villát 1938-ban építtette a sósborszergyártásból meggazdagodott Brázay-család; a bontás február második felében kezdődött.
1943-ban itt forgatták a Fény és árnyék című filmet Bulla Elmával és Ajtay Andorral a főszerepben – idézi fel a villa történetének egyik fontos eseményét a lap. Állítólag a forgatás miatt állították a villa alatt a part közelében ma is látható oszlopot, mely alapján később Kurutz Károly 2006-ban az Oroszlán a tengeren című szobrot formázta.
A villát a második világháború után államosították, pártüdülő lett belőle. Egyes térképeken ma is Kádár-villa néven jelzik, igaz, nem tudni, hogy Kádár valóban járt-e ott. Aczél György, Maróthy László, Grósz Károly viszont bizonyítottan nyaralt az épületben.
A közel négyhektáros terület a Brázay-villával és más épületekkel együtt az ezredforduló után került az önkormányzathoz. 2007-től igyekeztek valamilyen hasznosítási lehetőséget találni: előbb ötcsillagos hotelt, majd apartmanház-komplexumot, később szolgáltatóházat, illetve öregek otthonát építettek volna a telken.
Zárt üléseken tárgyalt pályázati kiírás, majd elbírálás után az akkor még Barna Tiborhoz kötődő Brázay Invest Kft. nyerte el a terület hasznosítási lehetőségét. A lap szerint a cég kérése az volt, hogy a beépíthetőség ötven százalékában legyen lehetőség lakáscélú építésre, az önkormányzat pedig azt írta elő, hogy legalább a telek ötven százalékán szállás funkciójú épületeket kell elhelyezni.
A BalatonTipp úgy tudja, a telek felső harmadának határán elhelyezkedő villa mindig is megőrzendő, felújítandó épületként szerepelt a nyilvános tervekben, de egyelőre nem kaptak választ az önkormányzattól arra a kérdésre, mikor és miért szüntették meg a helyi védettséget.