Egy járógéppel küszködő, tolószékbe kényszerülő, vastüdővel lélegző kisgyerek a múlt század közepén nem számított ritka látványnak. A rettegett betegség szövődményeivel szemben a társadalom nem vált immunissá érzelmileg: aki tehette, hozzájárult a borzalmas időszak lezárásához.
Csak az atombombától féltek jobban
Egyes visszaemlékezések szerint az amerikaiak a nukleáris fegyverfejlesztések mellett a poliovírusban látták a legnagyobb veszélyforrást: ez okozza a járványos gyermekbénulás nevű betegséget, mely tartós pusztítást végez az idegsejtekben, és akár a légzőizmokat is elérheti. Elsődleges céltáblája a kisiskolás korosztály.
A rettegést a bizonytalanság is fokozta. Jó ideig azt sem lehetett tudni, hogy mi áll a betegség hátterében: volt, aki az importált banánra gyanakodott, míg mások a verklisek majmait gyanúsították Az oltás, amely bejárta a világot című dokumentumfilm szerint. A védekezéssel kapcsolatban szintén csak találgattak – a nyakba kötött kristályos kámfor biztosan nem működött. Megjósolhatatlan volt, hogy melyik évben milyen méretű járványra kell számítani: mire kicsit megnyugodtak a kedélyek, teljes erővel tért vissza a kór. Így volt ez a „fekete évben”, 1952-ben is, amikor húszezernél is több gyereknél maradt vissza bénulás.
Heine-Medin kór
A járványos gyermekbénulás kórképét Jacob von Heine azonosította 1838-ban, de még nem tudta, hogy kinél, miért jelenhet meg. Arra, hogy fertőző vírusról van szó, Oscar Medin jött rá. A kutatók után Heine-Medin kórnak is nevezték a betegséget.
Tíz cent is számít!
Az amerikai kutatásoknak Franklin D. Roosevelt elnök egy alapítvány létrehozásával próbált új lendületet adni – ő életerős férfiként lett a paralízis áldozata. Végül a korábban influenzavakcina-kutatással foglalkozó orvos, Jonas Salk 1953. március huszonhatodikán jelentette be, hogy elkészítette a polio elleni készítményt, mellyel hajlandó magát és családját is beoltani. Persze ez túl kicsi minta lett volna a szer hatékonyságának bizonyítására: valójában 1.800.000 gyerekre volt szükség ahhoz, hogy megbízható adatokat kapjanak. Közülük nem mindenkinek adtak hatóanyagot: volt, akinek placebót fecskendeztek be, míg mások állapotát szimplán megfigyelték.
Dr. Jonas Salk (Getty)
A költséges teszteléshez sok-sok adományra volt szükség, ezért a belépési küszöböt alacsonyra, mindössze tíz centre kalibrálták, hogy a kevésbé tehetősek is megszólítva érezzék magukat. A tízcentesek menetéhez a kor valós és kitalált hírességei is csatlakoztak: az utóbbi csoportba tartoztak a Disney hősei.
Tudós vagy technikus?
A hatalmas pénz- és energiabefektetés meghozta az eredményét: 1955. április tizenkettedikén ünnepélyes keretek között adták hírül, hogy a vakcina működik. A történet azonban sajnos itt még nem ért véget: a frissen oltottak között súlyos poliós eseteket regisztráltak: kiderült, hogy az egyik cég hibásan gyártott le egy szériányi oltóanyagot.
Nem fog fájni (Profimedia)
A gyártás felülvizsgálata után a vakcina reputációja helyreállt, ez azonban nem jelentette azt, hogy ne lett volna kihívója. Jonas Salk tudományos vetélytársa Albert Sabin volt, aki csepp formájában adagolta az ellenszert. A két tudós módszere nemcsak az alkalmazási formában tért el, hanem a készítési elvben is: Salk elölt, Sabin viszont élő vírustörzsekkel dolgozott. Mindkét módszer működött, de a WHO 2010-ben Salk mellett tette le a voksát, azért, hogy az élő vírust eltüntessék a környezetből.
Salk sikere díjakban kevésbé mérhető: bár kapott elismeréseket, Nobel-jelölését például azzal vétózták meg, hogy a vakcina előállítása nem önálló felfedezés volt, hanem egy fejlesztési folyamat eredménye.
Köszönjük, nem kérjük?
A múlt évtized végén egészen jól állt a polio visszaszorítása: 1500-nál kevesebb eset fordult elő (szemben a harminc évvel ezelőtti 350.000-rel), a megbetegedések pedig olyan országokban koncentrálódtak, mint Nigéria, Afganisztán, Pakisztán és India. 2016-ban mindössze kilenc esetről számolt be az Index. A lehetőség megvan arra, hogy a gyermekbénulást a fekete himlőhöz hasonlóan teljesen visszaszorítsák.
Nem kis örökség ez, kérdés, hogy mit tesz majd vele az oltásellenes mozgalom, melyet már a közösségi média is próbál korlátok közé terelni. A poliónak nincs ellenszere, aki megkapja, annak jó eséllyel szörnyű szenvedéssel és hosszútávú következményekkel kell szembenéznie. Ezért is veszélyes az, ha a kötelező, kombinált oltást sokan elutasítják – például, mert félnek a mellékhatásoktól, nem akarják mesterséges anyagokkal „terhelni” gyerekük szervezetét, vagy mert alábecsülik a betegség erejét. Ha egy társadalomban kritikus szint alá csökken az átoltottság, ismét tombolni kezdenek azok a vírusok, amelyekről már majdnem megfeledkeztünk: gondoljunk csak a mostani kanyarójárványra.
A polio Magyarországon
A járványos gyermekbénulás egykor itthon is felütötte a fejét. A vakcina előtti időszakban óriási jelentősége volt annak, hogy az Országos Mentőszolgálat dolgozói kifejlesztettek egy szállításra alkalmas vastüdőt: ezekkel a gépekkel tartották életben szállítás közben a kicsiket. A hosszú utakon óriási erőfeszítésbe került kézzel működtetni a szerkezetet, végül ez a probléma hívta életre az OMSZ Légi Betegszállító Csoportját.
