Nőnek lenni, vagy nem lenni?
A nők számára leginkább kínálkozó szerep – ami olykor nem is olyan nyilvánvaló – “nőiesnek” lenni. Neményi Mária szociológus szerint ez azzal függ össze, hogy helyesen vagy helytelenül, de arra számítunk, hogy az élethelyzetekben nőként is – vagy elsősorban nőként – meg kell felelnünk, vonzónak kell mutatkoznunk. Megszoktuk, hogy a sorsunk felett rendelkezők többnyire férfiak, s ha főnökünket nem csak az üzletkötő vagy pénztárgép-kezelői képességünkkel tudjuk elkápráztatni, hanem a formás bokánkkal is, akkor – szentül hisszük – elégedettebb lesz velünk.
Az Amerikai Egyesült Államokban ezzel szemben néhány évtizede látványos deszexualizálódás ment végbe. A nagyobb munkahelyeken minden ajtón átlátszó üveg van, és főnöktől, beosztottól egyaránt megkívántatik, hogy lehetőleg semleges neműként jelenjen meg. Mindez az erős feminista mozgalomnak, és az elmúlt néhány évtized számos botrányos zaklatási perének köszönhető.
Neményi Mária |
Akiknek még rémlik, milyen volt a hatvanas években készült Szevasz, Vera! című film főhősnője, azok emlékezhetnek: hosszú időre divatot teremtett a hamvas arcú, rövidre vágott hajú, farmer-pulóveres ifjú Neményi Mária. Elárulja: szevaszvera-frizuráját akkor is, ma is maga vágta.
– Mivel az önképem azzal a korszakkal függ össze, valahogy külsőségekben kicsit benne ragadtam a hatvanas évek puritán értékrendjében – noha számos szempontból azóta átértékeltem azokat az éveket. Remekül érzem magam ma is nadrágban és pulóverben. A kutatóintézetben, ahol dolgozom, egyetemeken, konferenciákon, ahol megfordulok, nagyjából mindenki így öltözik. Egyetlen hely van, ahová mást kellene fölvennem: az Akadémia Doktori Tanácsa. A lányaim jót mulatnak a kínjaimon, amikor oda készülök. Arra ugyanis nincs minta, hogyan kellene egy nőnek ott megjelennie. Nem véletlenül: nemigen szoktak abban a testületben nők megfordulni…
Zalatnay Sarolta |
A hatvanas évek ifjúságának nemzedékéhez tartozik Zalatnay Sarolta is. Ő azonban más stratégiát választott: sikerrel azonosult évtizedekig a beatkorszak szexbombájának szerepével.
– Én főként a szerelmeimnek akartam, akarok tetszeni, de anyaként elsősorban a lányomnak, a színpadon pedig magától értetődik, hogy a közönségnek szeretnék megfelelni. De mindenekelőtt magammal kell jóban lennem.
A szépasszonyok nagy dilemmája: meddig próbáljanak lépést tartani, netán versenyre kelni hajdani önmagukkal. Zalatnay nem csinált titkot abból, hogy mellplasztikai műtéten esett át. Azt beszélték, “ajándéknak” szánta – akkori szerelmét, Márton Csabát akarta meglepni.
A rólam készült aktfotók biztosan nem lettek volna olyan jók, ha nem tetszem akkoriban magamnak és a páromnak. Ha szükségét érzem, további plasztikai beavatkozást is vállalok majd. S cseppet sem bántam meg a műtétet. A behelyezett szilikonpárnáktól, nemcsak a melleim tartása változott meg, de a méretük is. Azóta sokkal inkább oda kell figyelnem a derekam, csípőm vonalára, ekkora mellbőségnél egy-két kiló is könnyen testesebbé tehet. Megkérdeztük Zalatnaytól, mennyi időbe telik mostanában, hogy szépnek és kívánatosnak láttassa magát.
– Mozgalmasak voltak az utóbbi hónapok, így biztosan nem szántam magamra annyi időt, amennyit szerettem volna. De egy dicsérő megjegyzés az utcán, hogy: “művésznő, maga a valóságban százszor jobban néz ki, mint a képernyőn”, csodálatosan hat rám. A show-biznisz világában azonban nem feltétlenül kell örülni, ha valaki azt mondja: “de jól nézel ma ki”. Ezzel gyakran épp az ellenkezőjét kívánják a tudtomra adni.
Hogyan tet(s)szem… – II. rész>>