Tinédzser l’amour, igazi tinédzser l’amour – lefogadom, hogy ezzel a dallal együtt a kamaszkori – akár plátói, akár beteljesült – szerelmeink is eszünkbe jutnak. Sokan, sokféleképpen tudtunk rajongani attól függetlenül, hogy emberekről, társaságokról vagy tárgyakról volt szó. Abban azonban biztos vagyok, hogy azok, akik – velem együtt – odáig voltak anno egy ismert emberért, mindnyájan legalább egyszer eljátszottak a „mi lenne, ha… találkoznánk, megismerkednénk” gondolatával. Persze ez a legtöbbünknek örökre álom maradt, és maximum úgy kerülhettünk közel a rajongásunk tárgyához, ha beültünk közvetlenül a tévéképernyő elé. Ma azonban, amióta az internet és a közösségi média ural mindent, két másodperc alatt ki lehet deríteni, hogy az aktuális kedvenc épp merre, kivel jár, és akár oda is siethetünk egy közös kép vagy autogram reményében. Ha valakik, akkor a tizenéves lányok vérprofik ebben a „műfajban”: időt, pénzt, energiát nem sajnálva kutatnak kedvenceik után, készítenek rajongói weboldalakat, blogokat, na és persze kommentelnek és lájkolnak mindent, amit csak a kedvencük megoszt.
Kitalált események, hazugságok
Ezzel önmagában semmi probléma nincs, egészen addig, míg a tinik nem próbálnak meg befurakodni kedvencük személyes szférájába. Illetve, ami talán még ennél is fontosabb: nem találnak ki hazugságokat, s nem ringatják magukat tündérmesébe.
Dávid tizennégy éves húga a felsorolt esetek egyikének „elkövetője” lett. „Lara osztályában mindenki megőrült egy tehetségkutatóban feltűnt tizenéves srácért, ő pedig menőbb akart lenni a többieknél, ezért elképesztő dolgokat talált ki: például azt, hogy rendszeresen csetelnek, meg hogy a srác már el is hívta magához. Az osztálytársai persze nem voltak buták, úgyhogy csak ideig-óráig tudta megvezetni őket” – meséli Dávid. S míg Lara maga épített fel egy kitalált világot, életet magának, addig Lilla húga egy már kitalált világ (pontosabban sorozat) és a valóság kombinációjának „áldozata” lett. Történt ugyanis, hogy az egyik népszerű amerikai börtönsorozat befejező epizódjában a Sára által imádott főszereplő meghalt, mire a tinédzser lány annyira kiborult, hogy két egész napot végigsírt. Végül aztán a szülőknek, illetve Lillának csak sikerült megértetniük vele, hogy nincs miért gyászolni, mert a főhőst játszó Wentworth Miller él és virul.
A tinédzser, aki az édesanyja ellen fordult
Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy ez az ő gyermekükkel nem történhet meg, sokszor hiába a megfelelő gondoskodás. Erzsébet is elmesélte, hogyan vált a tizennégy éves lánya egyik napról a másikra egyszerű követőből megszállott rajongóvá. „A lányom rajongott az egyik műsorban szereplő fiúcsapatért, azon belül is különösen az egyik tagért. A szobája falát, a bútorait, a tanszereit, egyszóval mindenét ennek a fiúnak a képei díszítették, ám – mivel fiatalon én is csináltam hasonlókat – nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget a dolognak” – meséli Erzsébet. Jó pár hét elteltével azonban rá kellett döbbennie arra, hogy a lánya viselkedése túlmegy az egészséges rajongás határain. „Egyik este épp a műsort néztük, amikor is Loli elmesélte, hogy az egyik közösségi oldalon megkereste a fiút, és levélben szerelmet vallott neki. Erre a fiú – aki (mint az kiderült) szinte minden levélre illedelmesen reagál – visszaírta neki, hogy köszönik a támogatást, s hogy ő/ők is hasonlóan éreznek” – folytatta az asszony. A kislány meg volt győződve arról, hogy az említett énekes is szimpatizál vele, s hogy azért írt neki vissza, mert többet akar szimpla „énekes-rajongó” kapcsolatnál. S bár az édesanyja próbálta megértetni vele, hogy ez a fiútól csak kedvesség, Loli hajthatatlan maradt. „Bármit mondtam, csak húzta a száját, emellett pedig folyamatosan azt hajtogatta, hogy én nem ismerem ezt a fiút, illetve hogy nem akarom azt, hogy végre boldog legyen.”
Miután ettől fogva Erzsébet a gyermekével délutánok tömkelegét veszekedte át, felismerte, hogy ő egyedül ide már kevés. „A lányom álomvilágban élt, a rózsaszín köd az idő elteltével nemhogy múlt volna, egyre inkább erősödött, úgyhogy végül pszichológushoz mentünk.” S bár a küzdelem nem volt egyszerű, a fiatal lányt szerencsére rövid idő alatt sikerült visszarántani a való világba.
Mikor válik kórossá a rajongás?
Rajongani valamiért, vagy épp valakiért csodálatos, ám ugyanakkor – ahogy azt a fenti példa is mutatja – korántsem veszélytelen dolog már csak azért sem, mert bár a lányok „kinövik” a dolgot, egy időre torzítja a pszichéjüket: csak rózsaszín, idealizált képekben tudnak gondolkodni. De vajon vannak-e, és ha igen, milyen tünetei annak, hogy a gyermekünk átlépett egy bizonyos határt?
„Ha a rajongás olyan fokú, hogy a tinédzser teljességgel egy képzelt világban él, elveszíti a realitásérzékét, ez lesz élete legfőbb célja, emiatt pedig elhanyagolja a feladatait, barátait, akkor már kóros rajongásról beszélhetünk” – magyarázza dr. Babrik Zsuzsanna gyermekpszichiáter, hozzátéve: a túlzott rajongás több veszélyfaktort – a személyiségfejlődés megrekedését, kiszolgáltatottá válást – hordoz magában. Emellett fontos megemlíteni azt is, hogy a túlzott rajongás – bizonyos személyeknél – a férfiakról alkotott képre is kihatással lehet. „Kérdés, hogy milyen mintákat hoznak otthonról a tinédzserek. Ha ugyanis a fejlődésük megfelelő úton halad, illetve érzelmekben, értékekben gazdag gyerekkoruk volt, akkor ez csupán átmeneti, ám ha mindezeket otthon nem élte meg, akkor az káros hatással lehet a későbbi párválasztására.”
