„Amikor először megütött, autóban voltunk. A pofonnak nem volt előjele, a keze mintha csak a semmiből ugrott volna elő, hogy aztán teljes erőből megüssön” – kezdi a Huffpost oldalán közzétett vallomását Lauren Wellbank. Az amerikai újságíró azért vállalta, hogy széles nyilvánosság előtt beszél személyes drámájáról, hogy ezzel hívja fel a figyelmet a párkapcsolaton belüli erőszakra, aminek az Egyesült Államokban 4-ből 1 nő biztosan áldozatául esik.
„A pofon után a kocsiban néma csend volt. Egyikünk se tudott megszólalni. Végül azután tört meg a jég, hogy kiderült, vérzik a szám ott, ahol megütött. »B*szki, ne haragudj! Csak hülyéskedtem, esküszöm. Nem akartalak megütni. Tudod, ugye?«” Lauren azt mondja, a férfi ezután még vagy tucatszor bocsánatot kért tőle, és igyekezett egyszerű balesetnek beállítani a történteket, a stratégiája pedig működött: „Mire megérkeztünk a célunkhoz, már én is elhittem, hogy az ott az autóban, csak egy hülye baleset volt.”
„A második alkalommal a fürdőszobában voltunk. Az egyik percben még hangosan veszekedtünk, a következőben pedig már a padlóról néztem fel rá” – írja Lauren, majd hozzáteszi, abban az időszakban gyakorlatilag szünet nélkül veszekedtek a párjával. Már a legkisebb apróságon is. „A két eset között azon kaptam magam, hogy visszahúzódtam: a családomtól, a barátaimtól, mindenkitől, aki valaha közel állt hozzám. Megalázottnak, összezavarodottnak és elveszettnek éreztem magam, de ami ennél is rosszabb volt, fogalmam se volt, hogy ezeknek az érzéseknek hogyan adhatok hangot.”
Miután sikerült kiszabadulnia a bántalmazó kapcsolatból, Lauren közvetlen környezetéből rengeteg olyan kérdést kapott, hogy „miért nem hagyta már az első pofonnál ott a férfit”, „hogyan engedhette, hogy odáig fajuljon a dolog”, „nem értem azokat a nőket, akik benne maradnak egy ilyen kapcsolatban”. Szerinte a kérdés feltevői elfelejtik, hogy még a bántalmazó kapcsolat sem mindennap rossz. „Amikor épp nem veszekedtünk, a párom is kedves, törődő volt. Sőt. Egy-egy durva vita után sokkal jobban odafigyelt rám, és gyengédebb volt velem, mint előtte.”
Lauren végül egy olyan veszekedés után hagyta el először bántalmazóját, ami szerinte a semmiből robbant ki. „Végre megértettem, hogy nem lehetek olyasvalakivel boldog, aki a legkisebb semmiség miatt is agresszív lesz.” Lauren azt hitte, hogy ezt a párja is belátja, de amikor a fiatal nő csomagolni kezdett a férfi még agresszívabb lett: „Egy ponton azt hittem, meg fog ölni” – vallja be Lauren, aki ezután egy hetet a szülei házában töltött.
„Azt hittem, a szakításban a legnehezebb rész a visszaköltözés lesz, de tévedtem. Sokkal nehezebb volt elmondani a szüleimnek, a testvéreimnek és a barátaimnak, hogy tulajdonképpen miért szakítottunk a párommal. Miközben újra és újra elmeséltem a történetet, újra és újra átéltem a bántalmazást is” – mondja Lauren, aki mindezek ellenére egy héttel később újra találkozott a férfivel, és meg is bocsátott neki. „Könyörgött, hogy adjak neki még egy esélyt, én pedig úgy éreztem, nem fordíthatok hátat mindannak, ami köztünk volt, és ami még köztünk lehet anélkül, hogy megpróbálnánk. Ezért aztán vissza is mentem hozzá.”
Lauren azt mondja, az idill ezúttal is csak néhány hétig tartott, majd újra kezdődött a terror. Bevallotta azt is, hogy második alkalommal már nehezebben mondta ki, hogy vége, rendőrt is kellett hívnia, szabadságot kellett kérnie a főnökétől. „A statisztikák szerint egy bántalmazott nő hétszer kísérli meg a szakítást, míg végre sikerül neki. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert másodjára sikerült kitörnöm ebből a kapcsolatból. Ezt azonban csakis támogató családomnak és a barátaimnak köszönhetem.”
„Ma már, kvázi kívülállóként, pontosan tudom, hogy bántalmaztak. De akkor, amikor benne voltam ebben a kapcsolatban, egyáltalán nem voltam ebben ilyen biztos. Nehéz ezt beismerni, szégyellem is magam, pláne így, nagy nyilvánosság előtt, de ha azzal, hogy beszélek a velem történtekről, csak egy sorstársamnak erőt adok ahhoz, hogy végleg hátrahagyja a bántalmazó kapcsolatát, már megérte az egész.”
