Idén immár hetedszer rendezik meg a Friss Hús rövidfilmfesztivált március 25. és 31. között, és az esemény már annyira beépült Budapest vérkeringésébe, hogy az ember hajlamos azt hinni, hogy mindenki hallott már róla. Amikor ezt elmondom Deák Daninak, a Friss Hús alapítójának és főszervezőjének, rögtön kijavít: a szakmában ugyan a Friss Hús egy közkedvelt és jól ismert fesztivál, a nagyközönség körében azonban még bőven van hová fejlődni. A fesztivál 2013-ban indult, és eleinte még nagyrészt (Dani szerint 90%-ban) szakmabeliek, illetve az alkotók rokonai, barátai alkották a közönség gerincét, és évről évre lassú fejlődéssel érték el, hogy rövid, kétnapos eseményből kinőjék magukat egy egész hetes programsorozattá. Dani amúgy is a lassú fejlődés híve, nem szeretné, ha túl nagy ugrásokkal haladnának. „Sok fesztiválon láttuk már, hogy egyik évről a másikra túl nagyot akartak ugrani ahhoz képest, ahol épp tartottak volna, és ebbe a hibába mi nem akarunk beleesni. A nagy fesztiválok professzionalizmusa még nem volt számukra adott, viszont a bájukat már elvesztették.”
Divatok és irányzatok
A sikeres szakmai rendezvény a nagyközönség számára 2017-ben lett igazán ismert, miután a Mindenki című kisfilm megkapta a legjobb rövidfilmnek járó Oscar-díjat. Hirtelen ők lettek a fesztivál, ami felfedezte a világnak az Oscar-díjas kisfilmünket. Ma már a magyar filmek vetítésein a nézők nagyjából ötven százalékát teszik ki a szakmabeliek, és a másik ötvenet az érdeklődő közönség, ami egy sokkal egészségesebb arány, és jól tükrözi Daniék célkitűzéseit: az egyik céljuk pont az volt ezzel a fesztivállal, hogy megkedveltessék a nagyközönséggel ezt a mozikban sajnos igencsak elhanyagolt formátumot, és megmutassák, mennyire színes és izgalmas a felhozatal.
Fotó: Friss Hús Facebook
A Friss Hús szervezői gyakorlatilag a teljes éves magyar rövidfilmtermésből válogathatnak, jellemzően kb. 150 filmet neveznek be hozzájuk, amikből idén 29-et választottak ki a versenyprogramba. Ahogy a nagyjátékfilmek esetében, úgy a rövidfilmekben is vannak aktuális divatirányzatok, melyek meglepően nagy átfedést mutatnak a nagyjátékfilmes irányzatokkal. Mondjuk a szuperhősös kisfilmek nem annyira jellemzők, talán csak az animációs kategóriában lehet látni időnként egyet. Ahogy a nagyjátékfilmek között, úgy itt is egyre gyakoribb az LMBTQ-témájú alkotás, és mivel annyi minőségi darabbal találkoztak, idén nem egy, hanem két blokkot is szentelnek a témának. Amikor a művészmozik tele voltak menekültekről szóló filmekkel, akkor ugyanez volt a helyzet a rövidfilmeknél is, de amúgy is jellemző, hogy sok a társadalmi problémákat bemutató alkotás.
Erős színészi játék és fiatalok
Az idei hazai felhozatalban Dani két irányzatra figyelt fel. Egyrészt eltűnt a kisfilmekből a teátrális, rossz színészi játék, a filmek tele vannak kifogástalan színészi munkával, és csak nagyon ritkán lóg ki a lóláb. Másrészt sok filmes elkezdett foglalkozni a fiatalok problémáival, legyenek azok a párkapcsolatokkal vagy a munkakezdéssel kapcsolatosak.
Ez pozitív fejlemény, mert ez nem az a fesztiválos/megfejtős recept, ami csak azért készül, hogy fesztiválsikereket arasson, hanem az ilyen film akar is mondani valamit. Végre elkezdtek az alkotók a saját kis mikrokozmoszukkal foglalkozni
– magyarázza Dani, aki szerint a divatirányzatoknak akad egy negatív oldala is.
