Érdekes posztot osztott meg a minap egy Twitter-felhasználó: a _sargee nevű user egy eleső futballista és két lehorzsolt térdkalács képét tette közzé a közösségi oldalon azzal a kommenttel, hogy
Amíg nem élik át ugyanezt a nők is, nem akarok hallani a havi vérzéssel járó fájdalomról.
A sebbel járó kínok és a menstruációs fájdalom merész összehasonlításáért persze kapott is hideget-meleget, például:
Melyik térden jön ki a gyerek?
Ha nincs méhed, ne legyen véleményed se.
Jó nagy gáz, hogy minden férfinak el kell ezt szenvedni minden hónapban még akkor is, ha nem fociznak.
Ő amúgy vélhetően viccelni akart, de kérdem én: helytálló-e a kétféle vérzést akár poénból összevetni?
Először is: a sport a sérülés kockázatával járó aktivitás, szabadon választható. A menzeszünk ellenben minden hónapban bejelentkezik. Nem döntés alapján, és pláne nem vezényszóra érkezik, ráadásul ismétlődik hosszú évekig.
Másfelől: ha bármelyik nem képviselője sérülés miatt vérezni kezd, az amúgy sem hasonlítható össze azzal, amit a női test minden hónapban lezongoráz. Nem akarok a biológiába belemenni, de ez egy rendszerszintű játék, ami a bölcsességfogtól a bőrön át az emésztésig sok mindent érinthet. A hasi fájdalom mellett szédülés, hőhullám, hányinger, vérnyomás-ingadozás egyaránt szépítheti a „gyenge” napjainkat.
Léteznek egyébként olyan szimulátorok, amelyek a menstruációval, sőt a szüléssel járó fájdalmat is képesek laboratóriumi körülmények között a férfiak számára felfoghatóvá, érezhetővé tenni – azon férfiak számára, akikben megvan a kíváncsiság és az együttérzés, és meg szeretnék tapasztalni, mit is élnek át nőtársaik (a feleségük, a lányuk) minden egyes hónapban vagy akár a gyermekszülés csodája alatt. És igen, ezt mi minden alkalommal elviseljük – az ehhez asszisztáló empatikus férfiaknak ezúton is köszönet.
A menstruációs tünetek szépségeihez persze hozzá lehet szokni, az évek során erősödnek vagy csendesednek is, kinél mi a ritmus. Másrészt pedig a babavárás izgalmait és terheit, a vajúdást is csak mi, nők élhetjük meg, így a katartikus végjátéknak is mi vagyunk a főszereplői: a kisbabánk előbújik, és kézbe vehetjük. De ha a férfi szeretne bevonódni, az első közös pillanaton már osztozhatunk. Ennél az idilli pillanatnál elidőzve íme a javaslatom: ne akarjuk méregetni, ki mit bír el, és ne is vicceljünk ezzel, mert annak se teteje, se alja.
Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Profimedia / Alamy