Azokat a kisfilmeket nem szeretem, amik egy aktuális irányzatra rákapcsolódva próbálnak sikereket elérni, és látszik rajtuk, hogy nincs mögöttük igazi gondolatiság, nem szívből jönnek. Például az utóbbi években nagyon sok olyan történetet láttunk, amiben a menekült kisgyerek áttör a határon, és erről egy fekete-fehér, hosszú snittes, nagyon artisztikusan megcsinált film készült. Rögtön lehet látni rajtuk az őszintétlenséget. Vagy hasonló a helyzet akkor is, amikor egy filmes lemegy a borsodi cigánysorra forgatni, de nincs viszonyulása a témához, nem végez érdemi kutatómunkát, nem gondol semmit erről az egészről. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne készülnének jó rövidfilmek a menekültekről vagy a borsodi cigánysorokról, melyek őszinték.
Deák Dániel, a Friss Hús alapítója
Bár az idei Friss Hús termését az alapító/főszervező nagyon erősnek tartja, azért maradt benne némi hiányérzet.
Félelmetes, hogy a magyar filmeseknél az öncenzúra elég gyorsan el tud indulni. Nagyon óvatosan választanak témát, és a politizálástól távol tartják magukat, gyakorlatilag tabuvá vált, ami szerintem borzasztó. Persze nem a napi politikára gondolok, az egyik vagy másik párt ócsárolására, de lehetne politikus kérdésekkel/témákkal foglalkozni. Szinte csak a teljesen outsiderek próbálkoznak ilyenekkel, ott meg sajnos a filmek nem jók.
Gyorstalpaló rövidfilmszüzeknek
Aki még sosem nézett rövidfilmeket fesztiválon, annak itt van egy kis gyorstalpaló: a filmeket nem egyenként választjuk ki magunknak, hanem blokkokban nézünk egyszerre többet. Dani szerint egy jó rövidfilmes blokk olyan, mint egy jó DJ-szett. „Tulajdonképpen playlisteket kell csinálnunk. A programming lényege, hogy megtaláljuk minden egyes blokk ritmusát, miközben próbálunk változatosak lenni. A kísérleti darabok mellett például helyet kapnak szórakoztató darabok is, vagyis nálunk nem fordulhat elő, hogy valaki kap zsinórban öt darab hardcore kísérleti filmet.”
Eleinte hosszú blokkokat csináltak, hogy minél több film elférjen a programban, de arra jöttek rá, hogy annyira tömörek ezek a filmek, hogy nehéz lehet akár másfél órát koncentráltan nézni őket még akkor is, ha raknak bele könnyedebb darabokat is feloldásként. Nagyon nehéz negyedóránként mindig egy új világba belehelyezkedni, ezért úgy döntöttek, hogy idén nagyjából 80 perc hosszúságú blokkokat állítanak össze. A filmeknél alsó játékidőhatár nincs: ha valaki 5 másodpercben el tud mesélni egy történetet, a Friss Hús örömmel várja. Általában az animációs filmek között találni a legrövidebbeket, külföldön egyáltalán nem ritkák az egy perc körüli szösszenetek sem, nálunk azért jellemzően ennél hosszabbak az animációs filmek. A maximum pedig a fél óra, de Daniék próbálnak jó fejek lenni, és ha a stáblista túllóg ezen, azért még nem zárják ki a filmet.
Mindenkinek azt mondom, hogy csináljon minél rövidebb filmeket, mert azt vettem észre, hogy a hosszú kisfilmek többsége gyakorlatilag egy összetömörített nagyjátékfilm. Ritkán sül el jól, ha valakinek van egy nagyjátékfilmhez még nem elég, de kisfilmhez már túl hosszú története.
Fotó: Friss Hús Facebook
Szép, fényes jövő?
A kereteinket mindig egy kicsit tágítjuk. Van egy stabil, jó helyszínünk, a Toldi mozi, idén elkezdtünk szakmai beszélgetéseket szervezni az első nagyjátékfilm elkészítéséről (a CEU-n lesznek mesterkurzusok és előadások.) Ragaszkodunk ahhoz, hogy a vetítések egy helyszínen legyenek, mert meg tudja ölni egy fesztivál koncentrációját, ha több helyszínen zajlanak. Ezt Budapesten iszonyú nehéz megvalósítani. A számok alapján már továbbléphetnénk a Toldiból, de hiányzik a következő lépcsőfok: a mozik általában vagy túl nagyok, vagy túl kicsik nekünk. Próbálunk nyitni a filmeseken kívüli közönség felé is: a terveink között szerepel kisfilmek vetítése képzőművészeti galériákban is, ami a kísérletezőbb filmek számára egy nagyon jó terep volna. Próbálunk jelen lenni az év többi szakaszában is: lesznek vidéki vetítések a fesztivál legjobbjaiból, workshopok stb.
A Friss Hús nem foglalkozik azzal, hogy az itt bemutatott filmek országos premierek legyenek: hisznek abban, hogy van egy olyan közönségük, amelyiknek ez úgyis mindegy. „Tök más nézői közeg nézi meg a filmet nálunk, mint mondjuk a Cinefesten, a Bushón vagy az interneten.”
Megkértük Deák Danit, hogy emelje ki nekünk néhány kedvencét az idei magyar versenyprogramból.
A legviccesebb
Nagy Lili: Élesztő
Teljesen őrült vizsgafilm, amely egy Arany János-balladát dolgoz fel nagyon sajátos módon. Egy hatalmas összművészeti kavalkád, ami tele van ötletekkel. Nem tudtam rögtön eldönteni, hogy zseniális vagy katasztrofális, ezért meg is nézettem pár emberrel, akinek bízom az ízlésében, és ők mondták nekem, hogy inkább zseniális. Nagyon vicces, nagyon szórakoztató és időnként nagyon elborult.
A legmeglepőbb
Lengyel Balázs: Hármasban
Fantasztikus volt az 1970-es Szerelmesfilm után ismét együtt látni Halász Juditot és Bálint Andrást, mert hogy ez filmtörténet. Iszonyú kellemes film, és pont annyi, amennyinek lennie kell. Hatalmas ajándék a filmtől, hogy ezt a két embert együtt újra vászonra tette. Halász Judit eszméletlenül jó színésznő, és nagy kár, hogy ezt más rendezők nem használják ki. Remélhetőleg a Hármasban után ez megváltozik.
A legrémisztőbb
Simonyi Balázs: Banality
A címében is benne vagy a közhelyszerűség, de közben mégis marhára megrázó. Egyetlen snittben, távolról követ le egy munkahelyi lövöldözést, és hihetetlenül tragikus a vége. Szerintem komoly fesztiválkarrier van neki kilátásban.
Simonyi Balázs a Banality forgatásán
A film, amiből akár nagyjátékfilm is lehetne
Csoma Sándor: Casting
Ez a Pierre Woodman-parafrázis a divatmodellnek jelentkező lányról, akit megpróbálnak pornófilmezésre csábítani, elég kézenfekvő választás, mert a rendezője már az Inkubátor programban fejleszti belőle a nagyjátékfilmes változatot.
Regős Ábel: Kék óra
A film egy egyedülálló és nagyon magányos anyuka és egy taxisofőr sorsszerű találkozásának története, és egyszerűen néztem volna tovább. Sokáig szomorkás, a végére mégis reményteli és bájos film. Jó volt elmerülni a világában.
A legbrutálisabb
Füzes Dániel: Szokásjog
Fociultrákról szól, és konkrétan egy Fradi–Újpest-meccs után kezdődik, és megyünk a Fradi ultrákkal, akik balhéznak az aluljáróban. Tulkoknak tűnnek, és valóban azok is, de közben mégis megismerjük az emberi oldalukat is, és a film feldolgozza ezt a sajátos mikrovilágot. Iszonyú érdekes volt ebbe belenézni.
A legnagyobb slusszpoén
Molvay Norbert: Jövő szerdán
A poén szót itt azért tegyük idézőjelbe. Egy viszonylag tipikusnak mondható helyzetet láthatunk, ahol az abortuszra vállalkozó lány bemegy egy kötelező konzultációra. Nem tudjuk, mi az oka, sőt akár még elítélni is lehet őt, aztán a végén egy pluszjelenet mindent átértelmez.
A legjobb film párkapcsolatokról
Csata Hanna: Balansz
Nagyon kevés dialógussal, nagyon finoman tudja megmutatni egy párkapcsolat válságba kerülését, méghozzá úgy, hogy semmi sem egyértelmű benne, apró jelekből építkezik. Nagyon valósághű, hiszen a legtöbb párkapcsolat nem úgy ér véget, hogy valami nagy dráma van, megcsalás, hazugság stb. Inkább a lassú leépülés a jellemző. Ezt megmutatni 18 percben szerintem óriási teljesítmény.
